Az utóbbi évek sci-fi forradalmát elnézve csak idő kérdése volt, mikor éri el a láz legszőkébb barátnőnket is. Most ez is megtörtént, a Barbie: Csillagok között kozmikus kalandra hívja a legkisebbeket, de sajnos változatlanul untatja a felnőtteket.
Barbie egyszerűen nem megy ki a divatból, a lehetnél, ami csak szeretnél olyan üzenet, amit bizony minden korosztály szívesen tesz magáévá. Ráadásul az utóbbi években a Mattel végre elszakadt attól is, hogy csupán szőke modellként lehet sikeres az ember, és végre legkülönfélébb testalkatú és bőrszínű babákat is elkezdett gyártani – sajnos ez utóbbi a filmjeikben még nem jelentkezik.
2015-ben, amikor bemutatták első beszélő babájukat, a Hello Barbie-t, a filmek terén is új időszámítás kezdődött. Ahogy a baba is, Barbie a filmvásznon is (az egyébként egyáltalán nem Barbie-s alkatú) Erika Lindbeck hangján szólalt meg. Az új filmszéria a Barbie: Titkos ügynökökkel kezdődött. Sajnos Barbie barátnői itt is, csakúgy ahogy a legújabb filmben is, még mindig csak variánsai a főhősnek, pedig nagy öröm lenne látni végre egy-két tényleg emlékezetes karakterisztikával rendelkező szereplőt. „Miközben a Mattel – és vele együtt mi is – üdvözli a világ sokszínűségét, a legújabb Barbie film igencsak ellenébe megy a cég új filozófiájának. A Barbie: Titkos ügynökök ugyanis pont azt hiányolja, amit az új szériás babák magukénak tudhatnak: valódi személyiséget.” – írtam az egyenesen videóforgalmazásra szánt előző Barbie filmről; sajnos most sem tudok mást mondani, Barbie világát még mindig az a konformizmus uralja, ami még egyetlen valódi személyiséget sem nevelt ki. Ez a Barbie világ nagy ellentmondása: az individualizmust hirdeti – de csak addig, amíg az jól lehatárolható keretek közé illeszthető.
Amiben az előző mozihoz képest előrelépett a Barbie: Csillagok között, egyértelműen a látványvilág. Nem véletlen, hiszen ezt a filmet szélesvászonra szánták az alkotók – és bizony oda is való. Barbie otthona meseszépen van megjelenítve, mind a növények, mind az állatok aprólékosan kidolgozottak, az ember szinte megtapogatná őket. A szokásos rózsaszín-lila-türkiz színpalettát most a sci-fi közeghez méltóan az ezüst gazdagítja, tényleg remek összképet teremtve.
A Barbie-filmek elengedhetetlen kelléke a muzsika, a musicalbetétek most sem maradtak el – a nagyon amerikás dalok néha furcsa magyarítása nem mindenhol a legkellemesebb, de ez már tényleg csak szőrszálhasogatás. Sokkal kevésbé kötekedés az együgyű történet és a karakterek hiányosságait felróni az alkotóknak. Barbie egy ősi legendát kelt életre, mely szerint egy kiválasztott lesz az, aki a csillagok egyre lassulóbb mozgását újra tánccá teheti. A történetben rengeteg potenciál rejlik, ráadásul az egyetlen valamirevaló karakter, a király személyében egy klassz antagonista is adná magát, a szerzők mégsem használják ki a legendárium építésre adódó lehetőséget, és egy bot egyszerűségű cselekménnyel, meg egy kirakatba tett fejlődéstörténettel intézik el a dolgot egy legyintéssel. Nemrégiben a Kubo és a varázshúrok bizonyította, hogy bizony a legkisebbek számára is érthető módon lehet rendkívül összetett és mélyértelmű mesét letenni az asztalra – a ma már bizony 57 éves hölgy is megérdemelné, hogy végre valódi tartalommal töltsék meg világát.
