Kritika

Orosz rulett Sohaországban? – Jó utat a tudatmódosítók világában!

„Lennie kell többnek. És tényleg van több.” – ezt válaszolja a film egyik önmagán túllépni vágyó szereplője arra a kérdésre: miért kezdett el drogozni. A Jó utat a tudatmódosítók világában! című dokumentumfilm a pszichedelikus szerek testre és lélekre gyakorolt hatásáról, és az általuk nyújtott „többről” szól színpompás vizuális keretbe ágyazottan. Annak aki drogozott már, s aki még nem, azok számára Donick Cary filmje kihagyhatatlan!

E kényes témáról persze rögtön mindenkinek számos jó szándékból született drogprevenciós oktatófilm ugrik be, melyek egytől egyig a szerhasználat kártékony, embert romboló hatásáról szólnak – emeletről kiugró drogosok és mámoros révületben fetrengő betépettek elriasztó képeivel megspékelve. Nos, a főként tévésorozatairól ismert Donick Cary tudatmódosító szerekről készült dokumentumfilmjében ennél bonyolultabb és szofisztikáltabb világba kalauzolja el a nézőt. A rendező által feltett kérdés ugyanis az, hogy

a droghasználat minden esetben a valóságtól való kóros elhajlást eredményezi-e, avagy hozzásegít a hétköznapi tudatállapot előtt rejtve maradó igazi valóság feltárásához is?

Vállaltan oktatófilm ez is, ám olyan alkotás, amely nem pusztán a drogok pusztító poklát tárja a néző elé, hanem – szokatlan, s mindemellett rendkívül eredeti vizuális körítéssel tálalva – az ezzel járó mennyországot is. Mert, miként azt a narrátor a film elején kijelenti: „a kábítószer veszélyes, de egyben vicces is”. Pro és kontra. Így tehát két nézőpontból is megmerhetjük híres előadóművészek, színészek, humoristák és zenészek drogos élményeit, s mindemellett pszichoterapeuták is megszólalnak a kábítószerek gyógyszerként való alkalmazhatóságáról.

A dokumentumfilm egyaránt felvonultat férfiakat és nőket, a fiatalok mellett olyan ’60-as évek hippikorszakát felidéző idősebb nemzedék tagjait, mint Donovan, és tudatmódosítóval egyszer próbálkozókat éppúgy, mint rendszeres drogfogyasztókat. Igen színes hát ez a paletta, ám mint kiderül, hatásukat tekintve a pszichedelikus szerek mindenkire egyaránt hatnak kortól és nemtől függetlenül.

Nekik lőttek – Drogok által inspirált filmek

„Good Trip” avagy „Bad Trip”? Mert hogy van, akit a szer feldob és felpörget, mást viszont egy sötét bugyorba ránt bele. S a legfélelmetesebb, hogy a hatás előre kiszámíthatatlan „orosz rulett”, vélekedik az egyik hozzászóló, melynek végkimenetele lehet „esztelen bolyongás Sohaországban.” – szögezi le egy másik. Ebből kiindulva Nick Offerman (Városfejlesztési osztály) mindentudó narrátorként elsőként a droghasználók valósághoz való viszonyát taglalja. Merthogy a hallucinogén szerektől az érzékelés és az észlelés éppúgy lényegesen megváltozik, akárcsak az időhöz való viszony, ami rossz esetben félelmetes víziókhoz is vezethet. Ám leginkább azért azt a lebegő állapotot idézi elő, amit már a The Beatles is megénekelt egy bizonyos korszakában: „Lucy in the Sky with Diamonds”.

A dokumentumfilm egyik „főszereplője” kétségkívül az Amerikában 1966-ig legálisan használt LSD, amit szinte valamennyi szereplő kipróbált.

A film elején megszólalók személyes hangvételű pozitív élményekről számolnak be, s arról, hogy a „Good Trip” milyen hatással volt rájuk. Betépett autós történetekről, őrületes legénybúcsúról, bolondos trippes „repülésekről” sorjáznak a sztorik. A rendező mindvégig a dokumentumfilm műfajának hagyományos ma már talán kicsit ódivatúnak tűnő „beszélő fejek” technikáját alkalmazza.

Ám a pörgősen egybe szerkesztett epizódok józan ésszel alig felfogható drogos élményeinek elképzeléséhez rásegít azokkal a színorgiában tobzódó animációs betétekkel és szakrális geometriákkal, melyek teljességgel egy színek-hangok-ízek szinkronicitásában leledző pszichedelikus világba repítik a nézőt. A különleges vizuális látványvilág mellett a zene legalább olyan mértékben hozzájárul a víziók átéléséhez, s ebben a  Grateful Dead zenekar viszi a prímet.

A felpörgető, pozitív élményként megélt LSD víziók szembetűnő sajátossága a lét nagy kérdéseinek nyugtalanító, ám egyben felemelő megélése: a halandóság átélése, az „Én és a Semmi” gondolata, az univerzummal való egybeolvadás, a szeretet mély átélése valaki iránt. A lételméleti töprengések legintellektuálisabb, és egyben legvonzóbb képviselője a filmben Sting, aki hosszan és élvezetesen mesél a megélt utazásairól, éppúgy, mint a mexikói sivatagban élő ősi törzs általi peyote szerrel való beavatásáról.

Ám szép számmal akadnak a filmben – akár teljes identitásvesztéssel is járó – „Bad Trippek” is, ezekbe avat be a rendező, többek között két híres színész megszólaltatásával.

Ben Stiller életében egyszer nyelt be LSD-bélyeget, de a szertől elhatalmasodó félelem és szorongás annyira padlóra küldte, hogy örökre elment tőle a kedve. Nem így történt ez Leia hercegnő Carrie Fisherével, akit viszont élete során – ugyan sok-sok rossz „utazással” is sújtva totálisan beszívott a drog, ám mégsem bánta meg, mert mint mondta: „ezek tették lehetővé számomra a hozzáférést a legbensőbb énemhez”.

A tudatmódosító szerekhez fordulók legnagyobb félelme, hogy utána már soha nem lesznek azok, akik előtte voltak a „Bad Trip”, de akár még egy „Good Trip” is örökre megváltoztathatja az életét. A dokumentumfilm így méltán veti fel azt a kérdést, hogy ennek tudatában érdemes-e mégis kockáztatni? Erre a kérdésre attól a tudatmódosító szerekkel hivatalosan is orvosi kísérleteket folytató pszichoterapeutától kapunk választ, aki a ’60-as években betiltott kutatások folytatója. A terapeuta szól e szerek hatásáról, egyben a kutatások jelentőségéről.

A dokumentumfilm zárásaként a szereplők összegzik, mit ad számukra a drog:

izgalmas világokba való belépést, új nézőpontot a világ megértéséhez, menekülést a megunt valóságból, egybeforrást az univerzummal, az élet-halál mezsgyéjén táncolás élményét, a más emberré válás igézetét. Ebben is Sting adja a legizgalmasabb választ: ha a jó célért nyúl a droghoz, a szer kifizetődő élmény, ám cél nélkül csak felerősíti benne a rosszat s ha beakadnak is néha „Bad Trippek”, hosszú távon a dolgok kiegyenlítődnek.

Donick Cary filmje nem bátorít a drogfogyasztásra, ám nem is riaszt el tőle. Végső üzenete, hogy az élet egy nagy utazás, melyhez szereplői személyes vallomásaival ő csak felvillantotta a lehetséges utakat, ám mindenkinek magának kell dönteni. És Cary filmje túl érdekes ahhoz, hogy kihagyd az életedből!

 

A film a Netflixen elérhető.

Avatar

Argejó Éva

Argejó Éva szociológiát és filozófiát tanult az ELTE-n, a Magyar Televízió kulturális műsorának (Múzsa) szerkesztője volt, jelenleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa. Specializációja a társadalmi dráma, a sci-fi, a fantasy és a thriller.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya