Audrey Hepburnt a világon mindenki ismeri, mint ahogyan Rómát is. Nem volt ez mindig így, legalábbis ami a színésznőt illeti. Ezzel a filmmel robbant be ugyanis a köztudatba és az Oscar-tulajdonosok közé. Hepburn, Gregory Peck, a Trevi-kút és egy végtelenül romantikus mese.
Hirdetés
A film
Képzeljünk el egy filmet, amiben Liz Taylor és Cary Grant játsszák a főszerepet. Most felejtsük is el, mert ilyen-olyan okból nem vállalták. Aztán nézzük meg ugyanezt a filmet, csak az akkor még újonc Audrey Hepburnnel és a szemöldökrángatás nagymesterével, Gregory Peckkel. A történet szerint Anne hercegnő európai körútja végén ellátogat Rómába, ahol egy lórúgásnyi hangulatjavítónak köszönhetően úgy dönt, egyedül fedezi fel a várost éjnek idején. Egészen egy padig jut, amelyen álomba is szenderül. Így látja először Joe, az újságíró, akinek éppen kapóra jön a hercegnő, mert hát remek sztorit lehet kerekíteni abból, ha egy előkelőség vegyül a néppel, pláne, ha totál illegális az egész, merthogy megszökött. Anne hozza is a szerepet, vásárol egy pár cipőt a piacon, rövidre vágatja a haját, fagyizik, már délben pezsgőzik, táncol a fodrásszal vagy éppen gitárral üti mások fejét. Persze, ahogy azt már sejthetjük, az érdekkapcsolatból szerelem lesz. Wyler azonban ragaszkodik az eredeti helyzethez, nincs kibúvó, a hercegnő az hercegnő, vissza kell térnie a saját életébe…
A világ egyik legmeghatározóbb szépségideálja rögtön az első főszerepével bebizonyította, hogy remek színésznő. Bájos, természetes, nem is nagyon lehet másra figyelni, csak az ő arcára. Peck sokkal teátrálisabb, de szerencsére vele sem fukarkodott a természet, úgyhogy ha a színészi kvalitásai nem is varázsolnak el, látványként azért nem rossz…
Persze nem csak Hepburnnek szolgált kitűnő referenciaként a mozi – amelyért el is nyerte az Oscar-szobrocskát –, de talán Rómának is fellendítette az idegenforgalmát. Az őrült városnézés közben ugyanis Róma szinte összes valamire való látványossága bemutatkozik. A Trevi-kút (amit persze Fellini Az édes élete óta annyira nem szorul rá a potya reklámra), a Spanyol lépcső, a Colosseum, a Bocca della Veritá mind-mind feltűnnek, bár inkább csak díszletként, mint nagyobb jelentőséggel bíró helyszínekként.
Aki esetleg még nem látta, mindenképpen nézze meg, mert nem sok olyan film van, amiről majdnem teljes bizonyossággal elmondható, hogy tetszeni fog. Aki pedig már ismeri, nézze meg újra, mert tuti talál majd benne olyat, amire nem emlékezett.
A lemez
Az újonnan megjelent szinkronizált változat mellé nem kerültek extrák.
