Kritika

Harmonikus női lélek – Ízek, imák, szerelmek

Az Ízek, imák, szerelmek ugyanúgy mese, mint a legtöbb tengerentúli romantikus film, viszont a bohóckodást előnyben részesítő konkurenciával szemben ez a női história két órányi harmóniával is megajándékozza nézőjét. Ez a félsiker pedig elsősorban Julia Roberts színészi játékának és a Robert Richardson képein közvetített színpompás egzotikumnak köszönhető.

Liz férje (Billy Crudup) mellett éldegél anyagi gondok nélkül, fényes partikat rendez, ahol olykor-olykor harsányan felkacag, egy napon mégis ráébred saját boldogtalanságára. Először egy tehetséges színészpalánta (James Franco) karjaiba menekül, majd Olaszországot, Indiát és Balit érintve egy világ körüli útra szánja rá magát, hogy ráébredjen, ő igaz szerelem helyett saját belső békéjét keresi. Csakhogy jelen film szerint ez a két vágy nem teljesedhet be egymás nélkül.

izek_imak_szerelmek_05

Az Ízek, imák, szerelmek lehetett volna egy ízig-vérig női film, olyan mozgókép, amely a női lélek rezdüléseit tárja fel. Elizabeth Gilbert önéletrajzi ihletésű, azonos című regényében ugyanis a spirituális gondolatok mellett számos belső titkot is feltárt saját érzéseiből, egy férfi rendező azonban nehezen tud megbirkózni e szubjektív témával. Valószínűleg Ryan Murphy is azért domborítja ki annyira a megtévedt hősnő útjába kerülő személyek élettörténetét – ld. a családalapítás kötelességeit választó barátnő, az előre elrendelt házasság csapdájába eső indiai lány, vagy éppen az elvált bali gyógyítónő esetét –, hogy ezzel is elősegítse a jellemfejlődés fázisainak befogadását.

A női szemszög mindenesetre eluralkodik a filmen, de egy-egy pillanatra azért bevillan egy alkoholista családapa (Richard Jenkins) vagy egy újabb szakítást megélő, elvált férfi objektív képe.

Nem is véletlen, hogy az Ízek, imák, szerelmek csak az énkeresés közhelyeivel dolgozó romantikus filmek (Napsütötte Toscana, Levelek Júliának) sorát szaporítja.

Liz bár belső békéjét, a kiegyensúlyozottság stádiumát keresi, Murphy rendezésében mintha nem tudatosan cselekedne, sokkal inkább csak sodródna. A hősnő lelkébe pusztán Julia Roberts kisugárzásából és női élettapasztalatából fakadó szuggesztív játéka miatt láthatunk bele. A díva, mintha a saját életéből és szerepeiből szerzett élményeket forrasztaná egybe Liz életútjában.

Julia Roberts, aki magánéletében is mindvégig az anyaság szerepét keresve sodródott egyik színészpartnerétől a másik karjába (Richard Gere, Kiefer Sutherland, Benjamin Bratt, stb.), szerepválasztásait tekintve is megjárta a hadak útját.

Prostituáltból hercegnő lett (Micsoda nő), egy ágyba bújt az ellenséggel, s vonzódott Mr. Hyde-hoz is (A gonosz csábítása), hogy végül egy nehézsorsú anya szerepében (Erin Brockovich) váljon élete mindkét színterén érett (színész)nővé. Ez a tapasztalatokon nyugvó bölcsesség sugárzik minden mozdulatából, s ennek köszönhető, hogy olykor-olykor a megfáradt dialógusokon keresztül is közvetíteni tud néhány bölcs gondolatot, mondjuk a mezítelen női test szépséghibáinak elfogadásáról.

bali1

Murphy bár hollywoodi szokásoknak megfelelően sztereotípiákból építi fel a földgolyó mindhárom egzotikumáról híres pontját, Robert Richardson operatőri munkájának köszönhetően mégis gond nélkül át lehet érezni az olasz főváros hedonizmusát, az indiai nyomorral vegyülő spiritualitást és a bali paradicsomból sugárzó testi-szellemi szabadságot. Színpompás táj- és élettel teli városképei láttán együtt tudunk fellélegezni a New York szürkeségéből kiszakadó hősnővel, aki végül Bali szigetén egy megtört szívű latin macsó (Javier Bardem) oldalán találja meg boldogságot. S valószínűleg nincs olyan emberi lény, aki döntését megkérdőjelezné.

Kiss Tamás

Kiss Tamás a Filmtekercs szerkesztője. Gimnáziumi tanárként mozgóképkultúra és médiaismeret, illetve történelem tárgyakat oktat. Rajong a western, a horror és a gettófilm műfajáért, valamint Brian De Palma és Sidney Lumet munkásságáért.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com