Kritika

Amerikai pátosz – Horizont: Egy amerikai eposz

kevin-costner-horizont-egy-amerikai-eposz

Kevin Costner rendezte és játsza egy főbb szerepét a Horizont: Egy amerikai eposz című gigászi westernnek, ami inkább való televízióba, hiába könyörög a mozivilág egy igazi vadnyugati élményért.

A western jó ideje elkerüli a mozikat. Legutóbbi western környezetbe ágyazott messze nem western dramaturgia szerint működő film a Megfojtott virágok volt. Azelőtt a The Old Way és egy évvel korábban a szintén Nicolas Cage főszereplésével készült Az utolsó vadászat kerülte el szimultán a mozikat. Kis túlzással ezeket és más klasszikus(an western helyszínen játszódó kalanddramaturgiájú) westernfilmeket csak filmfesztiválon elvétve lehetett nagyvásznon látni. Már pedig a western kisképernyőn egy streaming szolgáltató kínálatában, vagy ne adj’ isten letorrentezve messze nem adja azt az élményt, amit a 12 méter széles vásznon látott nagytotál képes. Ezért is örömteli, hogy

a Cannes-ban versenyen kívül bemutatott Horizont: Egy amerikai eposz első része június 27-től a magyar mozikban is látható lesz.

Kiváló hír, egy gigászi westerneposz Kevin Costner rendezésében, aki eddigi három filmjéből kettőt ebben a műfajban készített: Farkasokkal táncoló és Fegyvertársak. A Farkasokkal táncoló örök helyet biztosított Costnernek a filmtörténet nagykönyvének lapjain, de volt ő már Wyatt Earp is az azonos című 1994-es filmben. Costner rajong a westernért, és ez a Horizont minden jelenetében látszik, ráadásul Coppola Megalopolisához hasonlóan százmilliós kockázatot vállalt a filmmel.

A négy részes óriási westernről viszont a lelkesedésen kívül kevés jót lehet állítani.

A Horizont első része is három óra felett jár, de ennyi játékidő sem volt elég ahhoz, hogy a cselekmény megtalálja az útját. Megismerünk egy csomó karaktert, akik egy része már az első fejezetben felszívódik (hol a történet okán, hol nyom nélkül elfelejtődnek), de nehezen lehetne kiemelni egyet is közülük, akiben a főszereplői potenciál megtalálható vagy legalább kicsivel is izgalmasabb lenne egy negyvenes évekbeli westernhős koppintásánál. Így van ez Kevin Costner karakterével is. Hayes Ellison többedmagával érkezik egy épülő városkába – honnan? hova? kik a társai? mi lesz velük? ugyan! –, ahol a helyi magánzó prostituált, Marigold (a Neon démonból, a Harag útjából vagy A floridai férfiból ismert Abbey Lee) azonnal ráakaszkodik. Az igazi apukás-nagypapás pisztolyhős végül megmenti a nőt és testvérének csecsemőjét néhány bosszútól fűtött banditától és útnak erednek.

Abbey-Lee-kevin-costner-horizont-egy-amerikai-eposz

Másik (az előzőhöz egyelőre egyáltalán nem kapcsolódó) történetszálban egy indiánföldre merészkedő telepesek csapatát követhetjük, akik lakóhelyét már önmagában eposzi ostromjelenetben pusztítják el az indiánok. A kevés túlélő között van Frances Kittridge (Sienna Miller), akit lányával együtt a még polgárháború előtti amerikai hadsereg fogad magához és Trent Gephardt hadnagy (Sam Worthington) figyelmét is felkelti. A történet végére – ami 15 évet ölel fel –, a polgárháború után már biztosan szárba is szökken az élmény szempontjából rendkívül lassú, de Mrs. Kittridge alig pár napja halott férjének szempontjából túl gyors szerelem.

A harmadik nagy történetszálat egy karavánként nyugatra vonuló kocsisor adja. Első emberük  Matthew Van Weyden (Luke Wilson), aki igazi WASP (White Anglo‑Saxon Protestant, azaz fehér angolszász protestáns) pragmatista vezetőként a kétkezi munkába vetett egyszerű, de szigorú bizalom átadásával ösztökéli az értelmiségi Mr. Proctort (Tom Payne) és feleségét (Ella Hunt). Rajtuk kívül még belső viszályok sújtotta indiántörzs és a bennszülöttekre vadászó törvényenkívüli banda is tovább aprózza a cselekményt.

A Horizont: Egy amerikai eposz minden történetszálára igaz: egy írásjellel sem írja tovább a westernmítoszt, csak a klasszikus westernek vívmányait összegzi.

A western elődök már 1896-ban megjelentek, majd a némafilmkorszak végére műfajjá érett a Mississippitől nyugatra a 19. században játszódó kalandfilmcsoport. A 30-as és 40-es években a hangosfilm lökete után a B-filmek lendülete és a határvidék nemzettudatot formáló ereje tette vezető műfajjá, hogy az 50-es években megreformálják a barbár indiánmítoszt, később pedig lebontsák a hurráoptimizmust. A Hollywoodi Reneszánsz modernista westernfilmjei és többek között az italowestern Amerikán kívüli példái egymás után mutattak rá a soha nem volt amerikai közös emlékezet visszásságaira. Costner a Törött nyíl (1950) jóságos és bölcs indiánvezérének képével megy vissza a 30-as és 40-es évek westernjeiig John Ford My Darling Clementine-ját, Hatosfogatát vagy Cecil B. DeMille Az igazi férfijét idézve.

owen-wilson-horizont-egy-amerikai-eposz

Kissé fáradt, csupán ismétlő westernexkurzió a Horizont, amiben minden megtalálható: polgárháborús hangulat és hadsereg, telepes küzdelmek, cowboy-mítosz, törvényen kívüli pisztolyhős és pisztolypárbaj, kínaiak építette vasút, szalonok, rőfösboltok stb. Épp emiatt a film be sem sorolható valamilyen tematikus western alműfajba, valahol mindennek az összegző műve szeretne lenni. Túl nagyot merít, hiszen épp a westernekre jellemző feszesség és sokszor páratlan akciók szenvednek csorbát. Még nagyobb hiba, hogy

Costner képtelen kihasználni a nagyvászon adta lehetőségeket.

Tévéfilmes plánozással, csupán néhány kósza és gyorsan letudott nagytotállal mellőz minden lehetőséget, ami igazán eposzivá tehette volna a Horizontot, ami a sorozatokra jellemző rengeteg történetszállal együtt inkább való streamingre, mint mozivászonra. Az eposz így inkább csak az eposzi hosszban érződik, a grandiózusság, a nagyívű történet hiányzik a Horizontból, ami sokszor mintha egyszerűen félkész lenne.

Az első jelenet helyszínét adó házat egyszer nem mutatják kívülről, így a néző alig-alig tud orientálódni; teljesen félbehagyott szálakkal és felszívódó karakterekkel is találkozunk; más jelenetekben pedig a kontinuitási hibák jelzik, hogy a vágással is vannak problémák. Amivel viszont nincs gond, az a mindent lefedő pátosz. Costner rajongása ideológiai szakdolgozattá és a vadnyugat romantikus csodálatává válik. Mint ideológiai iránymutató, gondosan kendőzi el a vadnyugat bűneit is. A telepesek bár bemerészkednek az indiánok területére, de szándékaik békések, és a telepet felgyújtó indiánok is csupán extremista kisebbsége a jóságos őslakosoknak. Pacifizmusnak álcázott genocidiumtagadás a Horizont, ami nem vesz tudomást az európai gyarmatosítás miatt elpusztult emberek millióiról.

A Horizont: Egy amerikai eposz inkább nyertes helyzetből moralizál.

A film karakterei az erőszak még több erőszakot szül elvet képviselik, békét hirdetve fedik el a fehér előrenyomulás következményeit és hirdetik az utólag létrehozott amerikai eredetmítoszt. Kevin Costner ráadásul nagy hibákkal tűzdelt történetvezetésre és középszerű tévés megoldásokra költötte el a vagyonát.

A Horizontnak szerencséje van, hogy westernt már nem látunk moziban, a kuriózum így akár többeket a pénztárakhoz vonzhat, de az első három órája után hamar lankad a kedv a többi részhez. Az utolsó pár perc ráadásul egy inkább kínos, mint okos előzetes a további eseményekről bárminemű cselekmény kiemelése nélkül, csupán zenés montázsban láttatva a később felbukkanó jelentősebb színészeket (pl. Giovanni Ribisi). Szójátékkal élve, kémlelhetjük a horizontot, de jobban tesszük, ha inkább visszatekintünk egy-egy klasszikus westernre, hiszen előre a Horizont: Egy amerikai eposz sem tud.

A filmet a Cannes-i Filmfesztiválon láttuk, további cikkek az eseményről itt. A Horizont: Egy amerikai eposz június 27-től látható a magyar mozikban.

Nagy Tibor

Nagy Tibor jelenleg az ELTE-n tanul Filmtudomány mesterszakon. Kedvenc műfajai a klasszikus hollywoodi gengszter- és westernfilm. Különös figyelmet fordít az izraeli filmekre és a vallási témákra.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com