Kritika

Hullámtörők

the guardianSokan fanyalogtak már jóelőre: új Kevin Costner-film, jaj nekünk, biztos szörnyű lesz. Félig igazuk is lett. A Hullámtörők unalmas, sablonos, fantáziátlan film, de újnak nem új. Láttuk már ezerszer.

Ismerős a tetrisz, ugye? Príma orosz játék, arről szól, hogy forgatható-mozgatható sablonelemekkel kell kirakni egy adott területet. A Hullámtörők egy jó kis tetrisz: sablonelemeket rakosgatnak benne egymás mellé, és ha kitöltötték az összes helyet, jön a történet következő szintje. Nem baj ez, mert a tetrisz szórakoztató játék – igaz, csinálni jobb, mint nézni.

Ha egymás mellé pakoljuk a következő elemeket: 1 db utolérhetetlen Hős, az ő 1 db magánéleti konfliktusa, 1 db jóbarát aki 1 db szerencsétlen halált hal a Hős karjaiban, akkor megvan a legalsó sor, építkezhetünk tovább. A következő építőelem a kiképzőtábor, ami kemény, szívatós, de a szakma mellett az élet nagy dolgaira is megtanít – ide kerül fel a Hős. Aztán jön a laza újonc, a félénk újonc, a brutális újonc és a jónő-újonc, a Hős keményebb próbákat vezet be, mint addig bárki, a folytatást pedig kitalálhatja, aki látott már legalább egy amerikai kiképzős filmet. Sőt, kitalálni sem kell semmit, elég csak felidézni azt a másikat. A Hullámtörők éppen ugyanolyan.

Ha ez egy katonai film lenne, a bizonyítani vágyó zöldfülű és az élő legenda kiképzőtiszt együtt mennének a végén a csatába. Ha tűzoltós lenne, egy párként törnék be az égő ház ajtaját. Ha zsarufilm volna, együtt lepleznék (és lőnék) le a drogbárót. De mert ez épp egy vízimentős történet… hát, együtt ugranak a jeges tengervízbe.

Akad azért néhány olyan dolog, ami miatt a film megmenekül a totális értéktelenségtől. Az első maga Kevin Costner: ő minden ellenkező híreszteléssel szemben jó színész, amint azt itt be is bizonyítja. (Más kérdés, hogy valamiért mindig ugyanolyan szerepeket választ.) A második, hogy a film igyekszik realista lenni: a történet, a szereplők, a mentések – ha elfeledkezünk sablon-mivoltukról – egészen hihetőnek tűnnek; sőt, még csak meg sem mentenek mindenkit, ami máskülönben az efféle filmek bosszantó velejárója szokott lenni. A harmadik az eredeti címre (The Guardian – „Az őrangyal”) utaló kis ötlet a film végén, amely egészen olyan, mintha egy párhuzamos világ okos, érzékeny, eredeti Hullámtörők-jéből szökött volna át ide.

Nem sok egyebet lehet írni a filmről. A képei átlagosak (kivéve az óceán és a mentések felvételeit, melyek átlagon aluliak), a zenéjére pedig, noha Trevor Rabin szerezte, egyszerűen nem emlékszem. A Hullámtörők semmilyen módon nem hagy maradandó hatást – de legalább rossz hatást sem. Ha valaki éppen kikapcsolódni vágyik, nézze meg nyugodtan; egy fárasztó nap után jól jöhet, hogy kikapcsolt aggyal ülhetünk a vászon előtt. El is szabad aludni: két éber pillanat között semmit sem veszít az ember. Igaz, akkor sem, ha teljesen kihagyja a filmet.

Hullámtörők (The Guardian)
2006, 136 perc

Rendező: Andrew Davis
Forgatóköny: Ron L. Brinkerhoff
Főbb szereplők: Kevin Costner, Ashton Kutcher, Sela Ward
Forgalmazza a Fórum Hungary
IMDb-átlag: 6,5 csillag

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés