Kritika

Hollywood egy szomorú hely – Hogyan írjunk szerelmet

hogyan_irjunk_szerelmetRomantikus vígjáték Hugh Grant főszereplésével. A Hogyan írjunk szerelmet pont ennyi, se több, se kevesebb.

Marc Lawrence és Hugh Grant közös munkássága eddig négy romantikus vígjátékot ölel fel – ez gyakorlatilag Lawrence teljes rendezői életművével egyenlő. A Hogyan írjunk szerelmet története és humora olyan, mintha a három korábbi filmet (Két hét múlva örökké, Zene és szöveg, Hova lettek Morganék?) összegezné – ami egyfelől persze kínos, hiszen ezek szerint Lawrence fantáziája idáig terjed, másfelől viszont most is szerez néhány mókás pillanatot a nézőknek.

Grant ezúttal egy egykor sikeres (lásd: Zene és szöveg) forgatókönyvírót alakít, akit mindenki csak egyetlen bombasiker miatt tart számon – az Oscar óta viszont csak bukott filmekben dolgozott. Váratlanul aztán menedzsere benyomja tanárnak egy vidéki (lásd: Hova lettek Morganék?) egyetemre kreatív írást tanítani. Neki persze a napfényes Kalifornia után semmi kedve nincs az esős kisvároshoz és az oktatáshoz, legfeljebb a csinos diáklányok érdeklik, ám miután megismerkedik Hollyval, az elvált anyukával (Marisa Tomei), átértékeli az életét (lásd: Két hét múlva örökké). A többi már borítékolható: teljes a happy end, és még a nap is kisüt!

TheRewrite - movieA kellemes limonádé érdekessége az lenne, hogy filmes közegben játszódik, azaz kiváló terepet nyújt az önreflexív poénokra. A Hogyan írjunk szerelmet azonban nem aknázza ki végletekig ezt a lehetőséget, csak finoman utalgat a kulisszák mögötti világra és a nagy elődökre – nem úgy, mint mondjuk a Trópusi vihar. Néhány diszkrét beszólás azért összejött, főleg Grant valós színészi karrierjére, illetve egy-két klasszikusra kapunk vicces célzásokat. Ez az óvatoskodás viszont inkább csak a jól felkészült filmtörténészeket veheti le a lábáról, nagy meglepetéseket pedig egyáltalán nem tartogat.

Jobb pillanataiban a Hogyan írjunk szerelmet az eddigi legnagyobb közös siker, a Zene és szöveg kedves hangulatát idézi, felvonul néhány jópofa karakter (a legnagyobb alakítás egyértelműen J. K. Simmonsé), a történet temérdek tanulságot rejt, tehát alapvetően jól szórakozhatunk a moziban. De már kifelé jövet elfelejtjük az egészet: egyetlen igazán emlékezetes poént vagy jelenetet sem tudnék felidézni. Ami egy forgatókönyvírásról szóló filmben kicsit ciki.

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu ötfős szerkesztőcsapatának tagja, a Papírfény rovat felelőse.
[email protected]

Add Comment

Click here to post a comment

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya