Moziban

Jóvátétel – Hölgy aranyban

holgy_aranyban_3Az aranyba öltözött hölgy képe mögött súlyos kérdések gomolyognak: igazság és nemzeti érdek, jog és rablás, történelmi igazságtétel és a sötét Közép-Európa ki nem beszélt bűnei.

Az aranyba öltözött hölgy vidám izgalommal tekint le ránk a képről. Majdnem vágyakozással. Valóságos napsugár; színei egyszerre teszik meleggé és életvidámmá, nemessé és még huncuttá is – arckifejezése, mint a Mona Lisáé, megfejthetetlen. Klimt 1907-ben fejezte be mesterművét Adéle Bloch-Bauerről, patrónusa feleségéről, és ezt a képet tartják arany korszaka csúcsteljesítményének; a kép ezután a Bloch-Bauer család lakását díszítette 1938-ig, az Anschlussig. Az Ausztriát elfoglaló nácik elrabolták Klimt művét a családtól, majd kiállították a Belvedere palotában, az osztrák nemzeti galériában. Ott is maradt 2006-ig.

Egy öreg családtag azonban – aki Amerikába menekülve élte túl a vészkorszakot – nem hagyta annyiban a történteket. 2000-ben pert indított az osztrák állam ellen jogos tulajdonáért. Nem volt könnyű dolga: Ausztria mindent megtett – tárgyalóteremben és azon kívül –, hogy a képet, amely immár nemzeti kincsüknek számított, Bécsben tartsa.

Maria Altmann és ügyvédje kitartása, ügyessége adja a film cselekményét. A főszereplő hölgyet Helen Mirren játssza: hadd mondjam azt, hogy ez már önmagában garancia az értékes filmre; Mirren, a királynő akár egymaga is betölt egy alkotást. Majdnem be kell érnünk ennyivel – a cselekmény nem kínál sok izgalmat még azoknak sem, akik vevők a tárgyalótermi drámára, és a többi szereplő (Ryan Reynolds, Daniel Brühl, Katie Holmes) óhatatlanul elhalványul Mirren dinamizmusa mellett.

holgy_aranyban_2Majdnem. A film mégis többet nyújt: direkt eszközökkel alaposan körüljárja, vajon felelős-e a jelenkori Ausztria a múlt bűneiért, tartozik-e visszajuttatni az elrabolt javakat, és felülírja-e a nemzeti érdek a jogot és az igazságot. (Igen, igen és nem a film válasza; ha ellenkezőleg gondolná, a Belvedere igazgatója lenne a főhős, és a mű bizonyára nem is az Egyesült Államokban készült volna.)

Bécs képe ijesztő. Az Egyesült Államokból nézve Európa közepe valami olyan helynek látszik, ahol a barbár nacionalista érdekekkel szemben alig egy maroknyi, az amerikai hölgy iránt szimpatizáló civil harcos áll (élükön egy újságíróval); a filmben Bécs elegáns utcáit az Endlösung horrorja árnyékolja be, az osztrák közszolgák éppolyan hajthatatlanok, mint náci elődeik voltak, és az igazságot éppúgy alávetik az érdekeknek, mint hatvan évvel azelőtt – a kép Közép-Európáról hátborzongató a magyar néző számára, és kissé kényelmetlen is odanézni az oly ismerős politikai és hivatali viselkedés miatt: Budapest nem cselekedne másképp, mint Bécs. A régi bűnök itt sincsenek kibeszélve.

holgy_aranyban_1És hogy még tovább degradálja a modern Ausztriát, a filmnek azok a jelenetei a legerősebbek, ahol a régi világot mutatja: az elveszett Bécset. A Bloch-Bauer család melegsége, a nagypolgári kultúra (Stradivari cselló, Klimt festmények) egyáltalán nem hamis nosztalgiából kerültek a filmbe: elvesztésük valódi tragédia, a szó eredeti értelmében – „hirtelen, pótolhatatlan, visszafordíthatatlan értékvesztés”. És aztán a tragédia képei is erősek: a menekülés Bécsből például nem válna szégyenére egy akciófilmnek sem.

Ezért nem is értem, miért kellett több ponton is kiszínezni a valóságot. Maria Altmann valójában nem hagyta ott Bécsben beteg édesapját, mivel az apa már 1938-ban elhunyt („sose tennék ilyet” – tiltakozott Altmann). Az egyébként érzéssel megrendezett búcsújelenet így, ismerve a valóságot, csaknem szentimentális túlzás.

És a valóságban nem Randol Schoenberg, az amerikai ügyvéd hívta fel Altmann figyelmét a festményre, hanem Hubertus Czernin, az osztrák újságíró, hasonló ügyek után nyomozván eleve. Értem a változtatás szükségességét – így karakteresebb főhős az ügyvéd –, de ez egy olyan eltérés az igazságtól, aminek a mondanivalóra nézvést is hatása van: elvesz valami pozitívat az osztrákok oldaláról. Sérti a párbeszéd egyenességét. Adéle arcképe mögött súlyos kérdések gomolyognak és a valóság eltorzítása nem segíti a válaszokat.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek. A Ráadás és a Tárca rovatot vezeti. [email protected]

Hirdetés

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés