Kritika

Isten ujja a ravaszon – Mindörökké

Mindörökké-Menszátor-Héresz-Attila

Háttérben tompa rakétazaj, megcsonkított katonák, kiüresedett emberek. Lelketlen világot láttat a Mindörökké, ami a háború disztópiájáról szól, nem átütő formában.

Szomorú apropót kapott Pálfi György Mindörökké című disztópikus jövőképet vizionáló filmjének sajtóvetítése, hiszen pár órával az esemény előtt indított támadást Oroszország Ukrajna ellen. A szűkszavú film hasonló eseményekről tanúskodik: a Kelet harcol Nyugattal, a front Magyarországot már elhagyta, borúlátó módon keleten ragadtunk. A Mindörökké a háborúban nem a politikát, hanem az etikát látja, arra kíváncsi, hogyan képes megőrizni az emberségét az egyén a rakéták kereszttüzében, ha képes erre egyáltalán. A vállalkozás nemes, a film a sok éves késlekedés után még aktuálisabb, mint valaha, de Pálfi György új filmje olyan csalódást keltő, hogy nem is baj, hogy nem került széleskörű moziforgalomba.

Véleményed van a cikkről vagy a filmről? Írd meg nekünk kommentben!

2015-ban leforgott, a pénz elfogyott, a film utómunkájára pedig egészen tavaly őszig kellett várni. Az állami támogatás nélkül készült Mindörökkét végül Tallinban mutatták be, ahol Nyitrai Anna díszlettervezőt díjjal tüntették ki, ami egészen furcsa, mert a film settingje sem tűnik többnek egy SZFE vizsgafilm színvonalánál. A filmet csupán pár alkalommal, néhány moziban vetítik, így mondva nemet a profithajhász filmpiacra.

Mindörökké-Polgár-Tamás

A nem túl távoli jövőben járunk, a nevenincs magyar falu felett pedig lelőnek egy utasszállító repülőgépet. Ocsenás (Polgár Tamás), a gyengélkedő katona sántítva, de nem kis elánnal gyűjti be az égből pottyant ajándékokat, némi töményitalra váltva a talált apróholmit. Az egyetlen nyoma a társadalomnak a megcsonkított és kivénhedt katonákat ápoló kórház mellett a kocsma. Igaz, az is homokzsákokkal megerősítve, benne gépfegyveres bácsikkal. Ocsenás kirabolja a halott utasokat, de jószívű ember, akinek tud segít és még az opálos szeszből is ad az embereknek. A fiatal férfi megismerkedik az idősebb Béressel (Menszátor-Héresz Attila) és élettársával, Margitkával (Urbankovics Júlia). A nő mentális állapota romokban, csak sejtjük, hogy a repülő talán egyetlen túlélője.

Különös szerelmi háromszög alakul ki a purgatóriumszerű faluban, ahol egy mesterlövész válogat kedve szerint célpontot az itt lakók közül.

A Mindörökké botrányosan egyszerű alapállású, azt ismételgeti, a háború kiirtja az embert az emberből. Ocsenás próbálja megőrizni a humánumot, ahogy tudja, de a film végére őt is visszahelyezik a frontra, nyitott kérdés marad: tüzel-e a civilekre. Béres vele szemben a már ellőtt golyó, az üres hüvely, belőle minden hiányzik, ami emberi. Csupán árnyéka önmagának, az ösztönlény Margitkát kutyaként tartja, agresszív és ostoba. Mindkét férfi túlél, ki így, ki úgy, de az az érzésünk, az eredmény ebben a világban csak ugyanaz lehet: halál.

Pálfi György korábban a Taxidermiával örökre beírta magát a magyar filmtörténetbe, majd a Final Cuttal mindenkinek megtanította, hogyan működik a film művészete. A félezer filmből összevágott proto-mozi bravúros, gyönyörű és tanulságos. 2014-ben a Szabadesés című filmje (koreai pénzből) egy újabb kiváló és több szinten értelmezhető mozi egy panelházba sűrítve. Számos történet, rengeteg egymással viaskodó forma, fricska tévének, mozinak, zseniális filmnyelvvel. Az Úr hangja ismét emelte a tétet, sokaknak nem is volt tetszetős film, de komplex jelentéstartományai és kiemelkedő profizmusa ennek a filmnek is megvan. Pálfi többszörös genezist, apakeresést, kozmikus teremtő-teremtett találkozást komponált a többségében tengerentúl forgott filmben.

A Mindörökké ezek mellett a filmek mellett labdába sem rúghat.

A komplexitást bántó egyszerűség váltotta fel, a műfaji és formai kavalkádból aligha megmaradt bármi is. A film egyetlen izgalmas megoldása a soha nem látott mesterlövész. Csak a puskája célkeresztjén keresztül nézve tudunk létezéséről, minden lövésnél pedig a néző válik a halált osztó ismeretlenné. Motivációja nincs, célpontjai látszólag véletlenszerűek, csupán a létezés szorongató végét hordozza a mindent és mindenkit célba vevő célkereszt. Isteni döntés, pokoli környezetben, lételmélet a háttérben tompán hallatszó ágyúdörgés közepette. Ügyes, de nem egyedülálló megoldás (Amerikai anzix) egy különben egysíkú filmben.

Mindörökké-Menszátor-Héresz-Attila-Urbankovics-Júlia

A forgatókönyvet Tar Sándor El, valahová című novellájából Ruttkay Zsófia írta. Maga a történet lefutja a saját művészfilmes köreit, így a „háború borzalmas” állítás folyamatosan árnyalódik. A hadi gépezet teste a katona, így a szex is fegyver, háborúban pedig minden ezen a prizmán keresztül értelmezhető, nem véletlen, hogy a sorozás is egy iskolában játszódik. Mindezzel együtt a film nem tud túllépni saját rétegfilmes közegén, holott Pálfi eddig örökké álló falakat tudott lerombolni kamerájával.

Hiába van itt repülőgéprobbanás és tízezer méterről zuhanó csomagfelhő (gondolom a film költségvetésének jelentős része a nyitány CGI szekvenciájára ment el) és mocsárban élő mutáns, a Mindörökké a disztópia nyomorpornó részét sem tudja megmutatni. Tallinban lehet tetszett a kritikusoknak, Magyarországon tudjuk, hogy a méteres darabokban hulló vakolat és a rohadó épületek nem a díszlettervezőt dicsérik, hanem a magyar vidék vállalhatatlan helyzetének autentikus lenyomatai. A látványon pedig nem segít a mezőre húzott repülőgépfarok és a fákra dobált ruhadarabok sem.

Sajnos a Mindörökkét elgáncsolja saját sufnituning léte, van összeg, ami alatt nem érdemes filmet készíteni.

Pedig a cselekmény magában rejti egy akár gigászi film lehetőségét is. A melodrámai háromszög dinamikája példás, a nemi szerepek a háborúban pedig külön szakdolgozatot érdemelne. A hármast Érsek-Obádovics Mercédesz nővér karaktere egészíti ki, aki Margitka épelméjű ellenpontja lehetne. 1-1 párt látunk a filmben, akik egymás alternatívái is lehetnének. Az egyik férfi-nő páros az érzelmeket helyettesítő pótcselekvésekben találnak egymásra, a másik még azt is feloldotta a mérgező alkoholgőzben és puskaporban. Diszfunkcionális, jövő nélküli kapcsolatok, családnak akkor sem nevezhető egyik sem, ha a szomorú sorsú szfinxmacskát is a képletbe integráljuk. Az áldatlan állapotért pedig talán nem is a háború a felelős. Közhely, a népszerű film kicsit nyugatabbra, a művészfilm kicsit keletebbre képzeli Magyarországot, a Mindörökké vidékképe azonban még ennél is lesújtóbb. Kilátástalan tengődés a semmiben a háború miatt, vagy éppen amellett, de ironikus módon pont a háború húzza ki Ocsenást a faluból.

A Mindörökké nem érhet fel Pálfi korábbi filmjeinek formanyelvi komplexitása és tartalmi összhangja szintjére, pedig volna itt mit kifejteni. Sajnos a film igencsak véges költségvetése nem érte utol a rendező elképzeléseit, így a film félkésznek, sőt amatőrnek hat. Sajnos csalódást keltő katarzist nélkülöző tengődés lett a Mindörökké, amire szinte végtelen ideig vártunk, de nem váltotta be a hozzá fűződő reményeket.

Nagy Tibor

Nagy Tibor jelenleg az ELTE-n tanul Filmtudomány mesterszakon. Kedvenc műfajai a klasszikus hollywoodi gengszter- és westernfilm. Különös figyelmet fordít az izraeli filmekre és a vallási témákra.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!

Podcast

Hirdetés

Hirdetés