Fókuszban Kritika

Hurrá tábornok kalandjai – War Machine

Izgága amerikai tábornok szembesül a való világgal: a War Machine élvezetes, de túl egyszerű szatíra az afganisztáni hadiszíntérről.

Ebben a háborús szatírában valamirevaló akció nincs, viszont egy német parlamenti képviselő (Tilda Swinton) darabokra szedi az amerikai tábornok (Brad Pitt) életfelfogását egyetlen felszólalás alatt, és az a két perc izgalmasabb más filmek harci jeleneteinél.

A War Machine, David Michôd (Animal Kingdom, Országúti bosszú) szatírája az afganisztáni koalíciós erőket vezénylő tábornok egy évét mutatja be. „Glenn McMahon”, Brad Pitt alakításában, a valódi Stanley McCrystal tábornok csöppet sem leplezett mása. Reggel hét mérföldet fut röhejes testtartással, egyszer eszik naponta, négy óra alvást enged magának, falja a menedzsment-irodalmat, a naivitásig lelkes, és egy újságíró lesz a veszte – no igen, McCrystal–McMahon nem az amerikai hadtörténet legfényesebb fejezete. Viszont pompás szatíra-alapanyag.

Amikor a valódi McCrystalt egy ideig engedéllyel kísérgető szabadúszó újságíró, Michael Hastings 2010-ben megírta az afganisztáni katonai vezetésről írt riportcikkét a Rolling Stones magazinba, kitört a botrány. (Ő írta aztán a film alapjául szolgáló The Operators című könyvet is.) A tábornok környezete ivott, mint a kefekötő, folyamatosan gúnyolták Obama elnököt és Biden alelnököt, végigbulizták Európát egy hivatalos körút alatt és általában az inkompetencia kétségbeejtő fokán álltak; Obama a cikk után magához rendelte McCrystalt és irgalmatlanul kirúgta. (Utóda a sokkal ismertebb Petraeus tábornok lett  – az ő végzete is megér egy filmszatírát.)

A War Machine egy komoly háborús mű és a Coen testvérek Égető bizonyíték című hülyekomédiájának keveréke. Magva a stratégiai és politikai helyzet összeférhetetlensége. A paradoxon, hogy miközben egy nagyhatalomnak semmi, de semmi erőfeszítésébe nem kerülne egy felkelés történelmileg bevett módszerekkel való rendezése (azaz a teljes népirtás minden rendelkezésre álló haditechnikával), ez a módszer ma vállalhatatlan – és a vállalható módszer, a modern COIN („counter-insurgency”), a helyiekkel való együttműködésre és közös építkezésre alapozó, türelmes stratégia nem kínál látványos eredményeket. Annál több kínos hibát, fotogén civil járulékos veszteséget, tábornoki elszólást és demagóg politikai propagandát.

Bizonyos szemszögből – például Michôdéből –

a COIN e paradoxona hallatlanul mulatságos.

Küldjünk egy tábornokot és váltsuk le azonmód, ha nem művel csodát! Küldjünk másikat, hátha neki sikerül – és váltsuk le azonmód, ha kellemetlen cikk jelenik meg róla! Küldjük a harmadikat, hátha nem bukik bele egy mániákus ex-szerető fenyegető leveleibe! (De belebukik.)

És ha a tábornok maga is excentrikus figura, tizenegyre feltekert hurráoptimizmussal meg kincstári propagandaszöveggel (amiben szívből hisz), ugyan miért is ne gyártanának filmet rá?

A War Machine így egyrészt a valódi világtól elzárkózó, a maga ideológiájába befulladó katona paródiája – ő a mai „war machine”, a gúzsba kötve táncoló hadigépezet. Amikor a háborúnak még nem voltak ilyen erős humanitárius szabályai („addig nem lőhetsz a nyilvánvaló ellenségre sem, amíg ő nem lőtt rád”), ugyanez a Brad Pitt „War Machine” becenéven, második világháborús parancsnokként mint egy titán küzdött a lángok nyaldosta Fury tankon, és semmi emberi nem bírt megállni vele szemben. A Fury ókori istenek csatározása volt vörös tűztenger közepén. Most pedig, fitnesz-fanatikus tábornokként, megsemmisíti egy mísz újságíró.

Másrészt a film a valódi hadigépezet, a koalíciós haderő és a mögötte álló civil politikai felügyelet paródiája. Ahol a katona semmit sem ért, a politikus csak saját magával törődik, a tábornok meg valahol félúton tengődik a kettő között. Ahol a méltóságos afgán elnök (Hamid Karzait Ben Kingsley alakítja) valójában tenyérbe mászó útszéli tolvaj. És ahol egy ránézésre is depressziós német parlamenti képviselő, az amerikai hurrá-bele mentalitás borús ellentéte válik az egyetlen hiteles figurává, az egyetlenné, aki képes leszállítani a földre a magától elszállt tábornokot. (Ez persze sztereotip euró-imázs: az unalmas és felelősségteljes európai reálpolitikus, szemben a fellegekben járó, impulzív, ám megbízhatatlan amerikaival – komolyan nem értem, miért látnak ilyennek minket; talán fiktív ellenpólus vagyunk számukra.)

Brad Pitt egyébként fényesen alakít és látványosan élvezi a szerepet, annak ellenére, hogy a film tempója néhol igen egyenetlen (főképp a tábornok és felesége közös jeleneteire nincs szükség). Karaktere közelebb áll ugyan az Égető bizonyíték agyhalott szereplőihez, mint egy reális figurához, mégis elhiteti, hogy nem bolond, csupán excentrikus: saját, végletekig bezárkózott magasröptűségének áldozata. A többiek kevésbé emelkednek fel az ő szintjéig, némelyik színésztársa már nyílt paródiát játszik.

Itt a film problémája.

A szatíra túlságosan is szatíra:

elveszi a résztvevők méltóságát. Egy ennyire bonyolult eseményt – egy teljes háborút – felelőtlen dolog így leegyszerűsíteni: általában azon a kocsmafilozófiai szinten áll a film szövege, hogy „ez a háború rossz és a politikusok mind hülyék”. Ezt a filmet aligha támogatta a Pentagon (más kérdés, hogy egyszerű dolgozói körökben állítólag imádják).

Nem mondom, hogy hőstörténetekre nagyobb szükség van, mint szatírára – akad az is bőven, és néha igazán lélekemelőek –, de ha már kritizálunk valamit, értelmesebben is lehet tenni. A kortárs háborús művek között pozitív ellenpélda a Billy Lynn hosszú, félidei sétája (legalábbis a könyv): az is szatíra, de megőrzi a reális szereplők méltóságát.

Kritikai téren az etalon számomra még mindig a Zero Dark Thirty. Kathlyn Bigelow mesterműve sem kíméletes az amerikai háborús berendezkedéssel, de bemutatja azt is, amikor érdemessé, emelkedetté válik mindaz az áldozat, amit a katonák és ügynökök meghoznak egy olyan világrend védelmében, ahol – egyetlenként minden eddigi és kortárs világrendek közül – szabad és büntetlen a legdurvább szatíra is.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek. A Tárca rovatot vezeti. havasmezoi@filmtekercs.hu

FM ‘tekercs Podcast

 

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..