Kritika

Törp mint vártuk – Hupikék törpikék: Az elveszett falu

A remake-ek és rebootok idejében mikor már mindent feldolgoznak, majd átdolgoznak frissítőnek hat egy olyan cím újrakezdése, mint a Hupikék törpikék. Az élőszereplős melléfogások után a Sony a helyes utat választotta: visszatért a széria alapjául szolgáló rajzfilm hangulatához.

A kezdő jelenetből érezhetjük, hogy az eredeti kedvelői mellett új közönség felé nyitnak az alkotók. A prológusban bemutatják nekünk Aprajafalva lakóit, ahol mindenkinek van egy tehetsége vagy kiemelkedő tulajdonsága. Egyedül Törpilla az, aki szűkölködik a ragyogó képességekben. Hiszen Törperősről lehet tudni, hogy „erős”, de a falu lakóinak már gondja akad azzal, hogy az „illa” mi fán terem. Amikor azonban a csúf, kopasz Hókuszpók újabb ármánykodása veszélybe sodor egy távoli, rejtett közösséget, Törpilla és barátai a segítségükre sietnek – a kaland során pedig a falu egyetlen lánya igyekszik megtalálni, hogy ki is ő valójában.

Hatalmas hátrányt kell leküzdenie a két Raja Gosnell-féle animációs infantilizmus után a Sonynak. A Hupikék törpikék 35 éves örökségének megcsúfolásai nem adtak más lehetőséget, mint egy 180 fokos fordulatot tenni a jó irányba. A varázslatos erdőhöz és az eredeti karakterábrázoláshoz való visszatérés nemcsak helyesnek, de megérdemeltnek is tűnik. Olyan érzésünk támad, mintha a Sony Az elveszett faluval kérne bocsánatot a sorozat rajongóitól.

Azonban a 3D-s animáció mellett a karaktereket nem sikerült újabb dimenzióba helyezni. Törpillát hiába kezeli a film többként, mint egy porcelánbaba, tulajdonságokat nem ad neki a történet során. Két lábbal a földön járó, magáért és a barátaiért kiálló,

de üres marad egészen a stáblistáig.

A film ügyesen titkolja, hogy az eredeti rajzfilmben a szépsége volt a kiugró faktora, de ezt a közönség nőtagjai sértőnek érezhetik. A ráeső fókusz eközben elszívja a figyelmet a törpfiakról, akik nevükben kiemelt vonásaikkal kísérik végig a szőke kékség útját.

A megmentésre váró közösség sem tartogat nagy meglepetéseket, csupán ellensúlyozzák Aprajafalva virsliparti-jellegét. Az ott megismert új karakterek is ugyanolyan archetipikus jellegűek, mint korábbi hőseink. Kihagyott ziccer a szerepeltetésük, melyet egy esetleges folytatás jobban kibonthatna. Az őket fenyegető Hókuszpók viszont sosem volt ennyire ostoba, hiszen mikor a macskája jobban képben van, mint ő, ott hatalmas lehet a szellemi zűrzavar. Egy pillanatig sem tudunk ellene szurkolni, mert nem is hisszük el, hogy képes a győzelemre.

Amiért a Hupikék törpikéket mégis kellemes csalódásként lehet elkönyvelni, hogy végig kedves marad és nem válik idegesítővé. A kaland szórakoztató, és a figurák is tudnak viccesek lenni, élükön Ügyifogyival, aki Murphy törvényeinek élő bizonyítékaként botorkálja végig a történetet. A helyszínek, ahol hőseink járnak, esetenként dúskálnak a kreativitásban, de sajnos nem minden esetben. A fizika törvényeire fittyet hányó folyó látványához képest egy zölden foszforeszkáló óriásnyúl megjelenése már-már az írói lustaság kategóriájába illik.

Az elveszett falu nem árul zsákbamacskát. Az Illumination Entertainment filmjeit (Gru, A kis kedvencek titkos élete) megidéző hiperaktív figurákkal teli, színekben tobzódó könnyed kalandfilm egyenesen a 12 éven aluliakra kalibrálva.

Nem buta és nem kezeli a nézőit sem annak.

Ez pedig két dologgal több, mint amit az előző részektől megszokhattunk. Törpénhetett volna sokkal rosszabbul is.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel a Ráadás és Moziban rovat szerkesztője. Kedvencei az életszagú, morális kérdéseket feszegető filmek – az igényes blockbusterek mellett.

FM ‘tekercs Podcast

 

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..