Kritika

Boldog élet már csak démonok közt vár! – Insidious: Az utolsó kulcs

Amíg félnek az emberek a szellemektől, addig készülni fognak kísértetes horrorfilmek. Amíg az Insidious: Az utolsó kulcs szintje alá nem zuhannak ezek a filmek, addig szívesen meg is nézem őket.

James Wan már rég maga mögött hagyta az Insidious-franchise-t, hogy Démonok közöttet rendezhessen, de az Insidious köszöni, jól megvan így is. A Wan által rendezett második fejezet után a széria forgatókönyvírója, Leigh Whannell ragadta meg a rendezői gyeplőt, hogy aztán a negyedik – egyben befejező – részre a horrorban jártas Adam Robitelnek (Ördögűzés: Deborah Logan története) adhassa át. Ő pedig nem volt hálátlan, és méltó módon kerekítette le ezt az egészen igényes horrorsorozatot.

Az Insidious erőssége mindig is az volt, hogy PG-13-as korhatárral, a vér teljes mellőzésével volt képes frászt hozni nézőire. Később a Démonok között ezt az örökséget folytatta, ám a piac annyira telítve lett a szellemes kísértetházas horrorokkal, hogy az Insidious már csak egy dologgal tud igazán kiemelkedni a középszerből: a főszereplőjével. A sorozat mellékalakjából avanzsált fő karaktere, aki átfogja az összes epizódot, az a Lin Shaye által alakított Elise. A nő különleges képességeit használja fel arra, hogy kommunikáljon és akár szembe is szálljon a paranormálissal.

Nem mellesleg egy 74 éves nő a széria főhőse, amihez hasonló jelenleg nincs a filmes palettán.

A történet az előzményként szolgáló harmadik, Insidious: Gonosz lélek után és az első Insidious előtt játszódik, ezzel a Végső állomás 5. mintájára bezárja az időhurkot, amit generált. Az utolsó kulcs Elise családi múltját járja körbe, és ezek alapján meglepő, hogy a nő nem kattant be teljesen felnőttkorára, ellenben higgadt és jólelkű maradt. Ha az életben található valós démon, az abuzáló apja nem volt elég, gyerekkorában közvetetten okozta saját anyja halálát, majd magára hagyta kisöccsét. Most ehhez a múlthoz kénytelen visszatérni, mikor a régi családi házában lakó új tulajdonos kéri a segítségét.

Elise tragédiája így megadja a filmnek azt az érzelmi magot, ami egy horrornál elengedhetetlen lesz, Lin Shaye pedig ebben a részben alakítja legjobban a karaktert. Érthető és átélhető, hogy miért választotta a démonokat a tényleges családja helyett annak idején.

Nem akarja magasra tenni a lécet Az utolsó kulcs – ez is egy biztonsági játék. Itt is rengeteg lassú lépkedés zajlik sötét szobákban, ahol nyikorog a padló, és néhol előbukkan egy ijesztő arc. Adam Robitel rendező azonban nem csak a napjainkban túlságosan is kiszámítható jumpscare-ekre hagyatkozott, mert egy-két jelenetnél igazán ügyesen tekergeti a néző idegeit. A háttérben hangeffekt nélkül mozgó alakok és a hasonló finom részletek adagolása sokkal visszafogottabb, de jobb összhatást kelt és a nézőt is intelligensebbnek tekinti.

Ám hiába a feszült bőröndbontásos jelenet vagy a sokadik zseblámpás körbenézés a pincében, nem éri el az első Insidious székbe szögező feszültségét.

Ebben a filmben nincs egy mindent átfogó sötét hangulat, ugyanis a szereplőkről tudjuk, hogy megélik a következő filmet. A különösebb veszélyérzetet pedig még rombolja az is, hogy a szokásos mellékszereplő szellemvadászok (Angus Sampson és Leigh Whannell) ismét feleslegesek és kínosak voltak.

A negyedik résznél tartunk, és még mindig nem tanulták meg a készítők, hogy semmi keresnivalójuk nincs itt ezeknek az idiótáknak. Ha már muszáj szerepelniük, humorosra kellene őket írni, nem olyanná, akiket az Office karakterei se tudnának vállalni. Mikor Elise unokahúgaira gerjednek, az vállalhatatlan, amikor pedig sikerül nekik a csajozás, az pedig simán hiteltelen és szégyenteljes.

Az egy-két kreatív ijesztésnek és Lin Shaye karizmatikus alakításának köszönhetően azonban az Insidious: Az utolsó kulcs így egy nagyon is korrekt, nézhető, helyenként szórakoztató horroralkotás lett. Nem maradandó semmilyen formában, a körmünket pedig biztosan nem fogjuk lerágni, köszönhetően a kísértetes mozik laza és átláthatatlan szabályrendszerének. Mindent tud a szellem, de mégse gyilkolja a főhősöket – egy örök logikai baki az összes kortárs kísértetfilmben, és itt sincs ez másképp.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel a Magazin és Kritika rovat szerkesztője. Kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok és az igényes blockbusterek.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés