Kritika

Jackass-féle kandikamera – A Jackass bemutatja: Rossz nagyapó

Bad Grandpa

Bad GrandpaEgészen furcsa, mégis kipróbált műfajt hoztak létre a Jackass agyament készítői: paródiát vegyítettek két tévés zsánerrel, a kandikamerával és a szkriptelt reality-vel. A baj az, hogy a végeredmény egyáltalán nem szórakoztató.

A film

Sokan talán még meg sem születtek a Jackass mai célközönségéből, amikor az első epizód 2000. október 1-én lement adásban. A deviáns, beteg, korlátokat és határokat nem ismerő banda néha tényleg vicces, máskor sokkoló, de döntő részben elképesztően gusztustalan gegeket talált ki, amelyek a szitkomok szerkezetét vették át, vagyis sikerült megnevettetniük a közönségüket mindössze azáltal, hogy a bagázs tagjai hatalmasakat röhögnek minden – általában nem helyénvaló – helyzetben.

A Jackass bemutatja: Rossz nagyapó közvetlen előzménye a legelső Jackass filmig, A vadbarmok támadásáig nyúlik vissza. Annak néhány szkeccsében Johnny Knoxville, Bam Margera és az idén A nő eredeti forgatókönyvéért Oscar-díjjal kitüntetett Spike Jonze (!) öregemberré maszkírozva bohóckodnak. Az ötlet remek: számos idősek számára készített eszköz valóban kiváló poénforrás. A maszkos ökörködés nagyon bejöhetett a srácoknak, ugyanis a Jackass második részében három jelenetet is szenteltek az ál-nyugdíjasoknak. Kettőben az idősek megváltozott emberi külseje nyújtotta a humorforrást, a harmadikban viszont megjelent egy tahó, káromkodó és drogozó nagypapa figura (és persze egy másik gyerekszínész alakította unoka). Utóbbi szkeccs címe megegyezik a most DVD-n megjelent vígjátékéval: Rossz nagyapó.

Bad GrandpaEzúttal azonban minimális történetet is kidolgozott a csapat a szkeccsekhez. Irving Zisman (Johnny Knoxville) felesége meghal, lánya börtönbe megy, úgyhogy egyedül kellene vigyáznia unokájára (Jackson Nicoll). Ám a nagypapa a gyermekmegőrzés elkerülése érdekében inkább megbeszéli az alkoholista, redneck apával, hogy elviszi hozzá a kisfiút az ország másik végébe.

Nagyjából persze mindegy lenne az alaptörténet, csak arra van szükség, hogy züllött és látványosan bunkó figurákat hozzanak létre az amerikai átlagemberek felháborításához (akik egyébként a látottak alapján remekül vizsgáztak emberségből). Ahogy a korábbi filmekben, most is sikerül néhányszor tényleg szaftos botrányokat kirobbantaniuk: egy esetben például férfisztriptízbárba megy el csajozni a nagypapa, és remekül produkálja magát a táncosok és a kiéhezett nők között. A legjobb jelenetek mégis inkább a kisfiúhoz köthetők. Jackson Nicoll-lal a Zakkant Halloweenon dolgozott együtt Knoxville, közös munkájuk pedig annyira vicces volt, hogy elhatározták, megcsinálják a Rossz nagyapót. A forgatáskor csupán nyolcéves kisfiú egyszerűen zseniális, pedig rendkívül nehéz dolga lehetett. Több jeleneten is látszik, hogy improvizált a felnőttekkel folytatott párbeszédeknél, és nemcsak beszélgetést, hanem böfögést vagy sztriptízelést is rögtönöznie kellett.

Rossz nagyapó (Bad Grandpa)Az egész mégsem vicces, vagy legalább is csak elvétve az. A jelenetek túl hosszúak, pedig a kandi kamerának az a lényege, hogy sokszor ismétlik a kínos szituációkat a megfelelő mennyiségű vicces vágókép érdekében. Itt ezt nem lehetett a fiktív történet miatt, így viszont sok felvezetést és kevés poént látunk. Eleve nehéz levetkőzni a társadalmi szocializáció során megtanult toleranciát az idősekkel szemben, többször nehéz volt eldöntenem, szánni vagy nevetni lenne kedvem a látottakon.

Parodizálják a kedves idősekről szóló vígjátékokat, közben előre megírt valóságshow alapon zajlanak a főszereplők közötti párbeszédek (szkriptelt reality), és a felsoroltak között kandikamera jelenetek vannak. Vélhetően éppen ez az, ami felkeltethette a már említett, rendezőként valóság és képzelet határának elmosására szakosodott Spike Jonze (A John Malkovich menet, Adaptáció)  érdeklődését. Ha egy lépéssel távolabbról szemléljük A Jackass bemutatja: Rossz nagyapót, egészen különleges, amit látunk: egyszerre valóság (az átlagemberek számára) és fikció (a készítők számára), miközben a főszereplők a kettő között lebegnek, időnként átlépnek a valóságba, ha viszont kettesben vannak, bár csak félig, de előre megírt lépések szerint cselekednek. Olykor ráadásul Jackass-szerűen a nagyapó se tudja, mekkorát robban vagy repül majd. Bár különleges és zavarba ejtő ez a megközelítés, sajnos teljesen elsikkad a túl sokszor unalomba fulladó vígjáték történetén.

A lemez

A kiadványra felkerült két bónuszanyag is: az alternatív poénok mellett a színfalak mögé is betekinthetünk.

Avatar

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya