Kritika

Hétköznapi gondolatok – Még egy év

Nehéz nem frázisokban beszélni Mike Leigh 2010-ben megjelent művéről. Azt a realisztikus, kimért drámát és komikumot, ami a film közegében andalítóan hat, és együttérzésünket váltja ki, leírni csak olyan nagy szavakkal lehet, mint kínzó társtalanság, vagy éppen társas magány, családi viszály, ritkán boldog házasság, örök körforgás, elmúlás és halál.

A film

A közhely a filmet sem kerüli el egészen, hiszen az évszakok váltakozása, ami az epizódokat rendezi és metaforikusan a történetet is jellemzi, aligha újkeletű gondolat a művészetben. Sőt a különböző konfliktusok, amik a filmben csupán felvillanak, de nem oldódnak meg igazán, hétköznapi problémákból fakadnak. A Még egy év mégis hatásos marad. Persze nem egy hollywoodi rom-kom féktelen érzelmi hullámvasútjára kell gondolni, hanem inkább egy napló félszemmel meglesett lapjaira. Az egymást követő napok monotóniájából alig-alig sejlenek fel a mindent átszövő lelki problémák. Epizódról epizódra ugyan megmutatja magát a gond, de jelentéktelen párbeszédek és mindennapi cselekvések mögé rejtőzve hagyja el drámai erejét.

Gerry (Ruth Sheen) és Tom (Jim Broadbent) irigylésreméltóan boldog házasságban élik nyugdíjhoz közeli napjaikat. Kertészkednek, borozgatnak, jókat esznek, egyetlen problémájuk, hogy idősödő fiúk Joe (Oliver Maltman) még nem hozott haza unokát. Mit ad Isten, Joe új szerelme, Katie (Karina Fernandez) érkezése még ezt a vágyukat is kielégíteni látszik. Nem csoda, ha szerencsétlenebb sorsú barátaik és kollégáik a nyugalom szigetén érzik magukat, mikor vendégségbe jönnek. Mary (Lesley Manville), Gerry munkahelyén, amolyan titkárnő-féle. Olykor kettesben borozgatnak Gerry-vel, máskor hívatlanul betoppan Tomék házába, és töménytelen mennyiségű butaságot összehordva zongorázik a háziak idegein. Eleinte végtelenül ellenszenves, ám erőltetett pozitivizmusa mögül csakhamar elviselhetetlen magány ordít fel, és idegesítő mellékszereplőből a film végére már-már rokonszenves főszereplővé válik.

Tom is hasonló súlyt cipel a hátán. Régi cimborája, Ken (Peter Wight) pár napra érkezik csak, de ez éppen elég, hogy darabjaira hullot élete miatt szokásos alkoholmennyiség ledöntése után, önkéntelenül is sírva fakadjon. Az epilógusban pedig Tom bátyja, Ronnie (David Bradley) tűnik fel, aki megboldogult feleségével együtt a sosem létező családi idill legutolsó foszlányait is elhamvasztja. „Az élet nem mindenkihez kegyes.” – hangzik el Mary szájából a nem túl eredeti, mégis igaz gondolat. Mintahogyan igaz lesz az a megállapítás is, hogy az éremnek mindig két oldala van. Ez különösen illik Leigh rendezői munkásságára. Tom és Gerry kapcsolata mesébeillő és éppen ezért kicsit hamiskásnak is tűnik. Toleranciájuk szinte határtalan, a néző mégsem tudja egészen átélni a szerepüket, sőt talán az álszentség és képmutatás gondolata is megkörnyékez minket. Mary, Ken és Ronnie érzései viszont ellenszenves viselkedésük ellenére is őszinték és magávalragadóak.

A film legnagyobb erénye, hogy hagyja elmélkedni a befogadót. Megmutat néhány szerencsés és kevésbé szerencsés sorsot és életet, ránk bízva a döntést, hogy melyik oldalra állunk. Mi adjuk a válaszokat miközben saját életünk tragédiáira vagy épp örömeire gondolunk. A forgatókönyvön egyedül a színészi játék tesz túl. Közülük is Lesley Manville alakítása emelkedik ki. A karakter fejlődése vagy helyesebben inkább leépülése, hihetelenül hatásos és szívszorító. Igazi érett, megfontolt alkotás ez az angolszász rendezőtől, s talán csak lehangoltsága és reménytelensége miatt nem jutott tovább a nagy filmfesztiválokon a jelöléseknél.

A lemez

A lemez nem tartalmaz extrákat.

Még egy év (Another year)
színes, angol vígjáték, dráma, 129 perc, 2010

rendező: Mike Leigh
forgatókönyvíró: Mike Leigh
zeneszerző: Gery Yershon
operatőr: Dick Pope
producer: Georgina Lowe
executive producer: Gail Egan, Tessa Ross
vágó: Jon Gregory

szereplők:
Jim Broadbent (Tom)
Ruth Sheen (Gerri)
Lesley Manville (Mary)
Oliver Maltman (Joe)
Peter Wight (Ken)
David Bradley (Ronnie)
Philip Davis (Jack)
Imelda Staunton (Janet)
Karina Fernandez (Katie)

IMDb

A dvd megjelenése: 2012. április 5.

Szinkronnyelv: magyar 5.1, angol 5.1.

Felirat: magyar.

Extrák: interaktív menü, közvetlen jelenetválasztás.

Ár: 3190Ft.

Avatar

Varga Gergő

2011-ben végeztem az ELTE Filmtudomány mesterképzésén, amit három szabadon bölcselkedő év előzött meg. Mindig is humán beállítottságúnak tartottam magam, de eleinte inkább az irodalom, mintsem a film vonzott. Első maradandó filmes élményeimet nem tudom olyan nagyságokhoz kötni, mint Bergman, Truffaut vagy Tarr Béla, sokkal inkább egy másik legenda, Jackie Chan akrobatikus mozdulatai derengnek fel. Egyetemi éveim alatt elképesztő iramban és mennyiségben szívtam magamba a nagy korszakok és a figyelemfelkeltő kortárs filmeket. Csillagjegyemhez hűen pedig mindenben megtaláltam az érdeklődésem. Több, mint egy éve írok a „'tekercsnek”, a szerkesztőség tagjai szemtanúi lehettek első publicisztikai lépéseimnek, és jó anyák és apák módjára noszogattak a helyes irány felé.

Filmek: Király Jenő kurzusai és írásai óta gyakorlatilag minden műfajban találok filozófai mélységet, mégis inkább a lelki vívódásokat kedvelem, mintsem a fizikai szenvedést. A horror így tehát kívül kell, hogy essen a rajongási zónán, bár a CGI technológiák előtti filmek maszkmesterei mindig is kivívták a tiszteletemet. A Távol-Keletről több alkotás is megérintett Ki-duk Kim gyakorlatilag bármelyik filmkölteménye, Chan-wook Park agresszív, brutális, mégis káprázatos thrillerjei. John Woo otthon és később az USA-ban rendezett akciómozijai. De a magyar filmgyártás Latabárja legalább annyira képes megnevettetni, mint az állati nyomozó Jim Carrey-je. A hatvanas-hetvenes évek magyar filmművészete pedig elképesztő műveket termelt ki!

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya