Kritika

Induljon a pulykázás! – Hullaadás

Eli Roth régóta dédelgetett filmterve, a Hullaadás (Thanksgiving) szépen keveri újra a slasher műfaj elemeit, de nem tervezi semmilyen módon megújítani azt. Az egykori kínpornó-alkotóból azonban mostanra tisztes iparos vált, aki tudja, mitől, hogyan és mennyi művérrel döglik a légy.

A hálaadás ünnepe egy megszentelt dolog Amerikában, majdnem annyira, mint a Black Friday alkalmából tervezett leárazások, melyek a fogyasztói társadalom legsötétebb pillanatait képesek eredményezni. Nem egy videó készült már arról, milyen agresszív módon tapossák el egymást a vásárolni vágyó tömegek, akik gofrisütőért és olcsó telefonért még felebarátaikat is képesek pofán verni. Egy ilyen esemény tragédiába torkolló, de végtelenül szatirikus ábrázolásával dobja fel a labdát a Hullaadás, amelynek magyar címe hűen tükrözi, mennyire kell komolyan venni az eseményeket, amelyben megállíthatatlanul áramlanak a szóviccek.

A hipermarketben történő mészárlás életre hív egy zarándokszerkóban fejszével aprító sorozatgyilkost, aki az ominózus incidens évfordulóján csap le a lehető legkegyetlenebb módon a bűnrészes érintettekre. Hogy Plymouth kisvárosának önjelölt igazságosztóját köszönthetjük-e a híres telepes, John Carver maszkját viselő idegenben, vagy egy beteg és szadista baromállat az illető, ez az igazán nagy kérdés – Eli Roth azonban képtelen saját rejtélyére izgalmas választ adni, mert

szokásához híven túlságosan elfoglalja a vér és a belsőség.

A Hullaadás koncepciója 2007-re nyúlik vissza, akkor láthattuk először Eli Roth ötletét egyfajta vizualizációként Robert Rodriguez és Quentin Tarantino közös alkotásában, a Grindhouse-ban. A két filmet egybeolvasztó moziélményt meghívott rendezők (mint Rob Zombie, Edgar Wright vagy Eli Roth) egészítették ki nem létező B-mozik előzeteseivel. Ezek közül volt az egyik kiemelkedő darab a hálaadási ünnepen öldöklő őrült. Vicces, hogy Robert Rodriguez kamutrailere, a Machete a bemutatót követően három éven belül egész estés filmmé nőtte ki magát, Eli Roth-nak pedig tizenhat évet kellett várnia, hogy tető alá hozhassa álmát.

Hogy mi tette lehetővé a Hullaadás elkészítését, arra a válasz a Sony háza táján keresendő, akik bizonyára elirigyelték a Paramounttól a Sikoly-filmek sikerét, és saját slasher szériára vágytak. Eli Roth pedig bátran kínálta fel számukra a franchise-pulykát, amit a stúdió szépen megtömött lóvéval, számítva arra, hogy az apropó egy vérengzős ünnepi hagyományt teremt. Az író-rendező pedig igyekezett alkalmazkodni a Sony-hoz, annyira, hogy saját beteg stílusából is jócskán visszavett. Hiába kapott „X” korhatárt a film Magyarországon – amely most már rendszeresnek tűnik az olyan véres horrorfilmek esetén, mint a Sikoly VI. vagy a Fűrész X. –, tudjuk, hogy Roth egyik leginkább befogadható produkciójáról van szó a rémisztős, darabolós műfajban.

Nem is mérhető a Hullaadás brutalitása ahhoz, amit a Motel első és második része vagy akár a The Green Inferno esetében tapasztaltunk. Ennek ellenére látszik, hogy Eli Roth most már a mainstream közönség számára csinál filmet; célja már nem az öncélú elborzasztás, hanem a bűnös élvezettől fűtött szórakoztatás. A fővonalas horrornézők nagy részének azonban bőven leeshet az álla egy-két kreatívabb és gusztustalanabb gyilkosság láttán.

Messziről látszik, hogy a rendező ezt a projektet elsősorban szenvedélyből készítette.

Anno a Grindhouse előzetes még sokkal inkább Eli Roth akkori stílusát, gonosz kegyetlenségét és erősen sötét tónusú humorát tükrözte. Alkotónk azóta puhult, és a Hullaadás elkészült verziójával jobban közelít az említett Sikolyhoz, miközben egyértelműen olyan klasszikus alkotások mellé szánja produkcióját, mint a Véres valentin, a Fekete karácsony, a Halloween és egyéb, ünnepi tematikájú projektek, amelyekből azóta feldolgozások is készültek. Van egy gyilkos, de nem tudjuk, ki az, így a feszült és durva jelenetek mellé egy találgatós krimi is jár. Általában az elkövetővel tudja magát egy másik ligába helyezni a film, de rendezőnket ez annyira nem izgatta.

A slasher műfaja ugyanis elég szimpla koncepció. A maszkos egyén öl és öl, megállíthatatlanul, a néző pedig találgat, melyik képernyőn szereplő karakter lesz áldozat a következő jelenetben. Percre pontosan kiszámított parák, általános rettegés és szórakoztató leszámolások váltják egymást. Az utóbbi évtizedekben azonban igyekeztek a slashert variálni: már nem az számít, milyenek a gyilkosságok, hanem az is, milyen környezetben történnek és „ki végzi” őket. A már emlegetett Sikoly a mozinézők önreflexiójával különíti el magát a műfajtól, a Boldog halálnapot! és a Gyilkos a múltból pedig a sci-fi és az időutazás adalékával vált egy nagyot. A Sick egy COVID-para mentén öldöklő őrültet mutat be, az X-ben pedig egy szexualitását már megélni képtelen idős asszony mészárolja a túlfűtött fiatalokat. Mindig van egy ideológia vagy egy műfaji variáció, mert a készítők azt gondolják, a közönség untig ismeri a darabolós filmeket.

A Hullaadás azonban megrögzött módon hagyományos, még akkor is, ha szinte végig szatíraként mutatja magát.

A maszkos ember kilétének felfedése mögött ugyanis nem húzódik meg semmilyen komoly gondolatiság, holott a film addig nem erre épített. A gyilkos hiába torol meg egy megszállott boltkórosok által elkövetett többszörös emberölést, valójában nem a konzumkultúra szélsősége, a vásárlási láz felgerjesztésének problematikája zavarja. Vagy ha igen, ezt a film nem közli egyértelműen. Mindez pedig azért baj, mert a fejszés fickó többnyire olyan szereplőket nyirbál, akik egyáltalán nem szimpatikusak, sőt, gyűlöletet épít az irányukba. Ennek mentén a sorozatgyilkost a sztori első felében tekinthetjük afféle antihősnek is, aki eljött, hogy a saját megkérdőjelezhető eszközeivel megváltsa ezt a bűnös világot. Ja, de mégsem, ugyanis a végére kiderül, hogy egy undorító, szadista állat, akinek ráléptek a tyúkszemére, és tetteit bosszúból, a saját maga kedvére követi el.

Nagy csalódás ez, mert a Hullaadás tényleg beállhatott volna a sorba azon slasherek mögé, amelyek eggyel tovább gondolják saját koncepciójukat, és nem érik be a minél kreatívabb és ocsmányabb henteléssel. Így viszont Eli Roth csupán egy kevésbé szellemes, de sok helyen kétségtelenül humoros Sikoly helyi értékére jelentkezett be, amely az utolsó 15 percében kegyetlenül botladozni kezd, míg a végére pofátlanul lengeti be a folytatás lehetőségét. A szereplők nagy része ugyanis életben van a játékidő befejezténél, így a vacsorát csak félig ettük meg, még maradt legalább egy fél adag. Ettől függetlenül nem érdemes a tányér szélére tenni a felszolgált menüt, de reméljük, a második fogást megfelelőbben átsütik.

A Hullaadás december 8-tól látható a hazai mozikban.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel 2017-ben csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez, 2018 és 2022 között szerkesztőként segítette a lap mindennapi működését. Bár celluloid-mindenevő, kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok, az igényes blockbusterek, emellett szenvedélyes katasztrófaturista is, így nincs olyan egy-kétpontos film, amely ne keltené fel az érdeklődését.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!