Kritika

Így nevel a sárkányod – Elliott, a sárkány

Petes-DragonA Disney egy újabb csodákkal és kalandokkal teli, családi mesefilmet ígért nekünk, de az Elliott, a sárkány mindössze egy kedves, ám elképesztően unalmas kikapcsolódás lett.

Sokan talán nem is tudják, hogy az Elliott, a sárkány egy 1977-es – szintén Disney – film, a Peti sárkánya feldolgozása. Az akkor két Oscar-díjra is jelölt, részben animációs musical felett elszállt az idő, valóban megérett az új változatra, de míg technikailag sikerült az új generáció elvárásaira szabni, addig a történet ugyanolyan lagymatag maradt. Az ötéves Pete (Oakes Fegley) egy autóbalesetben elveszíti szüleit, és egy erdő mélyén találja magát, ahol egy sárkány, Elliott menti meg a farkasoktól. Az elkövetkező hat évben a természetben él immár saját sárkányával. Egy szép napon azonban fakitermelő munkások jelennek meg otthonuktól (egy fa gyökerei alatt található barlangtól) nem messze, valamint felbukkan egy erdővédő nő, Grace (Bryce Dallas Howard) is, aki rábukkan a fiúra. Miután Pete származását nem sikerül beazonosítani, Grace ideiglenesen magához veszi a gyereket. Ám a munkások közül többen észreveszik Elliottot, és hajtóvadászatot indítanak ellene.

Azt gondolhatnánk, hogy egy ilyen történet a fantasztikum világába kalauzolna elsősorban, de valójában inkább az emberi gonoszságot és önös érdekeket helyezi középpontba. A fő konfliktus ugyanis Elliott üldözéséből és rabul ejtéséből fakad. Ahhoz azonban, hogy ez a probléma elvigyen a hátán egy nagyjátékfilmet, tisztázni kellett volna az üldözők motivációit. A „főgonosz” Gavin (Karl Urban) ehhez képest egy meglehetősen semleges karakter, aki maga sem tudja, mihez kezdjen majd a különleges zsákmányával. Legyőzésével nem a világ rendje áll helyre, mindössze egy gyermeki igazságszolgáltatás érzése a jutalmunk. A konfliktusok kibontásának mellőzése és az, hogy a sárkány(ok) világa sem kerül igazán bemutatásra, túlságosan lassú folyásúvá teszi az eseményeket, így nemcsak a felnőttek, de még a célközönségnek számító kisgyerekek is könnyen beleunhatnak a filmbe fél óra után. Épp ezért viszont valóban a legkisebbeket is bátran el lehet vinni a moziba.

PETE'S DRAGONBár a ’70-es évek habos-babos technicolor giccsét és szerencsére a zenés betéteket sikerült az alkotóknak maguk mögött hagyniuk, van, ami mégis megmaradt: a faék egyszerűségű nagy egymásra találások és a könnybe lábadt szemek bántóak mindazok számára, akik háromnál több (mese)filmet láttak már életük során. Mindezt lagymatag country zenével párosítani pedig csak az utolsó csepp volt.

Ugyanakkor két dolog valóban elismerésre méltó. Az egyik a szereplőválogatás, s itt főként a Pete-et alakító Oakes Fegleyt kell kiemelni (bár Robert Redford is kellemes meglepetést okozott). A 2011 óta aktív gyerekszínész tökéletes választás volt a szerepre, egyaránt hiteles megszeppent és bátor kisfiúként. A másik pedig a CGI: Elliott elsőre meglepő megjelenése lenyűgöző. A klasszikus, pikkelyes sárkány helyett inkább egy nagyra nőtt, szőrös kutyára emlékeztet – külsejét és viselkedését tekintve egyaránt. Ráadásul a sárkány teste helyenként megdöbbentően részletgazdag: mindössze kinézetével egy komplexebb háttértörténetet sugall, mint a többi szereplő a szavaival együttvéve. Épp ezért különösen kár, hogy a rossz fényelés miatt élvezhetetlenül sötét az összes erdőbeli jelenet.

A két főszereplő még a sok hiba ellenére is kedvessé teszi az Elliott, a sárkányt, még ha izgalmassá és igazán szerethetővé nem is sikerül nekik.

Nardai Dorina

Nardai Dorina a ZSKF szabad bölcsészet, majd az ELTE BTK filmtudomány szakán diplomázott. 2011 óta a Filmtekercs szerkesztőségének tagja. Specializációja a gender témák, a dráma, a krimi, a thriller, valamint a spanyol, francia, német és távol-keleti film.