Kritika

Amerikai Megosztott Államok – Irresistible

Irresistible

Steve Carell se tudja megmenteni a politikai humoristaként ismertté vált Jon Stewart filmjét, pedig az Irresistible magában hordozta a potenciált, hogy valami újat mondjon az amerikai belpolitikai és társadalmi káoszról.

Az Egyesült Államokban élő rokonaimat rendszeresen látogatja családunk, és az unokatestvérem véleménye talán egészen jól összefoglalja az amerikai mesevilággal kapcsolatos illúzióvesztést: az ország minden évtizedben valahogy egyre rosszabb hely lett. Ez a megfigyelés a ’80-as évektől napjainkig tartó időszakra vonatkozik, és tényleg mintha az utóbbi pár évben Amerika valahogy lecsúszott volna egy harmadik világbeli állam szintjére. Az egykor a szabadság szimbólumaként megjelenő ország a megoldatlan belső problémák, a romló társadalmi vagy politikai közállapotok és az erodálódó hegemón hatalmiság közepette egészen más hely lett, mint az emberiség egykor gondolta róla. Az Irresistible sajnos nem vállalkozik a hanyatlás átfogó bemutatására vagy az ahhoz vezető okok mélyebb ábrázolására, pedig a lehetőség benne volt a filmben.

Az alapszituáció ugyanis vakmerően konkrét: a 2016-os elnökválasztás Demokrata párti kurdarca után Gary Zimmer (Steve Carell) egy wisconsini farmerben látja meg potenciált arra, hogy helyreállítsa a baloldal megtépázott renoméját. Jack Hastings (Chris Cooper) egy YouTube-videó hatására országosan ismert lesz, mert a helyi önkormányzatban kiáll az elesettek védelméért. A kisvárosba látogató politikai tanácsadó felkéri az egykori veteránt, hogy a Demokrata Párt színeiben induljon a helyi polgármester-választáson.

Az Irresistible középpontjában tehát egy választás áll.

A liberálisok megjelenése miatt a Republikánus Párt is beveti a teljes fegyverarzenálját – élén Faith Brewsterrel (Rose Byrne) –, hogy a regnáló, konzervatív politikus maradjon hatalmon. A polgármester-választás folyamata során megismerjük a kisváros világát Gary szemszögéből, aki fővárosiként megpróbál leereszkedni a helyiekhez, és belopni magát a vidéki település szívébe.

Irresistible

Az Irresistible egy szatíra, tehát a nagyvárosi elitet képviselő főhőst hülye helyzetekben mutatja be, ahogy például amerikai sört és hamburgert rendel a német gyökerű városka kocsmájában. Steve Carell a játékidő első felében a tőle megszokott módon csetlik-botlik a karaktere számára idegen miliőben. A színészi skatulyájának megfelelően szerencsétlenkedik, és bár ebben egy szemernyi újdonság sincs, mégis ezek a jelenetek tényleg viccesek. Főként azok számára, akik vevők a színész humorára.

Azonban az Irresistible ennél többre vállalkozik, és a játékidő háromnegyedénél egy éles fordulattal az egész politikai elitnek mutat görbe tükröt. Csakhogy ez nem működik. Egyrészt a csavar nagyjából a film felétől kiszámítható. Indokolatlan vágóképek vetítik elő, hogy mi lesz a csattanó a történetben.

Ennél problémásabb azonban, hogy a tükör homályos, életlen és korlátolt.

Még nem lövöm le a csattanót azzal, hogy elárulom, a rendező a kampányfinanszírozás ellentmondásaira hegyezi ki filmjét. Létezik ugyanis egy jogi kiskapu, amelyen keresztül gyakorlatilag bármely szervezet átláthatatlanul támogathat bárkit – ezt a stáblista közben bemutatott, dokumentumfilmszerű háttérbeszélgetés hangsúlyozza ki. Nagy kár, hogy a film voltaképpen ki is merül ennyiben – talán egyszerűbb lett volna csak ezt a szegmenst bemutatni.

Irresistible

Jon Stewart, az Irresitible írója és rendezője, politikai humoristaként és talkshow-házigazdaként vált híressé a milleniumi években. A The Daily Show 1999-től 2015-ig több mint 2600 epizódon át futott az egyik amerikai tévécsatornán. Stewart 2014-ben rendezte első filmjét, a szinte visszhang nélkül maradt Rosewatert, amely egy életrajzi dráma volt egy újságíró iráni fogságáról. Az Irresistible az első fikciós alkotása, de sajnos ez sem emeli tehetséges filmkészítővé alkotóját. Pedig Stewart számára hollywoodi kapcsolatai révén minden forrást megadatott, hogy bizonyítsa tehetségét. Ez nemcsak a büdzsében, hanem a mellékszerepekben tündöklő ismertebb színészek nagy számában is megmutatkozik – a már említetteken kívül Topher Grace, Natasha Lyonne és Mackenzie Davis is szerepel a filmben.

Stewart az egész amerikai politikai elitet és az őket segítő tanácsadókat szeretné kifigurázni, sajnos azonban a filmből teljes mértékben hiányzik a pártatlanság.

Az Irresistible a demokrata főhőst rendre kimosdatja,

miközben a gonosz szerepében egyébként brillírozó Rose Byrne figuráját egyetlen pozitív tulajdonsággal sem vértezi fel azon túl, hogy sikeres. A film kiindulópontja az, hogy a demokraták magukba néznek: mit rontottak el Hillary Clinton választási kampányában. Voltaképpen ezt szimbolizálja a wisconsini polgármesterválasztás. A szembenézés azonban nem jut túl azon, hogy szerencsétlenek és pechesek voltak. Még a demokraták önteltségét és nagyképűségét is csak finomkodóan ábrázolják. Így pedig nem lehet jó szatírát készíteni.

Az Irresistible bizonyos értelemben a 2016-os események A nagy dobása akar lenni. Ehelyett viszont Adam McKay következő filmje, az Alelnök szintjére süllyed. Folyamatosan fikázza a konzervatívokat, mégis az egész modorosnak és görcsösnek hat, és így akarva-akaratlanul pont azt domborítja ki, miért választották meg az amerikaiak Donald Trumpot Hillary Clinton helyett. A film végén zajló nagymonológokban a kisváros lakói megpróbálják elmagyarázni, mi a baj Amerikával napjainkban. Ezek talán a film legkínosabb pillanatai.

A mondatok erőltetettek, hiteltelenek, és semmivel sem mélyebbek (sőt), mint bármely cikk, ami a Brexit vagy Trump megválasztása után született.

Nem sikerül tehát az az Irresistible-nek az, ami a Brexit – Háborúban mindent szabadnak vagy az Amikor a farok csóváljának igen. Megértjük, persze, hogy a kampányfinanszírozással valami baj van az Egyesült Államokban. De kérdés, hogy ennek bemutatására a játékfilm lett volna a legjobb műfaj a napjainkban virágzó dokumentumfilm helyett.

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com