Kritika

Mihez kezdenek az igazsággal? – Just Mercy

A Just Mercy című tárgyalótermi drámában egy sokat tapasztalt jogi aktivista (Michael B. Jordan) a halálsorról igyekszik megmenteni egy hamis vádak alapján elítélt foglyot (Jamie Foxx). Az igaz történeten nyugvó alkotást az Oscar-versenyre kalibrálták, azonban az Akadémia figyelmre sem méltatta. Jogosan?

A tárgyalótermi drámák gyakorlatilag a 40-es évek óta egyensúlyoznak a bűnügyi film és a dráma vonalán. A máig populáris alműfajt olyan alkotások kövezték ki, mint a A Paradine-ügy, A vád tanúja, az Egy gyilkosság anatómiája, a 12 dühös ember vagy a Ne bántsátok a feketerigót! Helyenként társadalomkritikus, de mindig elgondolkodtató, intelligensen izgalmas és csavaros művekről van szó, amelyek ha nem is kiugróan magas számban, ellenben garantált minőségben kerültek ki később is az álomgyárból. Az Egy becsületbeli ügy, a Philadelphia vagy a Ha ölni kell mind-mind kiemelkedő darabjai a kánonnak, amely a mai napig új és új filmekkel bővül. Utóbbi két alkotás ráadásul közel 30 év távlatából is szorosan kapcsolódik Destin Daniel Cretton (Az üvegpalota, Átmeneti állomás) tavalyi munkájához.

A Just Mercy viszont nem áll meg ott, hogy egy kisebbség szemszögéből vizsgál egy bűnesetet egy fekete vagy egy meleg férfit ültetve a vádlottak padjára. Az igaz történetet feldolgozó film az amerikai igazságszolgáltatásról, a rasszizmusról, az ex-katonák mentális helyzetéről, az e problémákra félrenézéssel reagáló államról, a főszereplő ügyvédről, valamint a lelkiismeret erejéről egyszerre szeretne szólni.

Ezzel pedig a sokat markol, keveset fog iskolapéldája lett a Just Mercy.

A főszereplő, Bryan Stevenson fiatal ügyvédként és jogi aktivistaként a ’80-as évek második felétől annak szentelte az életét, hogy halálsoron várakozó, jobbára fekete elítélteknek nyújtson jogi segítséget. Dolgozott háborút megjárt férfival, akinek a pszichiátrián, és nem a börtönben lett volna a helye; elítélttel, akire csak rá kellett néznie a bírónak, és tudta, hogy bűnös; és olyannal is, aki hosszú éveket töltött a rács mögött teljesen ártatlanul. A most is aktívan dolgozó férfi karrierje során közel 150 ügyben ért el valamilyen szintű enyhítést. Több jogi műsorban is szerepelt, 2014-ben pedig Just Mercy: A Story of Justice and Redemption címmel jelent meg a memoárja – ezt dolgozta fel Destin Daniel Cretton rendező. A filmben Michael B. Jordan (Fahrenheit 451) magát Stevensont, Jamie Foxx (Álmatlanság) pedig a Johnny D-nek becézett Walter McMilliant alakítja, aki több mint 5 évig ült a halálsoron egy gyilkosságért, amit nem követett el.

Az Equal Justice Initiative-et fiatalon megalakító Stevenson életrajzi könyve érezhetően gazdag alapanyagnak bizonyult, Destin Daniel Cretton azonban nem találta meg a fókuszpontját: a rendező legnagyobb félrenyúlása az, hogy nem maradt meg egyetlen ügy feltárásánál. A korábban felsorolt tárgyalótermi filmek mindegyike többek között azért is működött annyira jól, mert nem tördelte szét a fő cselekményszálat se a történetvezetés, se az érzelmi töltet esetében. Egy ügy köré építették a sztorit, így volt idejük alaposan körbejárni a történteket, belemenni a tárgyalás és a jogi oldal részleteibe, megismertetni a közönséggel a szereplőket, és felépíteni az érzelmi töltetet is.

A Just Mercy esetében azonban a túlságosan hangsúlyossá váló mellékvágányok egyszerűen elhomályosítják Foxx karakterének történetét.

Hol egy háborúba beleőrült fegyenc tragédiájában mélyedünk el feleslegesen hosszan, hol egy ránézésre elítélt ártatlanéban. És bár mindkét példa egyértelműen a rendszer felháborító igazságtalanságára és a déli területek máig nem hunyó rasszizmusára hívja fel a figyelmet, e tények alátámasztására Johnny D történetszála is bőven elég lett volna.  A fekete férfit ugyanis egy 18 éves fehér lány meggyilkolása miatt ültették le, az ellene felhozott egyetlen bizonyíték pedig egy kierőszakolt, hamis tanúvallomás volt.

Az aránytévesztések pedig egy másik problémát is előidéznek: a Just Mercy tárgyalótermi drámaként sem állja meg a helyét. A bírósági jeleneteknek nem hagy elég teret a rendező,  kis túlzással egy-egy gyorsmontázzsal lezavarja őket, miközben olyan fárasztóan magasztosnak és érzelmesnek szánt mondatokat ad Bryan Stevenson szájába, hogy a laikusok is kényelmetlenül mocorognak a székükben. A Just Mercy szerint pert lehet nyerni azzal, hogy egy jogi aktivista kiáll a rasszizmus ellen, de egy szót nem ejt a konkrét ügyről. Emiatt a film képtelen beláttatni velem, hogy Bryan Stevenson makulátlan, hiánypótló munkát végez.

A patetikus zenei motívumokat és agyonhasznált kliséket felvonultató filmet pedig még a színészek sem tudják megmenteni az érdektelenségtől.

Michael B. Jordan fárasztóan egydimenziós, a feszült dühön kívül nem képes más érzelmet átadni. Jamie Foxx-szal meg az a baj, hogy a kisujjából rázza ki a szerepet, de éppen rutinszagú alakítása miatt nem alkot maradandót. Brie Larson pedig annak ellenére meglepően halovány, hogy karaktere számos izgalmat rejt magában – Alabamában még a ’80-as évek végén sem volt mindennapos, hogy egy fiatal fehér anyuka mindent kockáztatva elszegődjön egy alig fizető állásba, amelynek keretében elítélt fekete férfiakat próbálnak felmentetni a halálsorról.

A film egyetlen veretes alakítását Tim Blake Nelson hozza a Johnny D ellen tanúskodó Ralph Myers szerepében. A gyerekkori balesetben megégett férfit a sheriff és az ügyészség ugyanúgy kénye-kedve szerint kezeli, mint a feketéket (legalább is az alkotás mondanivalója szerint). Myersből azzal csikarják ki a hamis vallomást, hogy ideiglenesen a halálsorra küldik. Ám hiába ad mélységet a lelkiismeretével őrlődő figurának Nelson, a rendező az ő szálát is leegyszerűsíti a végén.

Letisztultabb és pontosabb elképzeléssel felépített filmet érdemelt volna Stevenson és McMillian története, amely a rideg és felháborító tények mellett értékes gondolatokkal gazdagíthatta volna a tárgyalótermi alműfaj filmes kánonját. A Just Mercy azonban egy csapongó, hullámzó hangvételű és sokszor unalomba forduló bírósági dráma lett, amely éppen a tárgyalótermi részeket spórolta ki a történetből. Ezzel pedig nyomába se ér az olyan korábbi nagy munkáknak, mint a Ne bántsátok a feketerigót! vagy a Ha ölni kell.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya