Kritika

Itt nem bábra megy a játék – Judy & Punch

A Judy & Punch két marionett színész története a 17. századi Anglia egy kisvárosában. Az együtt fellépő házaspár kellőképpen erőszakos, véres és kegyetlen műsorszámokkal szolgálja ki a nyilvános kivégzéseken edződött közönséget – mígnem egy napon a bábjátékból valóság lesz.

Mirrah Foulkes filmje meghökkentő valós alapokon nyugszik. A Mr. Punch és Judy nevű bábkarakterekről 1662-ből maradtak ránk az első feljegyzések, amelyek szerint Mr. Punch egy közkedvelt figura volt, akiért rajongott a közönség, és aki minden báb -, majd később marionett műsorszámban brutális erőszakot alkalmazva agyonverte a feleségét, Judy-t és közös kisbabájukat. A mai gyakorlattal szemben, amikor a bábszínház gyerekeknek szánt kedves mesés műsort jelent, régebben épp az ellenkező szerepet töltötte be.

A megkövezés, karóba húzás, felakasztás és egyéb nyilvános kivégzési formák mellett a kegyetlen bábműsorok voltak a felnőtt lakosság legfőbb szórakozása,

amelyeknek így szintén az erőszakábrázolás és a különféle gyilkolási módszerek bemutatása volt a fő funkciója.

Judy (Mia Wasikowska) és Punch (Damon Herriman) ennek a közönségigénynek tesz eleget marionett műsoraikkal. Már az első percektől egyértelművé válik viszont, hogy a film nem csupán a 17. század bizarr és erőszakos világába akar bepillantást nyújtani sajátos ábrázolásmódján keresztül, hanem egyúttal feminista indítékai is vannak. Judy, aki pontosan annyi munkát öl a műsorokba és éppen annyira tehetséges is, mint Punch, valójában csak mellékszereplője a sikernek. Ő az, aki felkonferálja a valódi sztárt, „generációja legnagyszerűbb bábjátékosát”, Mr. Punch-ot. Az említett ’62-es feljegyzések ugyanis Punch’s Puppet Show címmel jelentek meg, tehát Judy és Punch közös műsora kizárólag a férfi nevén futott.

Az iszákos Punch a valóságban is egyre inkább azonosul báb-alteregójával. Amikor Judy pár órára magára hagyja Punch-ot néhány hónapos gyerekükkel, a férfi véletlenül megöli a kisbabát, majd (szándékosan) Judy-t is. Legalábbis azt hiszi. Az erdőben eltemetett Judy ugyanis még mutat minimális életjeleket, és így talál rá egy vörös hajú kislány (abban az időben pedig ez tudjuk, mit jelentett Angliában), aki elviszi a nőt a boszorkányok titkos tanyájára. Miután Judy visszanyeri eszméletét, fáradhatatlanul azon dolgozik, hogy a legkegyetlenebb módszerrel mészárolja le a férjét, akit végül az életénél is sokkal drágább kincsétől foszt meg. A kezdeti bosszúforralás azonban nem egy kiapadhatatlan harag vezérelte, Köpök a sírodra típusú megtervezett gyilkosságba fajul. Judy-ban a bosszúszomj szép lassan népnevelői célzatú igazságszolgáltatássá válik, aki így végül

egy kegyetlen gyilkosságnál bölcsebb és frappánsabb megoldáshoz folyamodik.

A Judy & Punch egyszerre vonultat fel mesei és mágikus, valamint horrorisztikus és bizarr elemeket képi világban, fordulatokban és a szereplők felhozatalában is, amitől igencsak stílusos lesz az összkép. A horrorisztikus és mesés elemek keveredése miatt mindössze pár perc után érződik a filmen a Grimm-mesék világa, amelyekre szintén jellemző, hogy a mesés köntös és a gyermeki archetípusok mögött nagyon hamar felsejlik a brutalitás. Ismert például Jancsi és Juliska vagy Hófehérke eredeti története, amelyekben a teljesség igénye nélkül szerepel anyagyilkosság, kannibalizmus, Csipkerózsikát pedig álmában megerőszakolta a várva várt herceg.

És ha már Csipkerózsika szóba került: Judy történetében is megmutatkozik a kiszolgáltatottság. Ez megnyilvánul a bábelőadásokban, amelyekben a marionett-Judy tárgyiasítva jelenik meg, a közönség nevetségének tárgyaként; a valódi Judy „munkahelyén”, ahol Punch kvázi főnöke és felettese csupán neméből adódóan; illetve az otthonukban is, ahol a férfi nagyjából csak akkor ér a gyerekéhez, ha arrébb kell tenni az útból. Mégis ő az, aki művészként és szülőként is learatja a babérokat.

Ugyanakkor Judy-t a mai feminista trendekkel ellentétben nem a saját függetlenedésére irányuló törekvések vezérlik, hanem elsősorban anyai ösztönei.

Azt, hogy a munkájában és feleségként nincs elismerve, elviseli, de azt, hogy anyai mivoltában fosztják meg, képtelen.

A film a 17. századba ültetve mutatja be a családon belüli erőszak és az azt körüllengő hallgatás problémáját, Mia Wasikowska pedig, aki meggyőzően alakítja az igazságra éhes, dühös és elszánt anyatigrist, tökéletes választás. A Judy & Punch azonban csupán első felében nevezhető feminista filmnek (vagy akár feminista horrornak), mivel a történet előrehaladtával a kizárólag nemi alapú elnyomásra irányuló üzenet árnyalódik, és a nő, mint elnyomott fél helyett kollektíven az elnyomottak mellett áll ki. Ehhez Foulkes a boszorkányok metaforáját használja fel. A boszorkányok külvilág elől rejtett tanyáján ugyanis kortól és nemtől függetlenül találkozunk a legkülönfélébb másságokkal rendelkező emberekkel, akikben csupán annyi a közös, hogy valamiben – bármiben – különböznek az általánosan elfogadottól, ezáltal alárendeltségben és elnyomásban élnek.

Foulkes Judy-ja lényegében az intolerancia ellen tiltakozik. Az üzenete viszont már egy sokkal általánosabb és bármilyen korba beilleszthető üzenet: „Ma én vagyok a boszorkány. De tudom, hogy mindannyian féltek attól: holnap talán ti lesztek azok.”

A feminizmusból a kollektív elfogadásba való áthajlás ugyan árnyalhatná is a mondanivalót, ez esetben azonban inkább fókuszálatlanná teszi a filmet. Foulkes bekezd egy igazán izgalmas és jól eltalált feminista felfogással, majd mintha félúton úgy döntött volna: inkább ne csak a nőkért, hanem inkább mindenkiért álljunk ki. Így pedig kezdeti egyedi hangvétele ellenére is beleesik abba a csapdába, hogy általánosító és sematikus megoldások formájában közölje a végső tanulságot, és a befejezés árnyalatlanná és idealizálttá válik. Hiteltelen például, mikor Judy másság elfogadásáról szóló szónoklata közben könny szökik azok szemébe, akik két perccel korábban még többkilós kövekkel akartak agyondobálni két ártatlan embert.

Legfőbb erénye így a filmnek a nyersanyaga, azaz a történet valóságalapja és az ahhoz hűen bizarr, mégis meseszerű kivitelezés.

Nem véletlen, hogy a híres-hírhedt marionett-pár megragadóan sötét történetéből már több színdarab és könyvfeldolgozás készült a 20-21. században. Többek között Neil Gaimant (aki szintén nagy mestere a horrorisztikus meséknek) is megihlette Judy és Punch története, aki The tragical comedy or comical tragdey of Mr. Punch címmel írt belőle regényt.

Avatar

Németh Míra

Németh Míra 2019-ben csatlakozott a Filmtekercs csapatához. Miután látta az Amélie csodálatos élete című filmet, 12 évesen döntött úgy, hogy filmekkel akar foglalkozni. Azóta „mindenevő”: szerzői filmeket, blockbustereket, dokumentumfilmeket egyaránt szívesen fogyaszt, különösen kedveli a sajátos rendezői szemléletet, az abszurd humort és a társadalomkritikát a filmekben.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya