Kritika

Elmúlt – Jövő nyár

Kárpáti György Mór második nagyjátékfilmje az öngyilkosság és gyász témáit dolgozza fel. A Jövő nyár érzékeny portré egy mentális betegségben szenvedő kamaszról és az őt körülvevő és gyászoló közösségről.

Anna újonc egy drámatagozatos gimis osztály nyári táborában, ahol megismerkedik két sráccal. Milán és Dani különbségeik ellenére jó barátok: Milán nyughatatlan, magába forduló alkat, aki kimondatlan belső démonaival küzd. Dani vele szemben nyitott, barátságos fiú, aki nem érti és nem tudja kezelni haverja kiszámíthatatlan viselkedését. Egy kirándulás során szerelmi háromszög alakul ki a fiatalok között (a film eredeti munkacíme is erre utal: Háromszög). Anna kettejük között mozog, hol az egyikükhöz, hol a másikukhoz csapódva. Ahogy Annán keresztül közelebb kerülünk hozzá, egyértelművé válik, hogy Milán családi problémákkal és mentális betegséggel küzd: pánikrohamai vannak. Depresszív gondolatait saját rendezésű performanszába önti. A tábor melletti elhagyatott kalyibát választja a horror-szerű előadása helyszínéül, ahol egy átlátszó, torz maszkot viselve, pókhálók között tervezi megeleveníteni vízióját. Ám a darab sosem készül el: az engedély nélkül elbandukoló triót büntetésképp hazaküldik a táborból, ahová csak a következő nyáron térnek vissza. 

De már csak ketten.

Milán ugyanis a tanév során egyre inkább elszakadt az osztálytársaitól, bezárkózott, s az érettségi után nem sokkal véget vetett életének. Az idei nyári tábort áthatja Milán hiánya, a gyász és az emlékezés nehéz súlyként ül mindenkin, különösen Annán és Danin. A pontos okot sosem tudjuk meg, a film inkább azt a benyomást kelti, hogy Milán megállíthatatlanul haladt az önmegsemmisítés felé, amit a körülötte állók kívülállóként szemléltek, értetlenül. Ez az osztálytársak rövid, kamerába mondott monológjaiból derül ki, amikben egyenként osztják meg személyes történeteiket Milánról. A vallomásokból felsejlik egy érzékeny, vicces, kissé különc srác képe, akit egyre inkább hatalmába kerített a belső kínlódása. Az osztály végül úgy dönt, megvalósítja Milán előadását, s Dani és Anna vezetésével színre viszik a performanszt, ahogy azt a szerzője megálmodta. 

A Jövő nyár határozottan két részre szakad, két nyárra, amiket Milán halála választ el élesen egymástól. Az első részt, nem kis mértékben Liber Ágoston erőteljes alakításának köszönhetően Milán jelenléte határozza meg, mondhatnánk, árnyékolja be. A fiúból áradó baljós komorság az első pillanattól kezdve sejteti, hogy előbb-utóbb tragédiába torkollik majd a történet. Kopaszra nyírt fejével, vad tekintetével, erőszakkal teli firkáival a füzetében kirí a többiek közül, s egyedül Anna tudja előcsalogatni belőle a mosolygós, kedves oldalát. Ám még a lány sem tud a végzet útjába állni. A második részt, bár nincs már jelen, továbbra is Milán uralja, aki életében és halálában is központi figura marad. Öngyilkosságával űrt hagy maga után az osztálytársai és barátai számára, de eközben nézőként is érzékeljük azt az ürességet, ami a karizmatikus karakter halálának következtében jön létre. 

Marad hát Dani, Anna, az osztálytársak, illetve a rájuk váró emlékezés és feldolgozás feladata. Sem a szereplők, de ami még rosszabb, a film sem tud mit kezdeni a főszereplő halálával. Beáll egy pangás a történetben, s nem sikerül megragadni egy pillanatot, érzelmet, irányt. A Jövő nyár második fejezete Milán hiányára épül, mégis szenved tőle.

Egy kamasz halálát, egy barát halálát nehéz feldolgozni, de a film nem is akar kiutat találni a lebénultságból. A katarzissal kecsegtető előadás, amit a fiú emlékére rendeznek sem nyújt érzelmi feloldozást, s Dani és Anna romantikus zárójelenete is furcsának hat. A mindössze 73 perces film hamar a végéhez ér és némi hiányérzetet hagy maga után. Összességében nem tiszta, mi is a Jövő nyár mondanivalója a már emlegetett végzetességen túl. Milán halála az első percektől kezdve elrendeltetettnek, sorsszerűnek hat, ez viszont eléggé leegyszerűsített ábrázolása a mentális betegségeknek. 

A Jövő nyár az újvonalas művészfilmek sorát tarkítja, amiben szelfikamerával felvett, spontánnak ható jelenetek és kamerába monologizáló, beállított nagyközeli felvételek egészítik ki egymást. A nagyszámú, fiatal szereplőgárda mindenképp megállja a helyét, végig autentikus hangon szólalnak meg. A filmet belengi egy természetesség, amit a színészi játék és a lassan folyó cselekmény is magában hordoz. Megelevenedik benne a nyári táborok hamisítatlan hangulata, a kamaszkori barátságok és szerelmek kuszasága. Viszont az olyan súlyos témák, mint az öngyilkosság, a gyász vagy az életben maradók bűntudata nagy falatnak bizonyultak, s csak felszínesen vannak érintve.

Takács Janka

Janka a párizsi Sciences Po egyetem média és kommunikáció szakán végzett, marketinges szakemberként dolgozik. Mozifüggő, legfőképp a régi hollywood-i filmeket és az indie filmeket kedveli, de egy ütős filmzenével bármikor le lehet venni a lábáról.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com