Kritika

Időhurok ismét – ARQ

A holnap határa századannyi pénzből: az ARQ sebes iramú indie sci-fi az időhurok-alzsáner alapjairól.

Főszereplő felriad, rátörik az ajtót, kivonszolják, lelövik, és ez a film első pár másodperce – az iram nyaktörő ebben az időhurkokkal operáló, ravaszul megírt filmben. A minimumbüdzsére („kevesebb mint kétmillió dollárra”) fanyalodó, kicsi belső térben zajló akció-thriller-sci-fi a hasonszőrű alkotások legjobb hagyományai szerint az okos forgatókönyvre alapoz, ha már másra nem tud – ez a szép a pénztelen forgatásban: vagy jó sztorit írsz, vagy senki se fogja látni a filmedet, mert nem mentik meg sem effektek, sem sztárok, sem marketing.

Az ARQ-ot a Netflix finanszírozta és terjeszti. Tony Elliot 2008 óta próbálkozott a megvalósításával; a rendezőnek a 2013-as Orphan Black (Sötét árvák) című sorozat óta jó írói hírneve van, ezt kamatoztatta az ARQ révén. A film alaposan kihasználja az előnyeit: a kiváló írást, elsősorban, de a kellékek és díszletezés sem feltűnően olcsó; a lerobbant háborús szükséglakás meg pincéje tipikusan az a környezet, amihez több stílusérzék kell, mint pénz, és az ARQ a stílusérzékben kiválóan teljesít. Az a kevéske speciális effekt, ami feltűnik, szintén ilyen: stílusérzék kérdése, hol érzékeltetsz egy kis jövőt egy rezgő hologram-órával, nem feltétlenül pénzé.

De az extra alacsony költségvetésnek megvannak a hátrányai is. Például a színészválasztás: a főszereplő Rachael Taylor és Robbie Amell alakítása épp csak elfogadható, egyéniséget nem mutat. „A film számomra a reményről szól”nyilatkozta Tony Elliott; kétségtelenül helyet kapott a filmben egy adag érzelem és karakterfejlődés is, de a rendező itt többet magyaráz bele a filmjébe, mint amit valóban kapni.

arq_3

Ami zavaró az ARQ-ban, szegény ártatlanban, az az időzítés. Két évvel a szuperköltségvetésű, Tom Cruise-zal és Emily Blunttal megtámogatott sci-fi látványosság, A holnap határa után szerencsétlen dolog időhurkos ötlettel előállni, arra meg kevesen figyelnek, hogy az ARQ már 2008 óta vergődik a development hellben (tehát az ötlet jócskán megelőzte A holnap határát és a Forráskódot is).

Határozottan hátrányára válik a filmnek, hogy nem mond újat a témában. Az időhurokra épülő történet narratív logikája az egyszerűbbek közül való: a csapdába esett hős emlékszik az előző iterációra, és kumulálódó tudását használva meg kell tanulnia kitörni a hurokból – Bill Murray jobb ember lett a tízezer ismétlődő nap alatt, Tom Cruise egyszemélyes hadigépezetté képezte magát, Vándorsólyom kisasszony menedékké fejlesztette a hurkot, Donnie Darko belesűrítette a világ minden szürrealitását; a Forráskód thrillerré egyszerűsítette a koncepciót, a Déja Vu akciófilmmé; a Looper ezzel szemben úgy vált izgalmas sci-fi akció-thrillerré, hogy párszor igen ügyesen megfacsarta a logikát.

És akkor nem is említettem a Primert, A lé meg a Lolát, meg azt az 1987-es szovjet sci-fit (!!), amiben hőseink néhány 1949-es időkör révén megtanulják tisztelni az időseket (Zerkalo dlya geroya); és végképp nem említettem azokat a filmeket, amelyek nem fizikai (sci-fi) időhurokkal, hanem például az amnézia trükkösebb változataival érik el a naponta-újrakezdés történetét – ha már logika, Nolan Mementója a nézői befogadóképesség végső határaiig csavarja az idő percepciójával való játékot.

Az ARQ e tekintetben a legegyszerűbb verziója a logikának, semmit sem fejleszt rajta. Time Loop 1.0, bevezetés a sci-fi egy szeretett alműfajába, innen csak feljebb van. Irama és könyörtelensége teszi kiváló filmmé: ha csak egyszer is leülne, ha csak egy percünk is akadna gondolkodni közben, rájönnénk, hogy az alapsztori egyszerű, mint a – mint bármilyen film, amelyik a maga töredék-zsánerének alapjait mutatja be.

De Tony Elliott kiválóan felismerte, mitől működhet a film. Szüntelen száguldásával és pillanatról pillanatra változó meglepetéseivel eléri, hogy megjósolhatatlan legyen, mi következik; körülbelül ez a szórakozás a legtöbb, amit egy indie akció-sci-fitől várni érdemes. Igaz, hogy maga a film is időhurokba került – hiszen láttuk már elégszer –, és nem is képes kitörni belőle, de bizonyos hurkok állandóan élvezhetők.

Bónusz: Tony Elliott kvantumfizikus rövidfilmje, az Entangled itt megtekinthető:

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek. A Tárca rovatot vezeti. havasmezoi@filmtekercs.hu

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..