Kritika

A természet a maga nyelvén beszél – Hideg hegyek

Egy film, amely megmutatja, milyen az élet a hegyen, milyen a napi kemény munka, a tűz melege, és a különböző évszakok eljövetele. A Hideg hegy dokumentarista-etnográfiai érdeklődéssel vizsgája szereplőit, mégis egy megkomponált, üzenetet megfogalmazó alkotásról van szó – kérdés, hogy értjük-e azt a nyelvet, amin elmondja nekünk?

hideg-hegyekEgy film, amely megmutatja, milyen az élet a hegyen, milyen a napi kemény munka, a tűz melege, és a különböző évszakok eljövetele. A Hideg hegyek dokumentarista-etnográfiai érdeklődéssel vizsgája szereplőit, mégis egy megkomponált, üzenetet megfogalmazó alkotásról van szó – kérdés, hogy értjük-e azt a nyelvet, amin elmondja nekünk?

A Hideg hegyek Mehmet és a természet története. Vagyis inkább a természeté a férfi nézőpontjából. Mehmet családjával egy hegyi faluban él meglehetősen kemény körülmények között. Állattartásból tartják fent magukat, és mindent a természetből teremtenek elő. Az asszony fát hord télire, szénát az állatoknak, a gyerekek vadkörtét gyűjtenek az erdőben. A két fiú közül az egyik Down-szindrómás, felügyeletet kíván. Remélik, hogy egyszer telik orvosra is. Plusz segítség Mehmet édesanyja, aki tapasztalt a hegyi életben, és besegít mindenben a ház körül. Nem ám Mehmet, ő többet remél, megoldást, s ahelyett, hogy a ház körüli végtelen teendőkben venne részt vagy napi bérért elmenne dolgozni, a hegyet járja, hogy ezüstöt bányásszon ki.

hideg-hegyek2

A film ritmusa szinte beleringat az életükbe. Sokszor csak a végtelen táj tölti ki a képet, néha benne egy ember, néha csak a hegy. Hosszan nézzük, hogyan főznek, isszák a teát, hogy bányászik napokig egyedül a férj – olykor valós időben történnek a dolgok, vagyis az élet egyszerű, mégis különös pillanatai. Amikor nem a táj beszél, akkor a szereplők konfliktusaival gyürkőzünk; férj-feleség más életstratégián van, ráadásul a férfi kivonja magát a felfedezőútjaival, míg az asszony rendületlenül küzd. Még sírás közben sem áll meg a munkával. Ám amikor egy nevezőre kerülnek, akkor szentséges pillanatok jönnek, történetek a tűz körül, közös vacsora, remény.

Amikor a természet beszél, a szereplők háttérbe kerülnek, hiszen erővel szól, átformál; ahogy egyik napról a másikra méteres hó lepi el a házat, ahogy eltűnik egy állat, ahogy rejtőzik a nemesfém a kövekben – ez a természet nyelve. Eleinte olyan, mintha adna és elvenne, mintha szerencse és balszerencse forogna, ami felülírja a dolgos emberi kezeket. De ahogy a végén egyre csak nézzük ezt az egész forgó rendszert, a fogyatékos fiú mosolygó arcát a jószerencse eljövetelével, vagyis rossznak-jónak címkézett dolgokat egy időben, sokkal inkább olyan, mintha minden csak lenne, az emberek pedig ebben a mindenben. S ez egy fajta megnyugvást hoz. Nem boldogságot és nevetést, hanem valamiféle megértést, ami felül van jón és rosszon.

A Hideg hegyek eddig tíz nemzetközi verseny díjazottja, illetve versenyre kel a Legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjért. Az biztos, hogy erős, egyedi atmoszférája van a filmnek. Ezzel együtt komoly megérkezést igényel, mert nem röptet, nem szórakoztat. De ez mégsem negatívum, hiszen a rendező, Mustafa Kara megteremtette a forma és a tartalom összhangját. Ezt a történetet így lehet jól elmondani, sőt nem is történetről, elmondásról van szó. A filmnek tulajdonképpen jobban áll, amikor nem esemény van, hanem megteremti azt az érzést, hogy az élet csak úgy megtörténik.

Keller Mirella

Keller Mirella az ELTE Filmelmélet és filmtörténet, illetve Magyar nyelv és irodalom szakán végzett. Jelenleg a Nyelvtudományi Doktori Iskola PhD-hallgatója. 2008 óta publikál filmes cikkeket, 2010 óta a Filmtekercs.hu szerzője.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com