A Hajdu Szabolcs főszereplésével készült Hatalom a politikai thriller eszközeivel beszél a hatalmi mechanizmus szenvtelen darálójáról és a politikai szükségszerűségek kegyetlenségéről. Itt, ahol élünk.
Vadászbalesettel kezdődik a felvidéki Prikler Mátyás második nagyjátékfilmje, Hatalom. Az áldozat egy ártatlan helybéli hajtó, a tettes pedig… nos, előbb-utóbb kiderül, hogy egy túlságosan magas rangú valaki. Miközben a fiú családja az igazság kiderítéséért küzd, egy ügynök azon dolgozik, hogy finoman elsimítsa az ügyet – egy újságírónő pedig botrányt robbantana. A szlovák-magyar-cseh koprodukcióban (magyar oldalról a független Proton Cinema részvételével) készült Hatalom azonban tovább árnyalja az egyébként is összetett morális dilemmát. Az akaratlanul is gyilkossá vált hobbivadász ugyanis jó embernek tűnik, de legalábbis jó ügyekért, fontos célokért küzd politikusként. De van egyáltalán olyan, hogy jó ügy, vagy az élet minden területén csak érdekcsoportok vetélkednek egymással? Jócskán szimbolikus módon az élet alapját adó víz körül bonyolódik a politikai csatározás: jogunk van szabadon hozzáférni a vízhez, vagy valakik szabályozhatják ezt? Éppen az szolgálja az emberiséget, ha korlátozzák a vízfogyasztást azáltal, hogy privatizálják a vizet?
Prikler a végtelenül pesszimista Köszönöm, jól után ismét vigasztalan képet fest a közép-európai társadalmi defektusokról és sötét politikai machinációkról, ám az a különös helyzet állt elő, hogy Magyarországról nézve még mindig utópisztikus, amit a Hatalomban látunk. Itt semmi nem működik – hangzik el Szlovákiáról, holott épp a film léte hirdeti az ellenkezőjét. Ugyanis elkészülhetett egy olyan itt és most játszódó film, amelyben – spoiler – egy szlovák miniszter gyilkol. A Hatalom természetes hangon beszél EU-elnökségről, bizottsági pozíciókról, még a miniszterelnök előszobájáig is eljutunk.
A magyarországi filmben ez most elképzelhetetlen
– állami támogatástól függetlenül, hiszen látjuk, mi a sorsa annak, aki a regnáló hatalommal packázik akár művészként, akár nem. Bár Karácsony Péter kisjátékfilmjei is rátaláltak a vadászatra mint remek közép-európai szimbolikus tevékenységre, az egyébként fergeteges Lesen vagy Kis hatalmasok odáig nem merészkedett, hogy egy vidéki polgármesternél magasabb rangú személyt keverjen véres ügyletekbe.
A Hatalomban azonban nem is a gyilkosság a legkedélyborzolóbb, hiszen valóban véletlen baleset történt. Nyomában azonban szembekerül egymással az egyéni erkölcs, a pozícióból fakadó hatalmi kiváltságok, valamint az arctalan államberendezkedés kíméletlen érdekrendszere. Az igazság feltárása ezúttal egyértelműen nem érdeke a hatalmi gépezetnek, az igazságszolgáltatásban az igazság szó értelmetlenné válik: csak egy bűnbakra van szükség. A törvényesség úgy hajlítható, ahogyan szükséges. Lelkiismeretnek helye nincs.
Hajdu Szabolcs kirendelt intézőjét egyaránt tekinthetjük velejéig romlott figurának és csupán egy bábunak a sakktáblán, aki a munkáját végzi a közigazgatásban, felsőbb utasításokat követve. Ráadásul főszereplőként kénytelenek vagyunk vele azonosulni: szimpatikusnak ismerjük meg, aki törődik a családjával, felemeli a szavát a feletteseivel szemben, miközben ugyancsak szimbolikus módon halálos betegségével is küzd.
Sokáig alig utal rá valami, hogy szükség esetén milyen eszközökhöz nyúl és milyen mocskos ügyet készül végigvinni. A szerep kedvéért szlovákul is játszó Hajdu rezzenéstelen arccal, szürke senkiként terelgeti az eseményeket, de közben gondoskodik arról is, hogy feletteseit zsarolva a maga számára is előnyös helyzetet teremtsen. Cormac McCarthy szenvtelensége és kegyetlensége a poszt-szovjet vadnyugaton: Prikler komótosan, de megállíthatatlanul szövögeti az ügyet, viszi előre a filmjét.
Minden megy a terv szerint, ez az apró fennakadás már el van rendezve.
Ebben a lelkiismeretlenségben Prikler Mátyás a szlovák-magyar film lelkiismeretének tekinthető, hiszen az ő részvételével készülhetett el a közéleti frusztrációink személyesebb és hétköznapibb oldalát összefoglaló Magyarázat mindenre is. Pálos Gergely képein a fagyos, dermedt táj, a hideg színek kellően nyomasztóvá és lelombozóvá teszik a Hatalmat, ám ha van gyengesége a filmnek, az épp a csendessége, lassúsága. A Hatalom inkább szerzői dráma, mint politikai thriller, miközben annak a jegyeit is hordozza. Feszültebb, műfaji filmesebb elbeszélésmóddal nemcsak nagyobbat ütne, hanem talán szélesebb közönséget is meg tudna szólítani. A mondanivalóját ugyanis érdemes lenne meghallani széles e vidéken.
A Hatalom 2024. január 18-tól látható a magyar mozikban.
