Kritika

IMDb 250: Csiszolatlan gyémánt – A Sierra Madre kincse

A film noir a betondzsungelből a mexikói hegyekbe költözött John Huston 1948-as filmjében. A Sierra Madre kincse rendhagyó mérföldkő a rendező életművében. Átmenetet képez a noirok, a kalandfilmek és heist filmek világa között.

Ha a mai mozikultúrát, filmnézési szokásokat vesszük alapul, akkor az IMDB top 250 filmjét tartalmazó lista egy meglehetősen igényes válogatásként értelmezhető. Megvannak ugyan a maga anomáliái (például az amerikai és ezzel együtt műfaji filmek erősen túlreprezentáltak) és megkérdőjelezhető tendenciái (egy-egy ma készült alkotást övező hype miatti túlpontozás), de az idő múlása nagyjából kiegyengeti ezeket a szabálytalanságokat. Érdekes megfigyelni, hogy mik azok az alkotások, melyek kiállják az idő próbáját és végül a lista állandó szereplőivé lépnek elő. Ilyen film A Sierra Madre kincse is, mely véleményem szerint nem tartozik a legjobb filmek ligájába, de olyan bátor filmalkotói mentalitásról, frissességről árulkodik, amelyet manapság ritkán tapasztalhatunk.

Véleményed van a cikkről vagy a filmről? Írd meg nekünk kommentben!

Ezek a világ legjobb filmjei? IMDb top 250 sorozatunkban végigvesszük az IMDb filmes adatbázis legjobbra értékelt darabjait. Célunk a hagyományos filmkritikán túl a recepció- és hatástörténet elemzése, illetve az aktuális szempontok érvényesítése is.

John Huston az amerikai filmipar ikonikus figurája, aki négy évtizeden keresztül ontotta magából a hol jobb, hol rosszabb filmeket. Pályafutása során időről időre képes volt megújulni, ezáltal végig megőrizve alkotói frissességét. Ez a kiapadhatatlan kreatív pezsgés, az új megismerésének igénye egész életmódját meghatározta. Fiatalon bokszbajnok volt, majd a mexikói lovasságnál szolgált, később vadászott, ötször házasodott, színészkedett (például a Kínai negyedben) és eközben a világ egyik legnagyobb filmrendezőjévé avanzsált. Filmes pályafutása során sem érte be kevesebbel. Ebből időnként megkerülhetetlen mesterművek, másszor tökéletlen gyöngyszemek születtek. A Sierra Madre kincse az utóbbi filmek táborába tartozik. Egy újszerű, de kiegyensúlyozatlan, nehezen kategorizálható alkotás.

Egy csiszolatlan gyémánt, mely hibái ellenére is filmtörténeti jelentőséggel bír.

Huston szerzőiségének két fontos alkotóeleme van: műfaji játékosság és filmpionír magatartás. Ennek a habitusnak köszönhetően számos filmzsáner megszületését segítette elő. Rendezői debütálására, A máltai sólyomra (1941) az első film noirként szokás hivatkozni, míg a heist filmek egyik legelső darabja, Az aszfaltdzsungel (1950) szintén az ő nevéhez köthető.

A Sierre Madre kincse ugyan nem műfajteremtő alkotás, de több szempontból is úttörő vállalkozás. Egyrészt a kalandfilm-zsáner vitathatatlanul jelentős állomása, mivel ez volt az első hollywoodi produkció, melyet idegen országban (egész pontosan Mexikóban), stúdión kívül, valós helyszíneken forgattak. Ez a tény még napjaink CGI-dominált blockbusterei mellett is nagy fegyverténynek mondható, a negyvenes évek stúdiógyártmányaival összevetve pedig kifejezetten forradalmi változásnak számított. A jellemzően egzotikus és veszélyes tájakon játszódó kalandfilm (sőt akár más műfajok) számára a valós helyszínek használata az autentikusságnak egy egészen új fokát hozták el a mozinézők számára. Ez az oka annak is, hogy oly sok negyvenes évekbeli filmklasszikussal ellentétben A Sierra Madre kincse látványvilága a korral nemesedett.

Huston munkája a gyártási truváj mellett műfajilag is egészen egyedülálló élményt nyújt. Egyrészről továbbgondolja A máltai sólyomban már lefektetett noir-alapokat, másrészt ezeket vegyíti olyan újfajta heist- és kalandelemekkel, melyek végül későbbi munkáiban, Az aszfaltdzsungelben és az Afrika királynőjében kristályosodtak ki igazán. Éppen ezen okból kifolyólag egy végtelenül izgalmas, a klasszikus film szabályrendszerére fittyet hányó zsánerkoktélt kapunk, mely

formai játékosságát tekintve a mai mozifilmek műfajhalmozását idézi.

Az 1925-ben játszódó történet főhőse a lumpen Dobbs (Humphrey Bogart), aki egy nyugat-mexikói kikötővárosban tengeti mindennapjait. A pénzkéregetést és az alkalmi munkák kiszámíthatatlanságát megelégelő Dobbs, illetve annak társa, Curtain (Tim Holt) figyelmét egy különösen élénk öregember, Howard kelti fel. Mint kiderül, az öreg tapasztalt aranyásó, ráadásul egy, a vadonban található lelőhelyet is ismer. A három férfi alkut köt egymással, a maradék félretett pénzüket felszerelésre és fegyverekre költik és reményekkel telve indulnak el a veszélyeket rejtő Sierra Madre hegyvonulatai felé.

Mindez akár egy kalandfilm expozíciója is lehetne, azonban a cselekmény egészen mást irányt vesz. Az izgalmat nem a kincskeresés körüli misztikum okozza. Nem az a kérdés, hogy hőseink rálelnek-e az aranyra, ez ugyanis már a film első felében megtörténik, hanem az, hogy a hatalmas haszon ellenére képesek-e félretenni a kapzsiságot és józan döntéseket hozni a közös siker érdekében.

Felül tudnak-e kerekedni az egymás felé táplált lappangó bizalmatlanságon és együttműködni a halmozódó nehézségek ellenére?

A Sierra Madre kincse legalább három különböző műfajt igyekszik összetársítani. Külsőségeiben az egyik legkonvencionálisabb hollywoodi zsánert, a kalandfilmeket idézi, történetszerkezetében (csapatszervezés, tervezés és akció végrehajtása) a heist filmekkel incselkedik, míg gondolatiságában, ideológiájában a fősodorral és a klasszikus mozikonvenciókkal szembehelyezkedő film noirokhoz sorolható. Leginkább talán ez utóbbi műfaj hatásai érzékelhetőek, a különbség éppen csak annyi, hogy a film noirok urbánus, modern közegét ezúttal a mexikói hegyekbe helyezi át. Még érdekesebb azonban, hogy a csábító, de a főhőst romlásba taszító nőt, vagyis a femme fatale-t ezúttal nem egy hús-vér személy, hanem az aranyat rejtő hegy testesíti meg. Nem véletlen a címválasztás – a Sierra Madre, mint „anya” a nőiség és a termékenység abszolút szimbólumaként értelmezhető. Erre maguk a karakterek is tesznek utalásokat, Dobbs például egy ízben így jellemzi a hegyhez való viszonyát: „Sokkal jobb volt hozzám, mint eddig bármelyik asszony.”

Huston műve a kalandfilmek szubverzív olvasatát, a film noir borús gondolatiságával átitatott verzióját nyújtja. A hőn áhított arany itt nem a problémák megoldásának kulcsa, épp ellenkezőleg, annak mozgatórugója, hiszen csak felerősíti a pszichológiailag instabil hős gyengeségeit. A kalandfilmek unásig ismert, célirányos és eseményorientált narratívája A Sierra Madre kincsében hamar megtörik, helyét pedig az emberi kapzsiságról és elidegenedésről szóló tézisfilm veszi át. Jóformán a cselekmény kezdetén elhangzik a fő állítás, nevezetesen az, hogy az emberi jellem, legyen akármilyen acélos, milyen könnyen devalválódik a hirtelen jött gazdagság hatására. Ezt követően pedig már nem az az érdekes, hogy mi fog történni, a fő kérdés az: hogyan megy végbe mindez? Az izgalmas fordulatokat tartogató kincskereső kaland és a pszichologizáló-moralizáló hangnem (mely a noirok egyik fő jellemzője) egy egészen egyedülálló élményt nyújt, bizonyos pillanataiban pedig tökéletesen működik, azonban hosszútávon furcsa kettőségbe, dramaturgiai identitásválságba kényszeríti a filmet.

Ez a jelenség különösen tetten érhető a hősábrázolásban.

Humprey Bogart személyében nem a kalandfilmek macsó, szellemes és erősen célorientált férfi főhősét követjük, hanem a negyvenes években elterjedt alternatív hősképet; a noir filmek dezorientált, kudarcos és frusztrált férfikarakterét. Azt az áldozatszerepbe kényszerült férfit, aki a véletlenek és a sorsszerűség perverz összjátéka miatt bukik el. S jóllehet a színészóriás a tőle megszokott módon ismét nagyszerűen, időnként egészen hátborzongatóan alakítja a morális züllésnek indult protagonistát, azonban karakteríve hiányosnak, sematikusnak érződik. A film elején még becsületesnek mondható Dobbs úgy alakul át egy teljesen zavarodott és fenyegető figurává, hogy ezt a történések nem igazán indokolják.

Dobbs társai, Curtain és az öreg Howard morálisan nem járnak be akkora utat, mint a főhős, de karakterük mégis egységesebbnek, hihetőbbnek érződik. Curtain egy alapvetően tisztalelkű, pozitív figura, akit egy ízben majdnem hatalmába kerít a kapzsiság, ám képes ellenállni a kísértésnek, jóllehet ő maga is küzd a bizalmatlansággal. A film legkiemelkedőbb alakja azonban a rendező édesapja, Walter Huston által alakított Howard, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a színész megkapta a legjobb mellékszereplőnek járó Oscart. Howard egy sokat tapasztalt, bölcs öregember, aki a film legfontosabb tanulságaival szolgál. Elmés monológjai egészen parádésan lettek megírva, miközben karaktere is hitelesnek tűnik. Nem esik nehezére elismerni, hogy őt is hatalmába kerítette már a kapzsiság, viszont koránál fogva már nem jelent veszélyt a többiekre és kevesebb nyereséggel is beéri.

Howard nem színtisztán pozitív karakter, inkább neutrális pozíció jellemzi.

Nem az erkölcsi normák, inkább az objektív valóság lehetőségei, a célorientált látásmód szerint hozza meg döntéseit. Ilyen módon ő képezi az erkölcsi spektrum középpontját a három főhős között. Ő az, aki legtisztábban lát rá az eseményekre, így Dobbs és Curtain között egy közvetítőszerepet tölt be.  Nem meglepő módon az ő ideiglenes háttérbeszorítása idézi elő a két fiatal férfi viszonyának elmérgesedését is. És ezzel el is érkeztünk a film legfájóbb hibájához. Howard háttérbe szorítása ugyanis mesterkéltnek, feleslegesnek hat. Olyan érzés, mintha csak azért kellett volna kicsit eltűnnie a cselekményből, hogy Dobbs és Curtain között felboruljon a nyugalmi viszony, ezzel pedig megindulhasson a film sokáig halogatott végső konfliktusa, Dobbs elidegenedése.

Habár erre a dramaturgiai fordulópontra sokat várunk, Huston mégsem képes hitelesen felvázolni az ideáig vezető utat. Bogart karaktere egyik pillanatról a másikra és valódi ok nélkül válik barátból ellenséggé. A film első felét jellemző konfliktusok (banditatámadás, egy új karakter feltűnése vagy az indiánokkal való találkozás) szintén nem sokban mélyítik a karakterét, inkább csak a puszta akció kedvéért kerülnek elő. A Sierra Madre kincse elköveti azt a dramaturgiai bakit, hogy ritkán és csak rövid időre állítja hőseit valódi erkölcsi válaszút elé, így a film végi események nem képesek kiváltani azt az elemi hatást, amit egyébként a rendező szeretett volna elérni.

Mindezzel együtt Huston alkotása egy igazán különleges és filmtörténetileg jelentős állomás mind a rendező életművében, mind a zsánerfilmek tekintetében.

Talán nem olyan meglepő, hogy olyan sok művészt inspirált a későbbiekben. Danial Day-Lewis a Vérző olaj című filmre készülve Dobbs karakteréből merített rengeteget, míg Stanley Kubrick Gyilkosság című heist filmjének záró képsoraival idézte meg Huston opuszát. A Sierra Madre kincsének szinten minden aspektusában ott rejtőzik egy mestermű ígérete. A gyönyörű képek, a remek színészi játékok, a mindent átható kísérletezőkedv, a kapzsiság és az elidegenedés témájának örök problematikája mind-mind arra predesztinálták, hogy klasszikussá váljon, de végeredményben ezek az elemek nem tudnak olyan egységbe szerveződni, mint Huston néhány másik klasszikusánál. Ennek ellenére is könnyen ajánlható alkotás, mivel olyan szórakoztató jellegű, ámde invenciózus, alkotói attitűdöt képvisel, ami a mai hollywoodi filmipar teljes egészéből hiányzik.

Énekes Gábor

2017-ben csatlakoztam a Filmtekercs csapatához. Ugyanebben az évben szereztem meg a diplomám az ELTE-n, ahol a filmes szakirány mellett kommunikáció és médiatudományt tanultam. Bármely korszak, műfaj és alkotó filmjeit szívesen fogyasztom, főként, ha azok megosztó társadalmi kérdéseket, párkapcsolati dilemmákat, vallási témákat és az emberiség jövőjét vizsgálják.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!

Podcast

Hirdetés

Hirdetés