Hogy miért nem jó ötlet teljesen ellehetetleníteni a nőket, ha abortuszról van szó? A Hívd Jane-t Elizabeth Banks és Sigourney Weaver tolmácsolásában erre a kérdésre ad választ.
Amikor még a felnőtt nő sem ismeri a saját testét, a nők egymás döntései felett ítélkeznek a saját beszűkült világnézetükből fakadóan, miközben nem rendelkezhetnek a saját testük felett. Sőt, attól kell félniük, hogy elutasíthatják a terhességmegszakítást akkor is, ha a várandósság veszélyezteti az anya életét. Ez szokott lenni a feminista disztópiák kiindulópontja (nem lenne túl eredeti, ha A szolgálólány meséjét hoznánk fel példának), nem pedig a jelenünk.
Azonban néhány évtizeddel ezelőtt még ez jelentette a nők mindennapjait. Bábmesterként irányították a férfiak a nők életének folyását, főleg, ha a testükről volt szó. Teherbe estél és a várandósság szép lassan megöl? Így jártál: négy öreg fószer szerint fontosabb, hogy 50% esély van egy egészséges babára, nem engedélyezik a vészhelyzeti terhességmegszakítást. Illegális abortuszhoz kell folyamodnod? Egy fiatal, öntelt srác vagyonokat kér azért, hogy viszonylag emberséges körülmények között ess túl a beavatkozáson. Nincs rá elég pénzed? Ez van, oldd meg egyedül – ha ezek után kórházba kerülsz, magadra vess.
Ezt tapasztalja Joy (Elizabeth Banks) is, mikor a saját várandóssága sodorja életveszélyes helyezetbe, a kórház abortuszügyi bizottsága pedig visszautasítja a terhességmegszakítást. Így hát a Hívd Jane első harmada a nő feszült szélmalomharcát mutatja be a patriarchális rendszerrel szemben a ’60-as évek végén. Miután a nő meglát egy hirdetést „Ha terhes vagy, Hívd Jane-t” – szöveggel, és egy illegálisan működő hálózat segít kimászni a tehetetlen helyzetéből és megkapja az életmentő beavatkozást, a film nagy része már a Jane Kollektívára fókuszál. Így hát ennek a női szövetségnek köszönhetjük, hogy ezúttal nem egy könyörtelenül realisztikus abortuszdrámát kell látnunk. (Mint amilyen például a 2021-es Velencei Filmfesztivál Arany Oroszlán-díjas filmje, az Esemény volt.)
A Jane Kollektíva – hivatalos nevükön: Abortusz Tanácsadó Szolgálat a Nők Felszabadításáért – ugyanis egy létező szervezet volt,
ami 1968 és 1973 között működött Chicagóban. A Jane-ek mintegy véletlenül alakultak meg, mikor az alapítójuk, Heather Booth (a filmben: Virginia, Sigourney Weaver vagány tyúkanyó alakításában) segített egy barátja nővérének elintézni a biztonságos abortuszt 1965-ben. A méregdrága beavatkozásokat férfiak végezték el, egy idő után azonban a Kollektíva tagja rájöttek, hogy maguk is meg tudják tanulni az egyszerűbb műtéteket: nagyjából 11 ezer nőn tudtak ezáltal saját kezűleg segíteni. A ténykedésük azonban rendkívül veszélyes volt. Ha lebuknak, nemcsak, hogy megszűnnek több ezer nő védőangyalainak lenni, ők maguk is börtönbe kerülhetnek, emellett pedig a chicagói maffia is folyamatosan szaglászott utánunk. A Hívd Jane azonban csak néhány elvetett félmondattal foglalkozik ezen aspektussal. Ettől ugyan a vége felé a cselekmény kezd ellaposodni (egy ilyen mellékszál visszahozhatta volna a film első harmada után elveszett supsense-t), viszont ez a döntés a letéteményese a történet üdítően könnyed stílusának.
Ne értsd félre: a Hívd Jane nem bagatellizálja el a témája komolyságát. Ellenben képes olyan reményteli hangnemet megütni a humor és elsősorban a zene segítségével, ami hiányzik az abortusszal általában szívszorítóan foglalkozó filmekből. Mert valljuk be, az, hogy a nőknek olyan alapvető emberi jogát tagadták meg, mint az életben maradás, az egész egyszerűen nonszensz. Ezt az abszurditást pedig hibátlanul aláhúzza a hangsáv: mikor Joy kiveszi a bankból az egészsége érdekében szükséges, de törvénysértő beavatkozásra a pénzt, az aláfestő zene heist filmmé formálja a jelenetet. Az instrumentális betétek ezért kifejezetten jól működnek a hangulat oldalásában, a szöveges dalok azonban túl direktté, szájbarágóssá válnak.
Ennek ellenére a Hívd Jane összességében nem vádolható didaktikussággal:
Joy karakterén keresztül nyitja fel a szemünket fontos problémákra. Joy ugyanis úgy zárja nőjogi aktivistaként a filmet, hogy a történet során túl kell lépnie a saját internalizált szeximusát (simán ítélkezik egy naiv fiatal lányon, aki teherbe esett), tanulatlanságán (még családanyaként sem ismeri a saját testét) és szűklátókörűségén. Az újonnan szerzett nyitottságát és empátiáját pedig szépen lassan a családjára is átragasztja.
A Carol forgatókönyvét jegyző Phyllis Nagy – aki a magyar származását egy vicces mondattal elrejtette a Hívd Jane-ben – ezúttal nem íróként, hanem rendezőként kalauzol minket vissza az időben. Ebben pedig erősen támaszkodik a filmre vett nyersanyag szemcsés képére. Nem véletlenül: nem igazán tudja ugyanis eldönteni, pontosan melyik kort táplálja be az időgép GPS-ébe. Bár a ’70-es évek szelét kellene éreznünk, az atmoszféra néha vissza-visszanyúl a Carol-féle ’50-es évekhez, miközben a film elején egy felirat – illetve Joy frizurája és ruhái – tisztán jelzik, hogy 1968-ban járunk.
A feltehetőleg nem szándékos időbeli kavarodást azonban csak egyetlen oknál fogva nem rójuk fel a Hívd Jane-nek: mégpedig azért, mert a történet akár ma is játszódhatna. Hiszen éppen 50 évvel ezelőtt, 1973-ban ér véget a cselekmény, mikor az amerikai Legfelsőbb Bíróság meghozta a ma már Roe v. Wade-ként ismert döntését, ezzel pedig legalizálták az országban az abortuszt. Tavaly nyáron azonban új határozatot hoztak: a Roe v. Wade ügyben született ítéletet semmissé nyilvánították, ezzel pedig kimondták, hogy a terhességmegszakítás ezentúl nem lehet a nők alkotmányos joga.
Ennek következményében több amerikai állam teljesen betiltotta, máshol korlátozták az abortuszt, ami már csupán 9 államban maradt teljesen legális.
Az abortuszszabályozás nem csak Amerikában válik egyre kegyetlenebbé, pontosan tudjuk, hogy itthon már magzati szívhangot kell hallgatnia minden anyának, aki – akármilyen oknál fogva is, de – nem engedheti meg magának, hogy felneveljen egy gyereket. Így tehát most, mint a saját farkába harapó kígyó szélsebesen robogunk vissza a disztópikus startmezőre. Talán ezért is olyan reménykeltő a Hívd Jane hangvétele: bíznunk kell benne, hogy időközben előkerül egy vészfék, de közben már tudjuk, hogy mindig lesznek Virginiához és Joyhoz hasonló nők, akik segíteni fognak, ha baj van.
A Hívd Jane-t április 21-től látható az HBO Max felületén.
