Fókuszban Kritika

Messiás, hol vagy már? – Jób lázadása

Újra mozikban a Jób lázadása, ráadásul vadonatúj, restaurált formában! A film sok tekintetben elévülhetetlen, de miért is? Kritikánk.

Decemberben készült el Gyöngyössy Imre és Kabay Barna Oscar-jelölt filmjének restaurálása. A Jób lázadása nem hozta haza a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat (a Fanny és Alexander diadalmenete ezt a kategóriát is letarolta) 1984-ben, de a film értékei vitathatatlanok. Főleg nekünk, magyaroknak erős film, hiszen a Kádár-rendszer idején beszélt egy olyan történelmi eseményről, ami addig kevés filmben jelenik meg.

A Jób lázadása címszereplője egy vidéki zsidó férfi, Jób (Zenthe Ferenc), aki feleségével (Temessy Hédi) hét gyermeküket is eltemette. Utolsó esélyükként, hogy örökségüket és vagyonukat továbbadják, örökbe fogadnak egy keresztény fiút. A rakoncátlan Lackó (Fehér Gábor) először mindent elutasít, majd szépen lassan megszereti az új környezetet és az új családját. Lackó nemcsak a zsidó kultúra és vallás elemeivel ismerkedik meg, hanem a felnőtté válásának kezdetét is Jób egyengeti. Megtanítja neki, hogy az Isten még a békákban is benne van, és azt is, hogy a szerelmet nem szabad hideg vízzel oltani.

A film egy magyar zsidó család kulturális lenyomataként is működik. A szakértők tanácsait az alkotók minden bizonnyal megfogadták, hiszen a dialógusok jiddis szavakkal vannak tele, a díszlettervező pedig nem feledkezett meg az ajtófélfára helyezett mezüzéről sem. A film hordózója lesz egy kultúrának, ami készülte előtt negyven évvel megszakadt. A Jób lázadása pedig erről a szakadásról is beszél gyerekszemmel. Jób okkal fogad örökbe keresztény gyereket és okkal utasítja a fiút, hogy mondja is mindenkinek, hogy ő nem zsidó.

Érzi, hogy közeledik valami, ami a vesztüket is okozhatja. Amikor pedig az bekövetkezik, az a film végét is jelenti.

A holokauszt korábban is megjelent filmekben, bár az antiszemitizmus tovább élt a baloldali diktatúra idején is. A Rákosi-rendszer zsidógyűlöletét pedig a Kádár-kor amnéziapolitikája váltotta fel. A puha szocializmus egyik vívmánya volt, hogy felejtsük el az ötvenes évek eleji kemény diktatúrát, sőt, ne beszéljünk a korábbi jobboldali rendszerről sem. Mindent el kellett hallgatni, ami akár egy kicsit is hasonlított a kor berendezkedésére. Emiatt tabusították a negyvenes évek népirtását, így a feldolgozási folyamat jóval később indulhatott el. (A trauma filmes diskurzusba való beépülése nyugaton sem ment egyből, de ez sokkal inkább fakadt az események felfoghatatlanságából.)

Filmek persze átjutottak a hatalom szűrőjén. Máriássy Félix Budapesti tavasz (1955) című filmjében embereket lőnek a Dunába 1944 telén. Az előzményeket, a felsorakoztatást még látjuk, azután már csak a következményt, vagyis a levetett cipőket a Duna-parton. Ez a jelenet jól rávilágít a holokauszt ábrázolhatatlanságára.

A művészetben érezhető a kényszer, hogy beszéljünk róla, de mégsem lehet egyszerűen elmondani az elmondhatatlant.

Azt lehet, ami előtte és utána volt közvetlenül, de magát az eseményt már nem ilyen egyszerű. Egy másik megoldás a stilizálás. Az Utószezon című Fábri Zoltán filmben (1966) egy szürreális gázkamra-jelenetből ébred fel a főszereplő. Az ábrázolhatatlan itt is csak álom formájában jelenik meg. Ennek az attitűdnek az egyenesági leszármazottja a Saul fia is, ahol a háttérben, elmosódva látjuk a borzalmakat, amíg a kép előterében végig Sault látjuk.

A Jób lázadása cselekménye ott ér véget, ahol a szörnyűség elkezdődik.

A zsidó lakosságot házaikból elhurcolják a magyar csendőrök. A film párjának tekinthető Török Ferenc 1945 című filmje, ami a holokauszt utánra helyezi cselekményét. Ebben a filmben már visszatérnek (sokkal kevesebben) a faluvilágba az elhurcolt zsidók. Amíg az 1945 a soá „haszonélvezőiről” szól, addig a Jób lázadása az áldozatokról, még mielőtt azzá váltak volna, mégis a néző fejében végig ott motoszkál a gondolat: tudjuk, mi lesz a vége. Gyöngyössy és Kabay filmje pedig ettől lesz sokszor olyan szívszorító, mégis kedves. Egy olyan közösség hétköznapjairól szól, ami már nincs többé, ezért minden egyes jelenetet más szemmel nézünk. Legyen bármennyire is vidám egy képsor, a mosolyunk mögött mindig ott van az elkerülhetetlen tudata.

A Jób lázadása fontos szerepét jelzi, hogy a holokauszt traumafeldolgozása még mindig zajlik. Mind a mai napig készülnek filmek a témában, amiben a Jób lázadása jelentős közvetítő. Nem az első, de a politikai környezet miatt is kivételes, és mivel az emlékezés új erőre kapott az ezredforduló után, nem is az utolsó. Feldolgozni talán soha nem is lehet majd, de az ilyen filmek mementóként magasodnak a társadalom fölé, hogy ekkora szörnyűség többé ne történhessen meg.

Nagy Tibor

Nagy Tibor

Nagy Tibor jelenleg az ELTE-n tanul Filmtudomány mesterszakon. Kedvenc műfajai a klasszikus hollywoodi gengszter- és westernfilm. Különös figyelmet fordít az izraeli filmekre és a vallási témákra.

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..