A második világháború után új értelmet nyert Móra Ferenc, első világégés után született és játszódó regényének filmváltozata. Mondhatjuk tehát, hogy az Ének a búzamezőkről nemcsak Szőts István életművében, hanem a második világháború utáni magyar filmgyártásban is jókor volt jó helyen. A filmnek ugyan egyáltalán nincsen politikai színezete, az alakuló totalitárius diktatúra mégis betiltotta azt. Az idén októberben digitálisan felújított DVD kiadás tiszteletére mi is újranéztük.
A film
Az első világégés után orosz hadifogságból hazatért Ferenc a szomszéd tanyáján találja árvává lett kisfiát, akit katonatársa szülei és fiatal özvegye nevel. Rókussal együtt szöktek meg Szibériából, de ő nem bírta már hazáig. Az özveggyé vált Etellel – Rókus szüleinek nem kis megnyugvása mellett – új életet kezdenek. Görbe János és Szellay Alice páros a nagy motorja a filmnek, ami nem csoda, hiszen az Emberek a havasonban is ők vállaltak főszerepet. Frigyükkel a két szomszéd földterület is egy kézbe kerül. A termőföld egzisztenciális értéke akár az első, akár a második világháború után felbecsülhetetlen, a tanyavilágon elengedhetetlen része a megélhetésnek. A boldog szerelem időszakát azonban az utolsó falat kenyér, az asszony előtt eddig ismeretlen, sötét részlet is beárnyékolja, hogy a tetőpont fantasztikus képeivel és színészi alakításaival mindenki emlékezetébe zárja magát.
Furcsamód úgy tűnik, ennek a filmnek jobb helye van a második világháború után, vagyis annak készültekor, mint a regény megszületésének idejében, 1927-ben. Lassan egy évszázad elmúltával a ’20-as évek itthon is a Trianon be nem gyógyuló sebeitől még szenvedő, de szépen apránként építkező ország időszakának tűnik, amíg a 20 évvel később készült film keletkezési ideje a 21. századi magyar emberben egy újabb háborútól sújtott, jobb- és baloldali diktatúrák között senyvedő, zavaros állapotú országot sejtet. Az Ének a búzamezőkről is lehetne az újrakezdés filmje: a háború után visszatérő katona letelepszik, újra megnősül, földjén búzát, kenyeret, az életet termeszti. Új életet hoz magának, és azoknak, akikre felelősséget vállalt. Azonban nemcsak életét, hanem legnagyobb bűnét is a kenyér okozza: a két rogyásig éhezett és fázott katonatárs közül az utolsó falat kenyér Ferencé lett, ez pedig örök lelkiismeret-furdalást adott neki. Nem tud tiszta lélekkel, bűnhődés nélkül újrakezdeni, egészen a film végéig.
A termőföld, benne a búzával és a kereszténységben is szimbolikus erővel bíró kenyérrel, vagy a bűn és bűnhődés kérdése fontos alkotóeleme Szőts István filmjének. Legalább ilyen fontos a nagyon személyes istenkép. Mint a legtöbb embernél, így itt is igaz: az ember istenképe nagyon függ attól, milyen apai mintával találkozik. Ferenc személyes apaképét ugyan nem ismerjük, a film két férfiszereplője viszont mély nyomot hagy benne: Rókus apja, Mátyás a leghitelesebb ember Ferenc megbékéltetésére önmagával, a tudományt képviselő orvos pedig inkább racionális magyarázatokkal segít feldolgozni a történteket vagy inkább megszabadulni tőlük.
A forgatókönyv adta szimbólumok mellett a képi világ is megteremti a magáét. A film ugyanis három nagy egységre osztható: 1. A háború vége, a megérkezés, az összeismerkedés ideje – ilyenkor általában a sötét színek, felhős, esős idő, tél jellemző. 2. Etel és Ferenc egymásra találása, a boldog újrakezdés időszaka – amit mindig a fény, a napsütés és a gondtalanság képei kísérnek. 3. Ferenc elhatalmasodott bűntudata egyre nagyobb és fenyegető szelet hoz.
Még csak 35 éves Szőts István, amikor második és egyben sajnos utolsó nagyjátékfilmjével erős koherenciáról és víziókról tesz tanúbizonyságot, az Ének a búzamezőkrőlt mégis betiltották. Állítólag Rákosi Mátyás már a búzaszentelést bemutató első jelenet alatt dühöngve vonult ki a vetítőből, a film mély vallási és hitbéli tartalmai miatt nem kerülhetett bemutatásra. Ugyanakkor nemcsak vallási, hanem politikai okokból is problémás volt Szőts filmje: a szibériai fogság emlegetése éppúgy nem tetszett a kommunista vezetésnek, ahogy az sem, hogy a formálódó téeszesítés időszakában a magán földtulajdon fontosságát hangsúlyozta. Az ítélet nem tett jót a magyar filmkultúrának sem, hiszen a rendező néhány évvel később, az 1957-es Velencei Filmfesztiválról – ahová Melyiket a kilenc közül? című kisfilmjét vitte – már nem tért haza.
A lemez
A Manda kiadványainak nagy szerepe van kulturális örökségünk megőrzésében, és ebben a kérdésben minden szempontból megfelel a most kiadott lemez is. Szőts István játékfilmjei után leginkább portré- és dokumentumfilmesként dolgozott, így nem csoda, hogy erre a kiadvány is rákerült 1955-ven készült Kövek, várak, emberek című, Hollókőt bemutató alkotása, illetve az ő kulturális örökségét bemutató, Csoóri Sándor és Hanák Gábor közreműködésével forgott,1988-as életmű-beszélgetés. Ezeknek a kiadványoknak azonban legalább ugyanolyan fontos feladata lenne a Szőts István-féle kulturális érték megfelelő interpretációja, ami iskolai segédanyagként is felhasználható lehetne. Nagyon nagy szükség van – különösen a korábbi magyar filmek esetében – középiskolásoknak szóló értő magyarázatokra. Reméljük, a következő kiadvány már ilyet is fog tartalmazni.
