Kritika

Családban marad a félelem – It Comes at Night

Bár adná magát, ne számítsunk szörnyekre vagy látványos ijesztgetésekre. Az It Comes at Night-tal Trey Edward Shults olyan horrorfilmet készített, ami nem a megszokott szabályok szerint halad.

A poszt-apokaliptikus filmek egyik leggyakrabban körbejárt tézise az emberi viselkedés és annak körkörös fatalizmusa. Az összeomlott társadalom romjain vérből és verejtékből jönnek létre az újrateremtett közösségek, amikre alapozva adott lenne a lehetőség egy jobb kezdetre vagy akár csak a túlélésre. De még a szélsőséges körülmények ellenére sem vagyunk képesek lehámozni magunkról gyarló hibáinkat, a bennünk lévő törzsi szellemet és mindazt, ami elvezetett a végromláshoz. Sőt, a világvége utáni állapot sokszor csak még gyorsabban visz el minket oda, hogy újra egymást marcangoló állatok legyünk.

Ezt a nem éppen szívmelengető üzenetet természetesen nem az It Comes at Night tálalja először, az utóbbi évekből különösen sok, hasonló példát hozhatunk fel. Megkülönböztethetünk köztük akciófilmet (Mad Max: A harag útja), zombifilmet (Kiéhezettek), road movie-t (Országúti bosszú) vagy túlélőthrillert is (The Survivalist). A „poszt-apokaliptikus” jelző tehát csak a külső környezet meghatározójaként van jelen nevezett alkotásokban, élőszövetként kerül rá egy belső műfaji vázra.  Hasonlóképpen az It Comes at Night is besorolható lenne, mint horrorfilm poszt-apokaliptikus elemekkel, de ennél persze csavarosabb alkotás. Mert itt az alapszituáció adja a horrorisztikus alapot, nem a természetfölötti.

A nyitójelenet már maga felér egy gyomrossal: egy láthatóan beteg, haldokló nagyapától próbál lánya elbúcsúzni, nem sok sikerrel. Apa és fia talicskán kiviszik az öreget a kert hátsó végébe (mint egy zsák krumplit), ahol fejbe lövik, holttestét pedig elégetik. Támpont nincs, minden csak később derül ki, de valamit már itt is megalapoz a film: egy olyan világban játszódik, ahol iszonytató döntéseket kell meghozni, amiket a túlélés farkastörvényei diktálnak.

Tudja ezt nagyon jól Paul (Joed Edgerton), aki egy erdő közepén lévő faházban tengődik élettársával Sarah-val (Carmen Ejgo) és annak fiával Travis-szel (Kelvin Harrison Jr.). Nagyapa testét el kellett égetni, különben a testében lévő vírus, ami végigsöpört a világon, őket is megfertőzte volna. A háromtagú család élete mindentől hermetikusan elzárt, puritán, monoton, mégis félelemmel és bizonytalansággal teli. A bezárkózás viszont csak ideiglenes védelem, mert a civilizáció maradéka szép lassan hozzájuk is betör, egy másik család képében, ami mindent megbolygat.

Nehéz eldönteni, hogy vajon jól kitervelt meglepetés vagy csak nézőszívató, szemét átverés volt a marketingesek részéről, hogy egy klasszikus, sötétben megbújó és éjszaka támadó szörnyeket sejtető horrornak próbálták eladni az It Comes at Night-ot. Szörnyek ugyanis inkább csak metaforikus szinten vannak jelen. A fekete szemű, fekete kátrányt okádó rémségek képei Travis álmait kísértik, amik viszont jól rezonálnak a valóság nyers, kiúttalan reménytelenségével. Ahol minden készlet fogyóban van, ahol a folyamatos borzalmak kiölik az emberből mindazt, ami emberré tette.

Mindvégig érezni a pokoli bizonytalanságot, ami meghatározza a családapa Paul összes cselekedetét. Nem tudja, hogy meddig vannak biztonságban, hogy miként terjed a vírus, hogyha vannak még túlélők, mennyire bízhat bennük. A náluk menedéket kereső (szintén háromtagú) családdal való kapcsolat csak eleinte tűnik harmonikusnak. Viszont elég a legkisebb félreértés is, hogy beinduljanak a paranoia, a félelem és a kommunikációképtelenség fogaskerekei, amik szükségszerűen végzetes következményekhez vezetnek. Mert ebben a világban vagy ölsz, vagy más öl meg.

Pár pillanatot leszámítva nem a hangorkánnal kísért jumpscare-ek mozgatják a filmet, hanem a lassú, de folyamatos feszültség, a tehetetlenség fojtogató atmoszférája. Ez alá rendelődik a filmben minden, a zenétől kezdve, a lassú tempón át, a ház folyosóit lopakodva járó kameramozgásig. Shults nagyon tudatosan építkezve, lépésről lépésre mutatja meg, hogyan tud saját feloldhatatlan belső feszültségeitől atomjaira bomlani egy mikroközösség. Már előző filmje a Krishna is a családi diszfunkció és a kommunikációképtelenség témáját boncolgatta, csak míg ott az erőszak a verbalitás határán belül maradt, itt már fizikai brutalitásba torkollanak az ellentétek.

Ha van gond a filmmel, akkor talán pont ebben rejlik, hogy mennyire tudja és tudatja a nézőkkel, hogy mire megy ki. A film felétől kezdve már egyre erősebben kitalálható, hogy mi lesz a végkifejlet, így amikor bekövetkezik, meglepetést nem érzünk, inkább csak szomorú beteljesülést: lám, igazunk lett és nem lepett meg a film. Ugyanakkor lehet, hogy a legtöbben inkább a cselekmény „eseménytelenségét” és lassúságát fogják zokon venni, hiszen tényleg csak húszpercenként emeli a pulzusunkat.

Az It Comes at Night egy sötét utazás, melynek végén nincs kiút és remény, az enyészet felfalja a civilizációt és annak minden maradékát. Már csak az a kérdés marad, hogy van-e olyan bátor vállalkozó, aki szeretne egy ilyen filmet nézni? Én megtettem. Profizmusa és hatása tagadhatatlan, de boldogságot vagy katarzist nem hoz. Inkább csak annyit: „Tényleg ennyi volt az emberi fajnak”.

Avatar

Szabó Kristóf

Szabó Kristóf az ELTE bölcsészkarán végzett filmelmélet és filmtörténet szakirányon, jelenleg könyvtáros, 2016 óta tagja a Filmtekercsnek. Filmes ízlésvilága a kortárs hollywoodi blockbusterektől kezdve, az európai művészfilmeken át, egészen a Távol-Keletig terjed. Különösképpen az utóbbira, azon belül is a hongkongi és a dél-koreai filmre specializálódik.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya