Mintha semmit nem változott volna az Egyesült Államok az Amerikai História X 1998-as elkészülte óta, legalábbis a társadalom mintha ugyanott toporogna, mint akkor. Pedig az Amerikai história X igazi tanmese volt, amin egy egész generáció nőtt fel – talán pont az egyszerűsége miatt szerették annyira.
A zeneiparban van egy alá nem támasztott vélekedés, mely szerint a legjobb zenei korszak az emberiség történetében a nyolcvanas évek volt. Ilyen konszenzus csak azért nincs a filmiparban, mert az valójában két „félévtizedre” esik, és emiatt nem lehet ilyen egyszerűen összefoglalni. Pedig volt ilyen, és ez a korszak az ezredfordulót megelőző és az azt követő évekre esett. A Gyűrűk Ura, a Mátrix, a Harcosok klubja éveiről beszélünk, de nem csak az Egyesült Államok számára volt kiemelkedő időszak, a globális filmpiac is masszívan pezsgett – ez volt a Chihiro szellemországban, Az élet szép vagy épp az Isten városa időszaka.
A megérzést alátámasztják számok is: toronymagasan erre az időszakra esik a legtöbb film az IMDb 250-es listáján: a felsorakoztatott filmek közül 53-nak volt a bemutatója 1995 és 2004 között. Mára már száz évet ölel fel ez az ikonikus toplista (kezdve az 1921-es A kölyöktől egészen a két idei bemutatóig, a Top Gun: Maverickig és a Minden, mindenhol, mindenkorig), és ebből a filmek ötöde(!) erre a korszakra esik. Mindez döntő mértékben a kor pezsgő filmes kultúrája miatt van. Kisebb részben viszont azért, mert a szavazókat kitevő generációnak ez volt a felnőtté váló korszaka. Az ekkor bemutatott filmek fokozottan mély benyomásokat tettek arra a nemzedékre, amelyik a leginkább szavaz. Meggyőződésem, hogy részben ezért van ilyen kiemelkedő helyen a listán az Amerikai história X.
Kopaszból neonáci
Az Egyesült Államokba a nyolcvanas években ért el a Nagy-Britanniában született skinhead mozgalom. Akkor, amikor a szubkultúra már erős antiszemita és neonáci jegyeket öltött – ugyanis bármilyen furcsának tűnik, eredetileg a mozgalom nem bírt szélsőséges felhangokkal. A korai években erős antikapitalista és anarchista megnyilvánulások kísérték, és csak a második hullám idején mutatkoztak meg a rasszista vonások. A nyolcvanas években azonban súlyos gazdasági feszültségek gyötörték Angliát, a társadalom szegényebb rétegei pedig a hibákért a bevándorlókat tették felelőssé.
Ezek a világ legjobb filmjei?
IMDb top 250 sorozatunkban végigvesszük az IMDb filmes adatbázis legjobbra értékelt darabjait. Célunk a hagyományos filmkritikán túl a recepció- és hatástörténet elemzése, illetve az aktuális szempontok érvényesítése is.
Az Egyesült Államokban a trend megtartotta radikális jellegét és erős stílusjegyeit, a célpontja pedig a színesbőrűek lettek. A fehérek alsó társadalmi csoportjaiban a szubkultúra által kínált antikapitalista lázadás (punk-lét) jól rezonált azzal, hogy a szegénység okainak ki lehet kiáltani a kisebbségeket. A fehér felsőbbrendűség azonban csak később telepedett a jelenségre. E mögött pedig már politikai tudatosság áll.
Hasonló skinhead-punk környezetben vált felnőtté David McKenna, aki ezen tapasztalataiból írta meg 26 évesen élete első forgatókönyvét. McKenna szemei előtt az lebegett, hogy bemutassa:
a rasszizmus nem vele születik az emberrel, hanem azt tanulja élete során.
És ebben a tanulási folyamatban kulcsfontosságú a család – ez a gondolat adja az Amerikai história X gerincét.
McKenna forgatókönyve a New Line Cinemánál és azon belül Michael de Luca producernél kötött ki. Ez a stúdió ígéretes, közepes költségvetésű filmekkel foglalkozott, akkoriban olyan volt, mint ma az A24: merész, bevállalós témákat felölelő alkotásokat gyártott és forgalmazott. Először Dennis Hoppert keresték meg a forgatókönyvvel, de miután nemet mondott, a szkript Tony Kaye-hez került, aki a szerződést egy zsinagógában, a rabbija előtt írta alá. Főszereplőnek először Joaquin Phoenixet környékezték meg, csak miután ő nemet mondott, merült fel Edward Norton neve. Aki utána azonnal rápörgött a filmre: belement abba, hogy a fizetését a felére csökkentsék, a szerep kedvéért pedig 11 kiló izmot növesztett. Mindenki nagyon izgatott volt már a forgatás elején – később pedig ennek súlyos következményei lettek.
Rém jobbos család
A film végül időben és a megadott büdzsén belül elkészült. 1998 októberében mutatták be alapvetően pozitív fogadtatással, elsősorban Edward Norton alakítását dicsérték, egyetlen Oscar-jelölését is a férfi főszereplő játékáért kapta. Ugyanakkor kiemeltek néhány hiányosságot is. Jogosan: az Amerikai história X közel sem tökéletes mozi. Azonban nagyon könnyen értelmezhető.
A két síkon játszódó történetben Derek Vinyard (Edward Norton) megváltását követjük végig. Útja során kiábrándul a szélsőséges tanokból, a film kérdése pedig az, hogy vajon képes-e megmenti öccsét attól, hogy kövesse az általa kikövezett irányt. Derek börtönbe kerül, ugyanis kegyetlenül meggyilkol két feketebőrű autótolvajt, amikor azok megpróbálják ellopni az autóját. A jelenben játszódó szál a hároméves börtönbüntetése utáni szabadulásának napját követi végig, amikor már a főhős nem kér a neonáci prédikációból.
David McKenna eredeti célját maradéktalanul teljesíti: a film középpontjában valóban a Vinyard család áll. Derek apja tűzoltó volt, akit feketebőrűek ölnek meg munka közben – ez radikalizálja a fiút. Az apa azonban nem csak áldozat: egy bevágott jelenet szerint ő maga is hisz a fehér felsőbbrendűségben, és erre tanítja legnagyobb fiát.
A film egyik legjobb jelenete egy családi ebédet mutat be a főhős radikalizálódása idején.
Derek egyre agresszívebb, már az egész családját terrorizálja: édesanyja új szerelmét a zsidóság miatt támadja, húgát a liberális megnyilvánulásaiért, anyját a passzivitás miatt.
Jól beazonosítható bibliai archetípusok kísérik a cselekményt. A megváltói szerepben tetszeleg a két fivér egyébként feketebőrű történelemtanára, az ördög figuráját a fehér felsőbbrendűséget a háttérből terjesztő férfi ölti magára. Közöttük őrlődik a főhős, vívódása Edward Norton alakításában tökéletesen átérezhető. A színész ekkoriban egyébként is az amerikai átlagember megtestesítője volt, és ez jól is állt neki. Pont azért volt félelmetes, mert egyébként a figura alapból nem az: Norton még kigyúrva sem tűnik ijesztőnek, ezért is hatott és hat a mai napig sokkolónak a gyilkosság-jelenet.
De ahogy a kritikusok is felhívták rá anno a figyelmet, az Amerikai história X tökéletlen alkotás.
Gyakran kifejezetten maníros eszközökhöz nyúltak az alkotók: a mára teljesen anakronisztikusnak ható erős vonószenei aláfestés kifejezetten idegen attól a közegtől, amely épp a fekete rapzene fellendülésének hátterét adta. Hiányoznak a szerzői jegyek: Tony Kaye nem hoz egyetlen eredeti megoldást sem, jellemzően kész eszközökhöz nyúl, mint például a tenger motívuma, de ilyen az is, hogy a múltban játszódó jeleneteket fekete-fehérben mutatta be. Hiába áll az utóbbi eszköz kifejezetten jól a filmnek, erős a gyanúm, hogy ez inkább egy szerencsés véletlen.
A nemi erőszakot leszámítva a börtönjelenetek különösen gyengére sikerültek. Helyből megkérdőjelezhető az a tézis, hogy az amerikai börtönök képesek-e betölteni a társadalmi szerepüket, azaz elérni azt, hogy a főhős jó útra térjen (az amerikai büntetés-végrehajtás totális kudarcának Ric Roman Waugh a tízes években külön trilógiát szentelt). A Derek és feketebőrű rabtársa között zajló párbeszédek egyszerűen nem támasztják alá a főhős teljes pálfordulását. Hiába hangzanak el jó mondatok („Itt te vagy a nigger!”) vagy történnek remek utalások (a főhős megjegyzése neonáci rabtársaira, hogy miért füveznek), a rendező egyszerűen túl sok hitelességet áldozott fel az egyszerűsítés kedvéért.
Vágások és sérülések
Az utolsó jelenetig a film igazából egy liberális tanmese: a főhős belátja eltévelyedését, ráébred arra, hogy a feketebőrűek is csak emberek, és sikerül megmentenie testvérét a szélsőséges tanoktól. Csakhogy a végén az öccse mégis meghal: egy fiatal fekete osztálytársa meggyilkolja őt az iskola mosdójában. Ez a mozzanat pedig zárójelbe teszi a korábbi eseményeket, és megannyi kérdést vet fel: tévedett-e Derek a feketék megítélését illetően? Vajon a testvére halálát a szélsőségesség okozta, vagy ellenkezőleg, ez a szélsőségesség utólag megalapozottá válik a halál tükrében?
Meggyőződésem, hogy ez a tragédia emelte fel a filmet, ez tette kiemelkedővé. Az, hogy ez belekerült, azonban közel sem volt olyan egyértelmű:
az eredeti, Tony Kaye által vágott film ugyanis csak 93 perc hosszú volt. Azt végül Michael de Luca jóváhagyásával Edward Norton maga vágta újra.
A rendezőt vérig sértette az alkotói szabadságán esett csorba, és később 250 millió dollárra perelte a New Line Cinemát. A direktor eredeti szándéka például az volt, hogy a játékidő végén a főhős leborotválja a börtönben megnőtt haját – ez a sámsoni szimbólum végül kimaradt a filmből, pedig a cselekmény közben több utalás is történik rá.
A forgatókönyv, a főszereplő, a producer és a rendező közti viszály lehetett volna értékteremtő, az azóta elhangzott nyilatkozatok szerint azonban ebben az esetben nem ez történt. Miért lett mégis ekkora siker az Amerikai história X? És kinek köszönhető a siker leginkább? Két és fél évtized távlatából erre nem lehet egyértelmű választ találni. A legvalószínűbb, hogy ez a film egyszerűen jókor volt jó helyen.
A fehér felsőbbrendűség problémaköre a nyolcvanas évek végén került be a fősodorba az amerikai filmművészetben, nem sokkal azt követően, hogy a társadalomba is begyűrűzött a második világháború utáni években kifulladt neonácizmus. Lángoló Mississippi, Malcolm X, Ha ölni kell, Megoldatlan egyenletek – egy sor amerikai film dolgozta fel a témát, mégis az Amerikai História X volt az, amely kultikussá vált.
Pedig összevetve Spike Lee Szemet szemértjével vagy a francia Gyűlölettel, amelyet a leginkább megidéz a film egy-egy jelenetben, közel sem annyira merül mélyre.
Mégis pont ez a felszínesség az, ami a leginkább befogadhatóvá teszi. A kevés erőszakjelenet, amely egyébként a műfaj sajátja, pont azért hatásos, mert egyedi és emlékezetes.
Előre a múltba
Az Amerikai história X-et már a bemutatásakor nagyon szerette a közönség, később pedig még több rajongója lett. A kétezres években a filmet Amerika-szerte kötelezővé tették az iskolákban, ekkorra pedig Edward Norton igazi kultikus figura lett köszönhetően a Harcosok klubja sikerének. A tanmesei jelleget elhalványította a film ellentmondásos zárlata, ez pedig megteremtette a valós társadalmi diskurzus lehetőségét. Mondhatjuk tehát, hogy egy generáció nőtt fel ezen a filmen – és ez pont az a generáció, amely felülreprezentált az IMDb szavazói között.
Mai szemmel nézve azonban pont az a döbbenetes, hogy mintha semmit nem változott volna Amerika ebben a tekintetben az elmúlt két évtizedben. A fehér felsőbbrendűség erősebb, mint valaha,
és ahogy a filmbéli Cameron Alexander is rátenyerel a politikai haszon érdekében a neonácikra, ugyanezt teszi napjainkban Donald Trump is.
A trend azonban nem ennyire egyértelmű, hiszen az egyik oldalon erősödő szélsőségesség kitermelte ellenpólusát is – a Woke- vagy a Black Lives Matter-mozgalmak a társadalom józanabb szegletében hasonlóan negatív megítélést kapott. Egy szűkölő réteg – a centrum – vált igazán a társadalmi változások legnagyobb áldozatává.
A filmművészet nem ment el nyomtalanul a jelenség mellett. A tízes évek éppen a feketebőrű alkotók felemelkedéséről szólt, témáik beszivárogtak a fősodorba. Az Amerikai história X még egyértelműen „fehér” film: feketebőrűek csak marginálisan jelennek meg a történetben. A hasonló témájú, fajsúlyosabb kortárs művekben viszont már inkább a kisebbség perspektíváját követi a néző – legyen szó akár a Tűnj el!–ről, akár a Csuklyások: BlacKkKlansmanről. Kelet-Európa ebben a tekintetben is lemaradásban van: térségünkben a tízes években kezdték csak el feldolgozni a jelenséget (Veszettek, Kutyám, Killer), de még mindig erős az adósság a kisebbségi nézőpontból bemutatott alkotások terén. Pedig, mint látszik, nem lehet eleget beszélni a témáról. Sajnos azonban a közösségi média korában a nyugalomra és békére intő hangok halnak el először.
