Kritika

Sötétben minden ember fekete – Ha a Beale utca mesélni tudna

A Ha a Beale utca mesélni tudna (If Beale Street Could Talk) bebizonyítja, hogy Barry Jenkins nemcsak jókor volt jó helyen a Holdfénnyel, hanem valóban generációjának egyik legtehetségesebb rendezője.

Az idei Oscar-jelölések egyik nagy vesztese a Ha a Beale utca mesélni tudna. A filmet sok amerikai kritikus az év egyik legjobbjaként emlegette, azonban a forgalmazója egy kis stúdió, amelyiknek csak egy kampányra volt pénze. Így lett jelölt a közepes Alelnök, és így maradt hoppon a Beale utca. Amely ettől függetlenül valóban az amerikai filmgyártás egyik kimagasló alkotása, csak épp az Akadémia közössége valamiért negligálta.

A jelölés hiányától függetlenül a rendező karrierje nem szenved csorbát. Az már önmagában dicséretes, hogy Barry Jenkins nem szállt el a Holdfény fődíjától. Nem kezdett bele egy megalomán produkcióba, nem igazolt le sztárokat, sőt még műfajt se váltott. Új filmje lényegében pontosan ugyanannak a közönségnek szól, mint a korábbi. Viszont eközben Jenkins úgy nemesítette számos szerzői vonását, hogy közben a Ha a Beale utca mesélni tudna önmagában is teljes egészében értelmezhető.

if beale street could talk

Persze az önállóságot az is segítette, hogy a rendező ismét egy történetet adaptált – ezúttal James Baldwin regényét. A forgatókönyvet azonban ismét már maga írta. Az eredmény pedig elsősorban a hangsúlyok tekintetében domborodik ki. A film középpontjában a szerelem és a szerelmesek állnak. Vagyis a társadalmi anomáliák ábrázolása ellenére a Ha a Beale utca mesélni tudna valójában egy romantikus film.

Pedig a történet nem ezt ígéri. A ’70-es  években Tish (KiKi Layne) 19 éves, és szerelmes a nála három évvel idősebb Fonnyba (Stephen James). A férfi azonban börtönbe kerül nemi erőszak koholt vádjával. Nem sokkal később már a fogdában a lány elmondja, hogy babát vár tőle. Az eseményeket a film nem lineárisan tárgyalja, és az időben előre-hátra ugrálva egyre több háttérinformáció derül ki a főszereplők családjáról, környezetéről, társadalmi helyzetéről, de elsősorban a szerelmükről.

A Ha a Beale utca mesélni tudna egyik legszebb vonása a ritmusa.

Intim, bensőséges jeleneteket mindig egy külső helyszínen játszódó, a szélesebb közeget ismertető epizód követ. A romantikus, kétszereplős színeket lágy zene kíséri, gyakoriak a lassítások, a finom, szinte lírai eszközök. Amikor az események más szereplőkkel kibővülnek, a zene elhalkul, a helyét az utca és a város zaja veszik át.

Barry Jenkins nem használ klasszikus tárgyi szimbólumokat. Kamerája nem időzik el többlettartalommal megjelenő tárgyakon. Helyette a lassan csordogáló, szerelmes pillanatokban időnként frontális képre vált. A két fiatal hős érzéseiktől túlcsordulva a kamerába tekint. A néző egyszer csak ott áll közöttük, szerelmük részévé válik.

Az epizódszereplők pedig szinte kivétel nélkül csak átmenetileg lépnek be a színre – egyszerűen mellékesek a szerelem mellett. Dave Franco mint zsidó ingatlanos, Pedro Pascal mint Puerto Ricó-i maffiózó, Diego Luna mint spanyol ajkú pincér, illetve mind közül kiemelkedve Regina King mint Tish anyja (a szerepért Oscar-jelölést is kapott). Általuk lassan körvonalazódik az ügy, a fiatalok társadalmi helyzete, viszonyuk a többségi társadalommal és a családjukkal. És ez már a Ha a Beale utca mesélni tudna egyik gyengéje.

Míg a romantikus jelenetek megigézően szépek és giccsmentesen szenvedélyesek, addig a közbeékelődő epizódok olykor fájóan egysíkúak.

Nem mindig persze: a játékidő elején lezajló családi jelenet egyszerűen hibátlan. De később az ingatlantulajdonos érthetetlen jóindulata hiteltelennek vagy oda nem illőnek tűnik. És azzal is nehéz mit kezdeni, hogy a latin-amerikai étteremnek mi a szerepe a történetben.

A kettő között helyezkedik el maga a per. Furcsa, hogy bár ez a bonyodalom fő oka, Jenkins igazából marginálisan foglalkozik vele. Amikor pedig igen, akkor leegyszerűsíti az egészet. A hangsúly számára nem ezen nyugszik, amivel a rendező megint elkerülte azt a csapdát, amibe az amerikai filmipar rendre belesétál. Nevezetesen a túl direkt üzenet közvetítésébe, a dagályos népnevelési célzásokba, a kirekesztés ábrázolásának önismétlő narratívájába – lásd: Zöld könyv. Ugyanilyen volt a Holdfény a homoszexualitással. Jenkinsnél a kirekesztés nem egy társadalmi kérdés, hanem egy személyes történet, egy tényező abban a végtelenül komplex folyamatban, amelyben egy ember felnőtté válik.

A legjobb adaptált forgatókönyv Oscar-jelölése azért is megérdemelt, mert Jenkins a saját képére fordította a Ha a Beale utca mesélni tudna történetét. Lenyűgöző, ahogy ismét a bőrrel mint színnel játszik. A Holdfényben kékre festette karaktereinek bőrszínét, ezúttal a barnával és a sötéttel játszik. Jenkins azzal válik a legprogresszívebb afroamerikai rendezővé, hogy egészen új rétegeket fedez fel az afroamerikai társadalomban.

Mindig azt mondták az Oscar-díjról, hogy évtizedes késésben van. Ez teljes mértékben igaz, és az egyetlen kivétel a Holdfény volt. Idén megtörtént a korrekció, a legjobb filmre jelölt alkotások egy-két kivételtől eltekintve mind konzervatív alkotások. A legfájóbb visszalépés mégis az afrofilmek terén következett be. A Csuklyások egy politikai kiáltvánnyá züllesztett agymenés. A Zöld könyv egy népi tanmese szintjén értekezik. A Fekete Párduc kizárólag a szuperhős zsánerben értelmezhető fejlődésnek. És aztán itt van a Ha a Beale utca mesélni tudna, amely nem ítélkezik, nem hibáztat és nem okol, csak arról mesél, hogyan lehet élni és szerelmesnek lenni ebben a közegben. Talán egy évtized múlva az Akadémia újra felfedezi Barry Jenkinst.

Avatar

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. [email protected]

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya