Jó kis kalandfilm, dinoszauruszokkal. A Jurassic World: Bukott birodalom szép ipari munka, de csöppet sem Jurassic mozi.
Ahogy a folytatások távolodnak Spielberg Jurassic Parkjától, úgy válnak egyre közönségesebb és emiatt megbízhatóbb kalandfilmekké.
Hol is tartunk? Húsz évvel az első Jurapark pusztulása után a parkot újjáépítették, ám a hübrisz ismét vesztét okozta: az élet a 2015-ös Jurassic Worldben is utat tört magának, látványosan és véresen.
Most szabad dinoszauruszok kóborolnak a Nublar szigeten. És a plakát ismét azt hirdeti, hogy „az élet utat tör”, és bizonyos kutatók már megint visszatérnek dinót menekíteni a szigetre (nem Ian Malcolm, ő csak cameo szerepet kapott), és hátuk mögött egy gonosz csapat szerveződik, élén egy kapzsi fővadásszal, és… visszaviszik a dinókat a szárazföldre, és… nem láttuk mi már ezt a filmet egyszer?
De bizony. Ahogy a Jurassic World lemásolta a Jurassic Park történetét, úgy a Bukott birodalom is lemásolta az Elveszett világét.
Ám a párhuzam véget ér a narratíva alapjainál. A Jurassic World: Bukott birodalom valójában nem annyira Jurassic film, mint amennyire egy
valamivel zsánerátlag fölötti minőségű, de azért generikus kalandfilm,
történetesen dinoszauruszokkal.
Az első három Jurassic film karaktervezérelt sztori volt: szereplőinek erősségeire és gyöngéire épült a meglehetősen egyedi történet. Az ellenfél nem egy csapat mook volt, hanem – Crichtonhoz és Spielberghez méltóan – filozófiaibb jellegű: leginkább a természet ereje, karmokkal és fogakkal persze, és mellette az emberi önzésben testet öltő káosz. Most azonban a karakterek egydimenziós zsánersztenderdek. A cselekmény nem őket követi, hanem csupán körülöttük bonyolódik egy formulaszerű forgatókönyv szerint. És az ellenség immár tisztán emberi: a természet erejének semmi köze az eseményekhez.
Valóban; amiben új a Bukott birodalom – és ezt egy csöppet sem szeretem –, az a közönséges erőszak. Oké, az eddigi filmekben is embereket zabáltak a dinoszauruszok. Ez a dolguk. De az ember ember elleni harca, az egymásra lövöldözés, a gyilkosság eddig nem volt része a Jurassic világnak. A Bukott birodalom bizony messze távolodott Spielberg eredendően jószívű világlátásától és ejtette a morális univerzumot.
Érdekes azonban, hogy
mint zsáner kalandfilm mennyire hatékony alkotás.
Műfaján belül jobb munka, mint a harmadik rész, amellyel Joe Johnston rendező ugyan hű szeretett volna maradni a spielbergi szellemiséghez, de amibe nem szorult elég mesterségbeli tudás. És lesznek majd, akik szerint jobb a kissé túl random második résznél, az Elveszett világnál is (én ugyan nem vagyok közöttük; imádom azt a filmet). Továbbá kétségtelenül kalandosabb, mint a 2015-ös Jurassic World, amelynek első felét bizony igenis a gyermeki rácsodálkozás tette ki. A Bukott birodalomból teljesen hiányzik „a hű és ha”. Bezzeg az elejétől fogva ott „a futás meg a sikoltozás!” (Félelmetes, hogy Ian Malcolm egysorosai sok esetben hogy ráillenek magára a franchise-ra is.)
Igaz ugyan, hogy kalandfilmként semmit nem ad hozzá a már ezerszer látottakhoz; ugyanúgy, mint a rémes Solo: Egy Star Wars történet, ez a film is bejáratott kalandsablonokból áll – némelyik egyenesen a korábbi Jurassic filmek jeleneteinek másolata, esetleg más kameraállásból. Mégis hatásos: kiválóan építi fel és vezeti az izgalmat. Látvány terén megelégszik a sziget szabad terein szaladgáló, aztán egy kastély szűk folyosóira szoruló dinókkal; mindkét terep – a tágas természet és a klausztrofób belső – is szerepelt már sokkal érzékletesebben is a franchise során (a szabad tér nagyságát a Jurassic World érzékeltette szépen, az épületbelsőben való menekülést és bujkálást természetesen az első film). De mindettől még tátott szájjal figyel az ember: a Bukott birodalom a hollywoodi ipari tudás egyik kiváló terméke.
Miért történt így? Miért kellett kiirtani a Jurassic Parkból a szerzői minőséget?
„Hollywood gőzerővel kutatja azokat a témákat, amelyek bármilyen szociokulturális háttér nélkül az alapvető emberi kíváncsiságra játszanak rá. Innen jönnek a legnagyobb globális sikerek” – írta a Jurassic Worldről készült elemzésünk három évvel ezelőtt. – „Akiknek pedig már eddig is gondjuk volt a papírmasé karakterekkel, azok kerüljék el messze az ilyen filmeket, hiszen a jövő nagy sikereiben kizárólag archetípusok (…) szerepelnek majd.”
És lám, a filmet idehaza június 7-én láthatjuk, és a világ nagy részén már mozikba is kerül a következő hetek során, azonban hazájában, az Egyesült Államokban csak június 22-én érkezik. Ezt a filmet generikus kaland jellegével, a nyugati moralitás ejtésével, a könnyen azonosulható egydimenziós karakterekkel, a sablonok szerint felhúzott háromíves forgatókönyvvel együtt egy globális közönségmasszának szánják.
Ha Ian Malcolm három éve nekünk dolgozott volna, most azt mondaná: „Utálom, hogy mindig igazam van.”
Ami a legjobban jellemzi a Bukott birodalom elboxoffiszauruszosodását, az az, hogy látványosan eltűnt belőle az a gyermeki rácsodálkozás – ami Spielberg első filmjétől kezdve mindegyik Jurassic epizódban jelen volt. Még a 2015-ös alkotás is erre épített: erénye az volt, ahogy elérte, hogy a nézőben összekeveredjék a fiktív és a valóságos nézőpont; ahogyan a gyerkőc álmélkodott a park egyre csodásabb látványosságain, úgy álmélkodott a közönség a filmén.
Ebből a Bukott birodalomban semmi sem maradt. Ezért a Bukott birodalom legszebb, legszívfacsaróbb és érzelmileg egyetlen igazán hatásos jelenete az, amelyikben a brachiosaurust elnyeli a sziget végzete. Ő volt az első dinoszaurusz, amelyikre – akire! – a Jurassic széria hősei és a mozinézők együtt rácsodálkoztak. Most ő búcsúztatja a sorozat lelkét. Innentől csak az akció marad.
