Kritika

IMDb 250: Bűnre épült város – Kínai negyed

„Forget it, Jake! It’s Chinatown!” – mondja régi nyomozótársa J. J. Gittes magándetektívnek a Kínai negyed című klasszikus utolsó jelenetében utalva ezzel világuk kilátástalanságára és a dolgok megváltoztathatatlanságára, mellyel szemben értelmetlen küzdeni. Roman Polanski melankolikus neo-noirjának magja örökérvényű történet jó és rossz harcáról egy korrupt világban, de sokkal több is ennél.

Jake Gittes (Jack Nicholson) magándetektív főleg házasságtörési ügyekben nyomoz munkatársaival. Egyhangú élete azonban egyik pillanatról a másikra megváltozik, amikor egy megbízást követően a munkája során készített fotókat az újságban látja viszont. Korábbi megbízójáról – akinek felkérésére kémkedett férje, a Víz- és Energiaügyi Hivatal főmérnöke, Hollis Mulwray (Darrell Zwerling) után – kiderül, hogy átverte, a férfi valódi felesége (Faye Dunaway) pedig váratlanul megjelenik és azzal fenyegeti, bepereli, amiért kéretlenül teregette ki a Mulwray család magánügyeit. A főmérnök rejtélyes halálának híre azonban összesodorja Mrs. Mulwray és Gittes karakterét, útjuk pedig egyre inkább összefonódni látszik.

Ezek a világ legjobb filmjei?
IMDb top 250 sorozatunkban végigvesszük az IMDb filmes adatbázis legjobbra értékelt darabjait. Célunk a hagyományos filmkritikán túl a recepció- és hatástörténet elemzése, illetve az aktuális szempontok érvényesítése is.

A Kínai negyed sötét eredettörténet egy nagyváros születéséről, mely a fejlődéséért való küzdelemben rossz eszközökhöz nyúl, a hatalom pedig a korrupt és rossz emberek kezébe kerül. A kiábrándult, sodródó magánnyomozót követve feltárul előttünk a hely züllöttsége, miközben a tehetetlenség alapélménye és személyes traumák megfogalmazása is helyet kap.

Robert Towne-t a húszas-harmincas évek Kaliforniájának vízháborúi inspirálták a sztori megírásakor, ám a lengyel származású Polanski határozta meg végső hangvételét, formálta azt saját stílusára. Lehetne párhuzamot vonni a karakterek kiábrándultsága, bizalomvesztése és a rendező személyes tragédiája (felesége tragikus elvesztése) vagy éppen az amerikai társadalom hetvenes évekbeli közérzetét meghatározó vietnámi háború és a Watergate-botrány között, valószínűbb azonban, hogy mindkét alkotó gondolatisága helyet kapott a műben.

A jó és rossz harcából egy kezdetektől fogva romlásra ítélt, kilátástalan világ képe rajzolódik ki, ahol az erőfeszítés hasztalan, a hős pedig elbukik.

A forgatókönyv megfilmesítésére többek közt olyan nagy nevű alkotókat kértek fel Polanski előtt, mint Mike Nichols, Peter Bogdanovich vagy John Huston, utóbbi a rendezői szék helyett végül a kamera előtt tűnt fel Noah Cross, a főgonosz, egy szörnyeteg édesapa szerepében. A lengyel származású alkotónak nem ez volt az első amerikai munkája, 1968-ban mutatták be a Rosemary gyermekét, ami ugyan pszichohorror, mégis összeköti a két filmet lélektani megközelítésük, illetve a nők szexuálisan kiszolgáltatott, sebezhető karakterekként való ábrázolása.

Az idén 88 éves rendező sokrétű, nemzetközi filmes, akinek munkásságára az erős szerzőiség jellemző. Ezért olyan érdekes munka a Kínai negyed, mert egy amerikai forgatókönyvíró anyaga találkozik benne egy európai szerzői filmes látásmódjával. A noirok eszköztárából építkezik, ám tudatosan feszegeti azok határait és formálja őket. Adott a bűnügyi sztori egy amorális világban, a kiábrándult magánnyomozó és a femme fatale, akiknek története tragikusan véget ér. Polanski elhagyja a narrációt és megválik az eredeti forgatókönyvben szereplő happy endtől (ami egyébként szembement volna a noir-jegyekkel). A történetnek egy új dimenzióját nyitja meg a háttérben kibontakozó családi tragédiával, ami a film utolsó részében pofonként éri a főhőst és minket, nézőket is. Ezen a fordulaton különösen érezhető a rendező kézjegye, egyben ez az, ami számomra leginkább megkülönbözteti egy klasszikus noir történettől. A film sötét világképét ellensúlyozzák a Kínai negyed operatőrének, John A. Alonzónak kontrasztokra építő képei, melyeken

világos, sokszor vakítóan fehér felületeket, napfényes épületeket, nagy tereket és meleg színű éjszakákat látunk fekete-fehér képek helyett.

A film hangvételére jellemző az önreflexióval párosult irónia is, vagyis, hogy a készítők egyrészt tudatosan játszanak a nézővel, ismerve a film ránk gyakorolt hatásait (például hagynak minket unatkozni a főhőssel, ha ő is unatkozik), illetve kifigurázzák a karakterek bizonyos tulajdonságait. A legbeszédesebb ebből a szempontból az óriási kötés Jake Gittes orrán, ami lerombolja a sármos magánnyomozó képét, aki minden nőt megszerez magának. (Nem kell izgulni, Gittes egyébként így is becsajozik.)

Bár az egykori rendőr a kliensei számára a megbízhatóság jelképe, egyik lábával mindig a törvénytelenség útján halad. Igazi pofátlan alak, aki nem fél kihasználni volt munkájából származó kapcsolatait, a titkárnő idegeire menni, miközben ügyesen kihúz belőle minden információt vagy éppen hamis névjegykártyával belógni egy számára tiltott területre. Az a figura, aki mindig a hatóságok lába alatt van, ám egy lépéssel előttük jár, persze, csak ha valaki megfizeti érte.

Jack Nicholson karaktere megidézi John Huston Máltai sólyomja főhősét, Samuel Spade-et (Humphrey Bogart), a magándetektívek prototípusát, akit a pénz, illetve a nők motiválnak. Jake Gittes azonban sebezhetőbb, emberibb alakká válik. Cinikus figura, aki iróniával átitatott keserűséggel tekint a világra. Kiábrándultságát árnyalja múltja a kínai negyedben, ahol nem csak rendőri hivatásában vesztette el a hitét, de az őt ért trauma – ha kimondatlanul is, de – egykori szerelmének elvesztésével is egybefonódott. Nicholson remekül alakítja a kiégett Gittest, akinek igazságérzete és tettvágya mégis feléled Evelyn oldalán.

Towne, a színész jó barátja kifejezetten rá írta a magánnyomozó szerepét.

Evelyn Mulwray (Faye Dunaway) titokzatos, első ránézésre veszélyes nő. Igazi femme fatale, aki azonban világlátása és tapasztalatai miatt túlmutat korán. Titka azonban nem bűnössé teszi őt, hanem áldozattá, aki gyerekkora óta menekül bántalmazó, szörnyeteg édesapja elől. Faye Dunaway Evelyn szerepében egyszerre erőt sugárzó és törékeny, okos és érzéki asszony. Gittes-szel egymás traumáit ugyan sokáig nem ismerik, mégis megtörtségük mélyen összekapcsolja őket.

A Kínai negyed azért is nagyon izgalmas film, mert rengeteg értelmezési lehetőséget ad. Például története két fontos pillérre épül. Az egyik a sötét világot jelképező hírhedt, címbeli városrész, ahova egészen a sztori végéig nem jutunk el. Fogalma és amit képvisel viszont végig belengi a filmet. A tehetetlenség, az amoralitás, az áttörhetetlen falak és az elkerülhetetlen tragédiák helyszíne, ahova Jake Gittes nem akar soha visszatérni, mégis, újra meg újra visszajut. A másik a víz, ami elsősorban létszükségletünk, egyben az élet, az újjászületés jelképe még egy olyan bűn által átszőtt helyen is, mint a filmbeli város, melynek növekedéséhez is elengedhetetlen, ennek azonban ára van.

A víz egyszerre jelent itt életet és halált, de alapját képezi a helyieket megosztó konfliktusnak is.

A forgatás nehézségei ellenére (mint például az ellentét Faye Dunaway és Polanski között, vagy az operatőr és zeneszerző lecserélése) a film nagy sikert aratott. Tizenegy Oscarra jelölték, amiből viszont csak egyet, a legjobb forgatókönyvnek járó elismerést kapta meg. Robert Towne trilógiának szánta a történetet. A kevésbé sikeres folytatás el is készült 1990-ben, Cinikus hekus néven, ezt maga Jack Nicholson rendezte és ő is játssza a főszerepet.

Roman Polanski Kínai negyede a hetvenes évek Hollywoodjának egyik meghatározó darabjává vált. Az IMDb legjobb filmjeinek 250-es listáján helyet kapó alkotás időtlenségét bizonyítja, hogy a történetet újra és újra előveszik, 2019-ben például David Fincher egy előzménysorozat pilotján kezdett dolgozni. Egy film továbbélését mutatja az is, ha zenéjét (ebben az esetben Jerry Goldsmith fülbemászó dallamait), mondatait, jeleneteit idézik. Ahogyan a Casablanca híres mondatát („Louis, I think this is the beginning of a beautiful friendship”), úgy a Kínai negyedét is továbbviszik különböző sorozatok és filmek, a híres mondat pedig minden esetben a kilátástalanság és tehetetlenség fájóan pontos leírásává válik.

Kalmár Lalita

Kalmár Lalita az ELTE bölcsészkarán végzett filmszakon, majd később filmírást tanult a METU művészeti karának mesterszakán. Írt kisjátékfilmet, sorozatot, dolgozott színészekkel filmben és színházban egyaránt, a filmkészítés gyakorlatába is belelátott. Szakdolgozatában a bollywoodi film műfaji sokszínűségét vizsgálta, emellett nagy rajongója a szerzői filmnek, illetve a szerzői életutak feltérképezésének.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com