Ideges film egy sorozatfüggő rendezőtől. A profin összeállított főcím, a kézi kamerás betétek és a párbeszédekbe csempészett vulgárfilozófia sem változtat ezen. Pedig valamennyivel több igényességgel, egy kis utómunkával, öniróniával: egyszóval rendezői koncepcióval ez a film lehetett volna az iraki háború Apokalipszis mostja, vagy Acéllövedéke. Ebben a formában csupán jó hangosan röhög rajta a közönség.
Vészjósló, felcsigázó zene, egymás után vágott gyors, jelentőségteljes képsorozatok: sivatagi fúrótornyok, arab lovas harcosok a harmincas évekből, néhány képbevágás, s már itt is vagyunk a jelenben. Kicsit hatásvadász filmhíradó, olyasmi, ami régen volt a filmek előtt propaganda-célból. Ez a montázs önmagában megállja a helyét.
A jól összevágott főcím után a rendezőnek telik az erejéből még egy brutális, bőr alá hatoló, egészen a gerincig érő jelenetsorra. A nyüzsgő, a háború békésebb napjait élő iraki várost brutális terrortámadás bolygatja meg: a feszültséget azonban ezután csupán a zenével és a rángatózó kamerával próbálják fenntartani. A film a támadás helyszínét magára hagyja, az áldozatok statiszták lesznek, a középpontba a nyomozás kerül. Ami egyáltalán nem lenne baj, de nehéz rájönni, vajon mi is érdekli a rendezőt igazán a történetből.
A kérdés persze azonnal álnaivvá válik, amint veszünk egy pillantást a szereplőgárdára. A két kivétel szerencsés módon a két központi figura Jamie Foxx (Ronald Fleury), aki – tőle persze el is várható – teljesen azonosul szerepével, és Ashraf Barhom (Faris Al Ghazi). Rajtuk nem kérhető semmi se számon. De hogy Jennifer Garner (Janet Mayes), akit mindenki Sydney Bristowként is ismer, miféle instrukciókat kapott Peter Bergtől, az még a film vége után is rejtély marad.
Nehezen lehet bármit is kezdeni azzal a jelenettel például, amikor a nyomozók Ahmed Bin Khaled herceg színe elé kerülnek. A elefántcsont toronyban élő ifjú herceg és az FBI ügynök párbeszéde fájdalmasan bugyuta és kidolgozatlan. Így képzelhették el az indiánregényeket és arab kalandokat bújó kamaszok a törzsi megbeszéléseket. Bár ez lehetne egy kulcsjelenet is – amire a film plakátja is utal –, de inkább rázárja a filmre az akciófilm kategóriájának ajtaját.
Peter Berg színész, rendező, forgatókönyvíró. A Ronda ügyet is ő rendezte – sőt a zenéjét is ő rakta össze –, Christian Slater remek alakítására talán még emlékezhetünk. Peter Berg föltűnt az Alias néhány részében is, Noah Hicks SD-6 számú ügynökként szerepelt.
Ez a filmje azonban nem sikerült jól. Háborús filmként nem állja meg a helyét, akciófilmként inkább a Terrorizmus, akció című filmre szavaznék – azt hiszem, ez volt a címe a jó előre első orosz akciófilmként beharangozott izének.
Bár a címadást egyértelműen a soha királyt nem látott Egyesült Államok kíváncsisága ihlette – ez egyértelműen kiderül a trailer misztifikáló hangvételéből –, mégsem vádolható azzal a rendező, hogy nem vette komolyan a feladatát. Azzal sem, hogy felszínes lett volna, miközben felkészült a forgatásra. Ám a film valahogy – igencsak bosszantó módon – mégiscsak kisiklik, hitelét veszti az első félóra után. S a záróképsor előtt úgy érezzük otthon is maradhattunk volna CSI-t, NCSI-t nézni. Nem tudtam viszont eldönteni, az utolsó mondat vajon ront vagy javít a helyzeten: „I said we were going to kill them all.”
