A filmet az idei Francia Filmtavaszon már láthatta a magyar közönség, aki pedig lemaradt róla, az egy remek vérbeli thrillert hagyott ki. A készítőknek mintha csak a kisujjában lett volna a műfaj. A nézőket gondolatolvasó módjára vezetik végig a történeten, ott pörgetik fel az eseményeket, ahol mindannyian igényeljük és ott csempésznek be egy kevéske drámát, ahol pihenőt kell tartani. Nincs üresjárat, csak egyetlen átizgult éjszaka.
A száz perces játékidő alatt alig akad olyan jelenet, ahol nem izgulunk valakiért tűkön ülve. A napjait korrupt zsaruként tengető Vincent elfuvarozza fiát az iskolába. Nem igazán szoros a kapcsolatuk, az apának fontosabb mindkét (legális és illegális) munkája. Akkor változik meg a hozzáállása, amikor az egyik rosszfiútól hívást kap: vagy visszajuttatja neki az őt jogosan megillető utazótáskányi kokaint, vagy örökre búcsút mondhat gyermekétől. A zsarunak nagy erőfeszítésekbe telt lenyúlni az értékes drogot, és legalább ugyanannyira megviseli a visszaszállítás, ugyanis többeknek is érdekükben áll megszerezni az zsákmányt.
Ahol pedig egy romlott kopó van, ott találunk többet is, mintha csak valamilyen fertőző betegség vetette volna meg a lábát az őrsön. Ilyenkor a kiutat minden esetben az erkölcsileg tiszta rendőr jelenti, aki általában fiatal újonc vagy nő. Mégis az alvilággal szoros kapcsolatot ápoló Vincenttel azonosulunk: mit nekünk erkölcsi kérdések, amikor egy fiú életveszélyben van? Semmi más nem számít, szemet hunyunk az agresszió és az összes túlkapás felett, egy apának a gyermeke mellett a helye.
Az akciójelenetek a manapság már unásig használt „kamerarángatós” módszerrel élnek. Hol egy szempillantás alatt csapódó öklöt, hol egy zuhanó testet, hol pedig egy felismerhetetlen mozdulatsort látunk, a vágókat mégis dicséret illeti, ugyanis az említett alig kivehető töredékek ellenére mindig pontosan tudjuk, mi történik a kavarodásban. A tanítanivaló akcióábrázolást pedig még az operatőrök is megspékelik egy-egy izgalmas és szokatlan beállítással. A filmet a képi világon kívül a cselekményidő is realisztikussá teszi, ugyanis ahogy a cím is sugallja, az események nagy része egyetlen éjszaka alatt játszódik le, egyetlen épületben, ami jót tesz a film feszességének is.
A rosszfiúk viszont hagynak némi kívánnivalót maguk után. Nem született emlékezetes főgonosz vagy karizmatikus gyilkológép-figura, nem érezzük a kiszámíthatatlanságot, ami valljuk be, a legnevesebb nemezisek körében a toplistákra kerülés minimuma. Nincs akkora veszélyben a főhős, mint amennyire először gondoljuk, hiszen az ellenfelek egy idő után ráállnak egy sínpályára, amelyet Vincent majdnem hogy úgy kerülget, ahogyan kedve tartja. A „drogvitéz” emberei például akár a „bugyuta” jelzőt is megkaphatnák, de a film ahhoz túl távol áll bármilyen parodisztikus elemtől, így maradjunk annyiban, hogy nem megfelelők a feladatra.
Sajnálhatjuk, hogy senki nem gondolta úgy, hogy érdemes betolni a mozik kínálatába a Fehér éjszakát. A Titanic Filmfesztiválon bemutatott Visszakézből című hasonlóan kiváló thrillerrel is ez a helyzet, pedig ha a közönség műfajra éhes része rátalálna ezekre a francia remekekre, biztos vagyok benne, hogy a vetítések végén elégedetten állnának fel ülőhelyükről. Ilyenkor gondolkodik el az ember azon, hogy talán mégis van értelme a hollywoodi újraforgatásoknak.
Fehér éjszaka (Nuit blanche/Sleepless Night)
színes, francia-belga-luxemburgi thriller, 98 perc, 2011
rendező: Frédéric Jardin
forgatókönyvíró: Frédéric Jardin, Nicolas Saada
zeneszerző: Nicolas Errera
operatőr: Tom Stern
vágó: Marco Cavé, Christophe Pinel
szereplők:
Tomer Sisley (Vincent)
Serge Riaboukine (Marciano)
Julien Boisselier (Lacombe)
Joey Starr (Feydek)
Laurent Stocker (Manuel)
