Kritika

Nem vagy idevaló – Isten földje

Az Isten földje a természet és az ember könyörtelenségéről mesél Izland távoli, a mondák ködébe vesző tájain.

Némaság, A misszió, Zongoralecke, Apokalipszis most, Aguirre, The Green Knight – a fiatal izlandi rendező, Hlynur Pálmason harmadik nagyjátékfilmje, az Isten földje megidézi a filmtörténet legnagyobb hittérítős, vadonban bolyongós, ellenséges földön helytállós filmjeit, a friss szerzői-mitologikus hullámba is beleillik, de minden felsorolt példától különbözik is. Az Isten földje ugyanis – Pálmason korábbi filmjeihez hasonlóan – korántsem egyértelmű, hanem talányos mondanivalójú darab, amelyben az izlandiság, dánság mibenléte mellett a gőg, a gyengeség, a balladai végzetszerűség, a természet és az ember kegyetlensége épp úgy benne van, mint az istenhitben való csalatkozás.

Az európai koprodukciós film főszereplője egy dán pap, Lucas (Elliott Crosset Hove), aki a 19. század végén azért érkezik Izlandra, hogy ott egy templomot építsen fel, majd a helyi közösséget szolgálja – a sziget azonban elviselhetetlenül zordnak és veszélyesnek bizonyul. Érdemes tudni, hogy Izland a 13. századtól a 20. század közepéig Dánia része volt, a kapcsolat napjainkra is kihat – maga Pálmason is izlandi, de Dániában tanult filmkészítést és az első filmje, a Téli fivérek is ott készült. A szüleinek ajánlott Isten földje egy bő két órás meditatív utazás, amely gyönyörű és ijesztő természeti képekben, kevés szóval, mégis feszültségteljesen beszél egy olyan misszióról, amelyre Lucas egyértelműen alkalmatlan, csakhogy arra is alkalmatlan, hogy ezt belássa és a megfelelő módon kihátráljon belőle.

Lucas képtelen meghajolni Izland előtt, ezért megtörik.

Pedig Lucast a film elején mindenre figyelmeztetik, ami később történni fog vele, a gyenge és önfejű férfi azonban a saját vesztébe rohan, miközben azt érzi, hogy Isten lehetetlen küldetés elé állította. Az Isten földje egyik legmeglepőbb fordulata során pedig kiderül, hogy nem lett volna muszáj átvágnia a pokoli szigeten – amelynek a középső része nem véletlenül lakatlan a mai napig –, érkezhetett volna hajón is a szolgálata helyszínére. Lucas azt válaszolja, hogy látni akarta a szigetet – és ez a látás adja a film egyik legérdekesebb rétegét.

Az Isten földjét ugyanis valós fotók ihlették, amelyeket egy pap készített Izlandon. Pálmason ezeknek a fényképeknek a háttértörténetét képzeli el, nagyívű mondát kanyarítva köréjük. A dán-izlandi ellentét legfontosabb leképeződése, hogy Lucas csak dánul tud, tolmács segítségével kommunikál a helyiekkel, egy tragikus baleset következtében – ami egyébként szintén az ő makacsságából fakad – azonban a fordítóját is elveszíti. Innentől a pap meg van fosztva a beszéd lehetőségétől, helyette a képekkel fejezi ki magát, ahogyan a film is. Lucas végigcipeli a robusztus fotóapparátusát a szigeten, tulajdonképpen ez az egyetlen poggyásza, de ehhez ragaszkodik. Vele szemben az izlandiak a beszédre hagyatkoznak: sokat énekelnek, helyi mondákat mesélnek, amelyek titokzatosságukkal és idegenségükkel baljós hangulatot támasztanak –

Lucas pedig gyakran nem is érti őket.

Bár sokáig azt hihetnénk, hogy az egész filmet Lucas utazása tölti ki, a pap igaz, hogy félholtan, de előbb-utóbb megérkezik az úti céljához. Míg a vándorlás során a természet fenyegetésével és erejével ismerkedett meg, a néhány fős közösségben az emberekről is kiderül, hogy van oka tartania tőlük, miközben ő is egyre távolabb kerül a régi önmagától. Izland Lucas legrosszabb ösztöneit hozza elő, a határátlépéseiért pedig meglakol. Az Isten földje balladisztikus kifutást kap: akárcsak a The Green Knight egy pontján, itt is megnyílik az idő, Lucas pedig azzal teljesíti a misszióját, hogy a testével szolgálja Izlandot, miután a lelkével képtelen volt. Arra nem volt szükség, a testére azonban igen – meg nem értette a szigetet, de átérezni kénytelen, hiszen az átjárja őt és fordítva. Eggyé olvadnak.

Hlynur Pálmason a Téli fivérekben és A legfehérebb napban is a férfiszenvedélyek, a gyarló érzelmek, a baljós, szimbolikus tájak és ezek egymásra hatásának nyomába eredt. A Cannes-i Filmfesztivál Un Certain Regard szekciójában debütált Isten földje hipnotikus erővel ered egy olyan történet nyomába, amelyet nyomtalanul elnyelt a vizenyős lápok, fortyogó vulkánok, széles folyók, jeges sziklák és havas rétek könyörtelensége.

Az Isten földje december 2-től látható a mozikban.

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu főszerkesztője.
gyongyosililla@filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!