Kritika

Igazságfilm, filmigazság – Egy zuhanás anatómiája

Anatomy-of-a-Fall-Sandra-Hüller-Samuel-Theis

A szerető apa, a férj, a híres író holtan fekszik a hóban, alpesi háza előtt. Kiesett vagy lökték, az Egy zuhanás anatómiája (Anatomy of a Fall) nem dönti el, helyette új valóságot teremt az objektív realitás szilánkjaiból.

„Nem elég ártatlannak lenni, annak is kell látszani” – hangzik a jól ismert mondás, Justine Triet francia rendezőnő (Egy ágyban Victoriával, Szex és pszichoanalízis) filmje még tovább megy: nem számít ártatlan vagy-e, ha annak látszol. A 76. Cannes-i Filmfesztivál egyik legígéretesebb versenyfilmje az Egy zuhanás anatómiája – egy diszfunkcionális család fájóan igaz képével indít, hogy hamar az igazság létét is megkérdőjelező, tárgyalótermi, szerzői filmmé váljon.

Sandra (a szintén Cannes-ban versenyző The Zone of Interest színésznője, Sandra Hüller), a népszerű írónő éppen interjút ad a francia Alpokban elhelyezkedő családi otthonukban. A beszélgetésnek férje (Samuel Theis) vet véget azzal, hogy max. hangerőn bömbölteti a munkájához elengedhetetlen zenét (pontosan a P.I.M.P. egy átdolgozását 50 Centtől – a számnak jelentősége lesz a film során). A fiatal újságírónővel egyidőben a pár fia, Daniel (Milo Machado Graner) is elhagyja a házat sejtve a közeledő veszekedést. Mikor Daniel visszatér a kutyasétáltatásból, holtan találja apját házuk előtt, vérbe fagyva a hóban. Az özvegy és a fiú nem adhatja át magát sokáig a gyásznak, hamar elindul a nyomozás, vajon tényleg baleset történt-e?

Anatomy-of-a-Fall-Sandra-Hüller

Ahogy Sandra újra elmeséli a történteket ezúttal az ügyvédjének (Swann Arlaud), ahogy a rendőrség aprólékosan újrajátszatja a tragédia körülményeit, rájövünk, miért is ez a film címe. A zuhanás pillanatról pillanatra való kielemzése azonban ebben a filmben nem tisztáz le semmit.

Az Egy zuhanás anatómiája szerint az analitika nem egyértelműsít, hanem éppen nagyobb káoszt teremt.

A film második felében Triet szinte teljes egészében a bírósági eseményekre koncentrál, mégsem lesz a filmje tárgyalótermi dráma a szó műfaji értelmében. Az olyan filmek, mint az Egy becsületbeli ügy, de akár a fantasztikus 12 dühös ember is azt állítja: aki győz a tárgyalóteremben, azé az igazság. A tárgyalótermi dráma műfaja ideologikusan terhelt és végtelenül naiv: az igazság abszolút és megismerhető, Triet filmje épp ezt a megfejtést cáfolja rendkívüli odafigyeléssel és aprólékossággal.

Az Egy zuhanás anatómiája szerint az igazság nem feltétlenül a pert nyerő oldalán van, sőt a film arra is rákérdez, létezik-e egyáltalán. A filmtörténetben olyan jelentős, az objektív valóság létét megkérdőjelező párdarabokat találunk, mint Kurosawa A vihar kapujábanja, Antonioni Nagyítása, de alig pár hónapja A vád sem ismerte el a valóságot megismerhetőnek. Az Egy zuhanás anatómiája nem csupán megismétli a nagy elődök kérdését, de azzal, hogy a bírósági tárgyalásra koncentrál, szintet is lép.

„A perekről szóló filmekben mindennek jelentése van, és folyton beleesünk a saját csapdáinkba” – mondta a rendezőnő a Screen magazinnak, de a film igazsága még ettől is messze van. A tárgyalóteremben megszűnik az azon kívüli identitás, annak egy maszkírozott, feljavított, vagy egyenesen hamis árnyéka marad. A másik fél nem is a saját igazságát akarja igazolni, hanem szemben álló árnyékidentitását akarja a földbe döngölni. Minden szónak súlya van, így a megszólalásokat a végletekig kell komponálni és alakítani. „De nem én öltem meg” – szögezi le Sandra az ügyvédjének, aki meggyőző hitelességgel közli, az teljes mértékben mellékes.

A valós én a per minden percében csak egyre jobban feloldódik,

ahogy elemzők órákon át magyarázzák három vércsepp útját – igazolva Sandra bűnösségét, vagy éppen igazolva Samuel öngyilkosságát. 3 dimenziós grafikát, makettet, de életnagyságú babával végzett tesztet is bevet az ügyész és az ügyvéd egyaránt, így veszejtve el mindazt, ami Samuel volt: író, apa, férj, ember. A halál lassan elveszíti tragikus jellegét, hogy csupán puzzle-darab legyen az újonnan konstruált valóság torz képének részeként. A pert nyerő fél igazsága átveszi a megtörtént esemény helyét, annak szétcincált darabjaiból szelektíven válogatva épül fel az új igazság.

anatomy-of-a-fall-milo-machado-graner

Az Egy zuhanás anatómiája a narrációt is alárendeli ennek a valóságromboló helyzetnek. Triet kamerája először mindent (előre) tudó, azelőtt fordul a megfelelő irányba, mielőtt a szereplők eldöntenék, merre tegyék a következő lépésüket. A kamera objektivitását előbb néhány szubjektív jelenet bontja meg, ahogy Daniel elképzeli az eseményeket látászavarának megjelenítésével. A szubjektív jelenetek még megfelelő jelzést kapnak, hogy tudjuk, ez csupán a fiú elméjében van, de a kamera ezzel párhuzamosan lassan megszűnik mindent tudónak lenni. A tárgyalóteremben a szereplők kisétálnak a képből, így az operatőrnek korrigálnia kell, hogy lássuk őket, de éles rántásokat is alkalmaz egy-egy (látszólag) váratlan eseménynél, hogy képben maradjon a tartalom. Mindez pedig nem kizökkentő, sőt!

Justine Triet tudatosan alkalmazza a dokumentarizmust idéző technikát,

hogy a narratíva után az egyes képek szintjén is összeállítsa az új múltat a szétaprózódó valóság morzsáiból. Szó sincs itt meg nem tervezett jelenetekről, csupán annak látszatáról és a filmnyelv páratlan ismeretéről.

Az angol és francia nyelven eljátszatott Egy zuhanás anatómiája valóban európai léptékű, színészközpontú film. Sandra Hüller páratlan alakítást nyújt, de Samuel Theis és Milo Machado Graner is hibátlanul formálja a nő párját és gyermekét. A kimagasló alakításokhoz viszont elengedhetetlen a mesteri módon megírt forgatókönyv a stabil karakterekkel. Triet és Arthur Harari bámulatosan játszanak a nézői azonosulás kétélű fegyverével. Sandrát előbb fenntartásokkal fogadjuk el tökéletes feleségnek, de egy bizonyos flashback hatására (a hangfelvétel szintén a tárgyaláson bizonyítékként használt önmaga jelentését elveszítő bűnjel) egy pillanat alatt fordulunk Samuel ellen, és ez csak egy, a rengeteg hibátlanul megpendített húr közül.

Az Egy zuhanás anatómiája egy orvosi precizitással végrehajtott boncolás, melyben az objektív valóságot vágja Justine Triet rendezőnő darabokra, hogy egy új, valósághoz hasonló, de mégis frankensteini preparátumot képezzen egy párját ritkítóan hiteles filmben. Az igazság a filmben elválik a film igazságától, ami így képes létrehozni a szerkezetével is megtámogatott tartalmat. Egy zuhanás elemzése, egy új realitás létrehozása.

Az Egy zuhanás anatómiája november 30-tól látható a mozikban. A filmet a Cannes-i Filmfesztiválon láttuk, további cikkek az eseményről itt.

Nagy Tibor

Nagy Tibor jelenleg az ELTE-n tanul Filmtudomány mesterszakon. Kedvenc műfajai a klasszikus hollywoodi gengszter- és westernfilm. Különös figyelmet fordít az izraeli filmekre és a vallási témákra.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!