Indiana Jones személyében olyan hős született, aki nem csak ellenállhatatlanul vagány, hanem mellesleg műfajt teremtett és a mind a mai napig meghatározza, hogy mit és miért nézünk a mozikban. Az elveszett frigyláda fosztogatói azonban éppen azért csodálatos, mert nem érződik rajta, hogy több akar lenni egy szórakoztató kalandfilmnél.
Régész, fodrász, virágkötő, idegenvezető. Míg az utolsó három személyes élmények miatt szerettem volna lenni kislánykoromban, régész természetesen Indiana Jones miatt. Jó pár évbe beletelt, mire rájöttem, hogy a valódi régészek munkája korántsem olyan, mint professzor Jones-é, de nem én voltam az egyetlen, aki miatta szerette meg a történelmet és az ókori kultúrákat. Indiana Jones sosem csak néhány törött cserépdarabot talál és sosem tölt hónapokat földmunkával, ellenben életveszélyes feladványokat old meg, menekül, fut, ugrik, lendül, lő, verekedik, ostorral csapkod, fogságba esik, kiszabadul, megsebesül, csábít és elcsábítják.
Általa a régészet kalandok sorozatának, kincsvadászatnak tűnik, ám kalandorunk végig etikus tudós marad,
nem pedig sírrabló. Legalábbis papíron. Poszt-kolonialista olvasatban bizonyára problémás a tevékenysége (ha nem is a feketepiacon árulja a kincseket, de eredeti helyükről egy amerikai múzeumba viszi őket, máskor pedig fehér megmentőként avatkozik be), de ettől még elképesztően vonzó.
Ezek a világ legjobb filmjei?
IMDb top 250 sorozatunkban végigvesszük az IMDb filmes adatbázis legjobbra értékelt darabjait. Célunk a hagyományos filmkritikán túl a recepció- és hatástörténet elemzése, illetve az aktuális szempontok érvényesítése is.
Indiana Jones megszületése három mesterelmének, a korszak – és részben napjaink – meghatározó figuráinak köszönhető. George Lucas ötletét Philip Kaufman és Steven Spielberg fejlesztette tovább. A brainstormingba Lawrence Kasdan forgatókönyvíró vitt rendszert, a rendezést pedig végül Spielberg vállalta. Bár Lucas eredetileg is három filmet tervezett, a folytatások csak nagyon vázlatosan voltak meg a fejében,
ezért lehet Az elveszett frigyláda fosztogatói ilyen erőlködésmentes, könnyed és szabad.
Nem nehezedik rá a sorozatkészítés terhe, a kreativitás szárnyalásának köszönhetően azonban olyan alaposan kidolgozott és sűrű szövedék született, amely megadta a lendületet a folytatásokhoz is. Mind a mai napig.
Lucas és Spielberg azért sem gondolkozhatott különösebben sorozatban, mert akkoriban nem készültek ilyenek. A franchise-ok megalapozása Új-Hollywoodban épp hozzájuk kötődött (a másik leglátványosabb példa a Csillagok háborúja), ennek pedig mind a mai napig élvezzük vagy éppen megszenvedjük az eredményét. Sokatmondó, hogy mindkét sorozat aktív napjainkban, azt pedig senkinek nem kell bemutatni, hogy a mai mozikínálatot és popkultúrát szinte kivétel nélkül olyan blockbusterek uralják, amelyek egy-egy sorozat részei. Márkák. Az ismerős karakterek és a tovább épülő világok miatt ülünk be a moziba, vesszük meg a hozzájuk kapcsolódó merchandise-termékeket, a stúdiók pedig az utolsó csepp kreativitást is kiszipolyozzák egy-egy ötletből. Mennyire máshonnan indult mindez! Az elveszett frigyláda fosztogatói előzmények és folytatások nélkül is tökéletes kalandfilm: vagány, pörgős, céltudatos, mégis szerteágazó. Vadromantikus és izzadt, sáros, valódi.
Indiana Jones pedig nemcsak egy szerep, hanem popkulturális fenomén, aki köré vidámparki látványosságok, videojátékok és LEGO készletek épülhetnek. Szintén a Star Wars hősei mellett ő az, akinek ez először sikerült – korábban a hollywoodi ikonokban a színészt tisztelték. A sztárimázsuk miatt imádták és csodálták őket, nem pedig egy konkrét filmjük és szerepük kelt önálló életre. Természetesen Harrison Ford van a kalap alatt, nélküle nem létezne a legenda és a színészi karrierje is sokat köszönhet a szerepnek, de Indiana Jones egy jelkép lett, aki gyakorlatilag azonnal felülemelkedett a megformálóján. A mellékkarakterek, elsősorban a nagy szerelem, Marion Ravenwood (Karen Allen) és a hűséges segítő, Sallah (John Rhys-Davies) pedig szintén olyan hatásosnak bizonyultak, hogy a kései folytatásokban is felbukkanhattak (nem mellékes persze, hogy ők túlélték a kalandokat, ellentétben a nácikkal).
Nem csak sorozatok, hanem kalandfilmek sem igazán készültek ekkoriban.
Természetesen a műfajnak nagy hagyományai voltak Hollywoodban főleg a harmincas-negyvenes-ötvenes években, ám Az elveszett frigyláda fosztogatóit, az 1981-et megelőző évtizedekben csak elvétve találunk olyan kalandfilmet, amely a mai napig igazodási pont lenne (Arábiai Lawrence, A három testőr, esetleg az Aki király akart lenni). Lucas célja éppen a régi mozis, B-filmes kalandfilmsorozatok hangulatának megidézése volt, ezért hathatott Az elveszett frigyláda fosztogatói már a megjelenése idejében is békebelinek, kellemesen ismerősnek, mégis felvillanyozóan izgalmasnak. Ez a film indította be a nyolcvanas évek kalandfilmes hullámát – A smaragd románca és folytatása, A Nílus gyöngye, a Kincsvadászok, a Willow, az Állj mellém! vagy A herceg menyasszonya nem készülhetett volna el nélküle, Lucasék trilógiája pedig közülük is kiemelkedik. Újabb párhuzamként a jelennel pedig ma ugyanúgy fehér hollónak számít a kalandfilm, Indiana Jones viszont már kétszer megpróbált visszatérni az elmúlt tizenöt évben; több-kevesebb sikerrel.
Az elveszett frigyláda fosztogatóiban visszatekintve az a bámulatos, hogy első filmként a franchise teljes ikonográfiáját lefektette, amit – legalábbis az eredeti trilógiában – nem is nagyon kellett megbolygatni, felülírni. Míg A kristálykoponya királyságában erőltetetettnek hatott egy eltitkolt fiú beemelése, A sors tárcsájában pedig egy keresztlányé, az első három film organikusan építkezik, és éppen az alaposan kidolgozott részletek, jelentéktelennek tűnő, mégis vissza-visszaköszönő apróságok hitelesítik a világát. Ostor, kalap, kígyók, nácik. Tágabb értelemben az Indiana Jones-filmek felépítése, dramaturgiája, világképe is állandó, éppen ezért hiteles, otthonos és szerethető. Egzotikus helyszínek, utazás földön, vízen, levegőben. A tudomány feltétlen tisztelete, ami mögé valahogy mindig bekúszik a misztikum, okkultizmus. A filmek elején belecsöppenünk egy mellékkalandba, majd jön a megbízatás a főkalandra. Nem utolsó sorban pedig a műfajok, hangnemek ideális keverése: tökéletesen adagolják a humort az akció, a dráma, a románc, a horror és a kaland mellé, így az sosem jön rosszkor és sosem válik cikivé.
A főhős cinikus, száraz megjegyzései a legszorultabb helyzetekben csak tovább építik a legendáját.
Nem mehetünk el amellett sem, hogy Az elveszett frigyláda fosztogatói milyen szép és kreatív megoldásokban bővelkedik annak ellenére, hogy gondosan be kellett tartani a szűkös büdzsé kereteit – ami szintén nem mondható el a nyolcvanas évek kalandfilmjeinek zöméről. Spielberg a rutinos brit operatőrrel, Douglas Slocombe-bal dolgozott a két folytatáson is (Indiana Jones és a végzet temploma, Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag), az első rész pedig vizuálisan is markáns kézjegyekkel bír – az árnyékok a falon, a sziluettek a naplementében a történetmesélésen túl is gondoskodnak arról, hogy a film emlékezetes élmény legyen. Nem utolsó sorban pedig ma még többre értékelhetjük, hogy Az elveszett frigyláda fosztogatói milyen kompakt: mennyi minden belefér szűk két órába, ez a játékidő (és annak optimális kihasználása) ma már elképzelhetetlen.
Az elveszett frigyláda fosztogatói olyan kapudrog, ami miatt generációk szerették meg a kalandfilmeket vagy talán általában a mozi csodáját – és fogják a jövőben is. Ez a film ugyanis felnőtt fejjel is ugyanolyan szórakoztató, mint ahogy emlékeztünk rá. És ezen már nem változtathat semmi.
