Kritika

Szélsőségek gyermekei – Jók és Rosszak Iskolája

Történt egyszer, hogy Hamupipőke sztorija egy ágyban hált a Harry Potter-kötetekkel: így jöhetett létre a Jók és Rosszak Iskolája című kavalkád, melynek adaptációja a Netflixen toborozza a rajongókat.

Egészen polarizált világban élünk, amelyben a szekértáborok valóságpercepciójában egyre kevesebb a közös elem, és a kilógó egyedeket is igyekeznek valamelyik oldal csatlósának bélyegezni. A politika által diktált világképek, irányelvek betagozódást követelnek, így könnyen lehet, hogy családok és barátságok közé kerülnek törésvonalak. A közélet paprikás hangulata napjaink visszatérő témája: tavaly a Disney fantasy-meséje, a Raya és az utolsó sárkány ragadta meg erőteljesen a végeláthatatlan acsarkodás önpusztítását, és kínált belőle kiutat.

A Jók és Rosszak Iskolája ugyancsak egy megosztott közegről mesél, ám kevésbé kifinomult, sokkal kiszámíthatóbb és rossz értelemben vett tinifilmesebb módon.

Paul Feig rendező korábban mosdókagylóba ürítős, alpári női komédiákkal (Koszorúslányok, Női szervek, A kém) debütált a mozivásznakon, majd a csajos Szellemirtók fiaskója után egy mezei műfaji rendezővé degradálta magát. Az Egy kis szívességgel a thriller, a Múlt karácsonnyal a romantikus komédia, a Jók és Rosszak Iskolájával pedig a fantasy középszerűségét sikerült megtalálnia: a korábban rá jellemző szókimondó, a színészeit improvizálni engedő nyers és harsány stílusa már a múlté. A Netflix új bérrendezőjének az volt a feladata, hogy elindítsa egy könyvsorozat filmes adaptációját – ez kétségkívül sikerült neki, bár nem sok emlékezetes dolog történik a mozgóképes lányregényben.

Egy ízig-vérig mesevilágban járunk, ahol a nagy mágikus karakterek (pl. Artúr király, Hook kapitány, Hófehérke boszorkája stb.) gyerekei mind egy iskolában igyekeznek kideríteni, mi is lesz az ő történetük. Az oktatási rendszerben tanítás kevésbé zajlik – hacsak az ocsmány külső vagy a tökéletes mosoly elsajátítását nem vesszük annak: az egymással szemben álló intézmények ugyanis a pozitív és a negatív karaktereket különítik el és tökéletesítik saját berkeikben. Az állami pénzen fenntartott gonoszképző és hősnevelde felszínes forgatagába csöppen bele Sophie (Sophia Anne Caruso) és Agatha (Sofia Wylie), a két vidéki lány, akik mintha helyet cseréltek volna. A mókusokkal éneklő, aranyló szőke hajú, naiv és tüneményes Sophie a helyi „Mardekárban” találja magát, míg a kívülállóként kezelt, cinikus és dacos Agatha a hercegnői OKJ padsorába kerül. Tévedés történt – vagy mégsem?

A Jók és Rosszak Iskolája kilométerekről látható dramaturgiai ívvel és fordulatokkal házal, de ne tévesszen meg senkit a film: itt a 10-14 éves lányok a célközönség.

A felnőttek tehát háttérbe szorulnak, Charlize Theron negatív McGalagonya és Kerry Washington pozitív Umbridge professzora halovány jelenléttel bír csak, figuráik pedig inkompetensnek tűnnek. Minden fókusz a legjobb barikból nagy ellenségekké váló ifjú női hősökön van (Feig ennek kapcsán nem tágít filmográfiájában), akiket többnyire a féltékenység fordít egymás felé, a megbecsülés vagy a Colgate-mosolyú herceg figyelme nyomán. A csajos civakodást azonban a nevetséges, majdnem két és fél órás játékidő végül egy közel tíz éves Disney-rajzfilm érzelmi csúcspontjának újrajátszása töri meg, így még kevesebb izgalmas dolog írható a Jók és Rosszak Iskolája számlájára.

Az Én, Pán Péter és a hamarosan érkező A kis hableány remake forgatókönyvírója, David Magee és Paul Feig a polarizáció témájával vajmi keveset kezd, azon túl, hogy kimondatják a hősökkel az egyértelmű igazságokat. Valóban, az emberek bonyolultabbak annál, minthogy bináris kategóriákba soroljuk őket, sőt, a történet mágikus rendszere alapvetően kudarcos. A szisztéma egyrészt egy önbeteljesítő jóslat, amely a rossz családból érkezők haragját csak elmélyíti, a jóságos hercegnők és lovagok azonban nem lesznek jobbak általa. Ez főleg az intézmény átgondolatlan felépítése miatt történhet.

Míg a Harry Potter-sorozat Roxfortjába könnyedén vágyhatott az ember, hogy ott bámulatos lényekkel találkozzon, megtanulja a legkülönbözőbb bűbájokat, sőt, akár kviddicsezzen, addig

a Jók és Rosszak Iskolája egy börtön,

amelynél az egyesek nem kicsapást, hanem elkárhozást hoznak magukkal. Ki akarna egy ilyen suli tanulója lenni, ahol a kitűnni képtelen „mellékszereplőket” mesebeli állattá vagy szörnnyé változtatják? A Jók és Rosszak Iskolája diktatórikus, fenntarthatatlan és a világegyetem balanszát se képes megőrizni, köszönhetően a rossz fej hercegnőknek és a nem túl gázos gonosztevőknek.

Az egészen szórakoztató, de teljességgel kiszámítható karakterfejlődések teszik nézhetővé a Netflix új alkotását. Agatha hercegnővé válása során képes megőrizni saját személyiségét, és nem kell neki üresfejű libává válnia hozzá, míg Sophie Bajos csajokat megszégyenítő gonosz ribanc lesz (és ehhez Billie Eilish és Britney Spears zenéje is dukál, mert ez egy ilyen film). Azonban azt nem indokolja a történet, hogy miért kéne neki folytatás: a szálak elvarrása tökéletesen megtörténik a cselekmény végére. Ami viszont biztos, hogy láthatunk rosszabb dolgokat is a Netflix háza táján: a film még minőségében is elutasítja a jó és rossz dilemmáját, és középen foglal magának helyet. Végülis betartotta, amire vállalkozott…

A Jók és Rosszak Iskolája a Netflixen nézhető meg.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel a Magazin és Kritika rovat szerkesztője. Kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok és az igényes blockbusterek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!