Kritika

Jason Statham és a cápariasztó krém esete – A mestergyilkos – Feltámadás

Jason Statham A mestergyilkos -Feltámadás (Mechanic: Resurrection) című filmben

Jason Statham kezd kiöregedni. A mestergyilkos – Feltámadásban még megvillantja ugyan izmos felsőtestét, de harcjelenetet már csak össze-vissza rángatott kamerával tudott vállalni. Mondjuk nem ez a film legnagyobb hibája…

Hanem pusztán az, hogy elkészült! Már az első rész kapcsán megírtuk, hogy azért aztán igazán kár volt remakelni az 1972-ben Charles Bronson főszereplésével készült eredeti Mestergyilkost, hogy annak renoméját megtépázva botegyszerű látványossággá redukálja az egyébként nagyon is mély történetet. Na most ha az első rész egy totál felesleges és elbaltázott újrázás volt, akkor (felmerül a jogos kérdés, hogy minek neki újabb epizód) a Feltámadás alcímű második egy annál is feleslegesebb folytatás, ami már megint csak addig mutat érdeklődést a néző felé, amíg ki nem húzza a mozijegy árát a szerencsétlen zsebéből. Erős szavak ezek, de tényleg nem lehet szó másról.

Mert ugyan mi jó lehet abban, hogy Statham sablondialógusokban villogtatja keménységét és szexinek szánt felsőtestét, miközben gagyin vetített blue box háttér előtt ugrabugrál? Mindezt persze a már említett, agyonrángatott kamera kíséretében! Pedig ennek a filmnek a látvány lehetne az egyetlen épkézláb fegyvere, ami ugyanis a történet dramaturgiáját illeti, az a filmkészítés elképzelhető legmélyebb bugyraiba vezet.

Jessica Alba A mestergyilkos -Feltámadás (Mechanic: Resurrection) című filmbenÉs itt nem pusztán arról van szó, hogy egy minimális kreativitás, újító szándék vagy kiszámíthatatlan fordulat sem került a filmbe (holott ez is mind igaz), hanem arról, hogy konkrétan észszerűtlen és logikátlan az egész! Példa: a főhős rájön (mégiscsak MESTERgyilkos), milyen „rafinált” (nem!) csapdát állított neki ellenfele, és erre fel is hívja újdonsült barátnője (Jessica Alba) figyelmét. Erre mi történik? Belesétálnak a csapdába. Ilyenkor még gondolhatnánk, hogy direkt, mert majd ebből jön a fordulat… De nem jön.

Elmondom, mi jön: tömeges mészárlás, parancsolgató főgonosz (Sam Hazeldine) és cápariasztó krém.

Igen, cápariasztó krém, szép nagy neonciklámen és -sárga „NO SHARK” felirattal a tubusán, hogy még a hülyék is megértsék. (Milyen jól jött volna ez Blake Livelynak A zátonyban… Bár akkor meglehetősen rövid film lett volna Jaume Collet-Serra alkotása.) Kár, hogy az ilyen húzások miatt a néző valóban azt kezdi érezni, hogy hülyének nézik. Mert az öncélú és szó szerinti vérfürdőt (medencébe kézigránát, majd rá az ember) még csak-csak elnézi a jóindulatú mozirajongó a szebb napokat is megélt Dennis Gansel (Napola – A Führer elit csapata, A hullám) rendezőnek, de a bugyutaságokkal teletűzdelt ötlettelen történetet nem.

Az egyetlen izgalmasnak mondható jelenetet – mikor Bishop (Statham) egy 58 emeletes toronyház tetején lévő üvegmedence aljáról lóg lefelé, hogy a megfelelő pillanatban robbanthassa be annak alját – ellőtték a film plakátján és előzetesében, az egyetlen valamirevaló karaktert pedig tartogatták a film végéig:

Tommy Lee Jones mellékszerepe mindent vitt,

ő volt az egyetlen egyéniség ebben a kiszámítható sablontengerben – nem is kapott túl sok játékidőt, nehogy sokaknak feltűnjön, hogy a szó hagyományos értelmében vett színész is játszik a filmben.

Nem szidom tovább A mestergyilkos – Feltámadást, hiszen ha a készítőibe akár csak minimális önkritika is szorult, akkor pontosan tudják, hogy nem ezzel a filmmel fognak bekerülni a halhatatlanok csarnokába. Az már sokkal inkább kérdés, hogy ez a film vajon bekerül-e bármelyik alkotó önéletrajzába, vagy a (vélhetően rövid) mozis pályafutása után mindenki megpróbál elfeledkezni róla, mintha csak egy rossz álom lett volna.

Hancsók Barnabás

Hancsók Barnabás 2010 óta ír cikkeket a Filmtekercsnek, volt rovatvezető és olvasószerkesztő. Specializációja az adaptáció, a sci-fi, a vígjáték és a társadalmi dráma, szívesen ír szerzői, bűnügyi és dokumentumfilmekről is.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com