Kritika

Ahhoz képest – Karantén meló

Anne Hathaway és Chiwetel Ejiofor

A Karantén meló egy B-kategóriás akciófilm címe is lehetne, pedig tele van sztárokkal, és még a történet is kedves és vicces. Műfajában inkább romantikus vígjáték, amelyben van egy krimi szál is, kicsit mégis beleragadt abba a jóindulatú nézői feltételezésbe, hogy karantén idején azt mondjuk: ahhoz képest, hogy forgatni alig lehet, jól sült el. Kérdés persze, mi marad, ha az egész dologból kivonjuk a járványt. Egy B-kategóriás akciófilm?

Az elmúlt egy, de talán inkább fél évben meghonosodott különös zsáner, a karanténban és a karanténról forgatott filmek egyik legnagyobb hibája, hogy abban bíznak, a film önmagában megáll a lábán pusztán azért, mert az összes néző számára ismert körülmények között zajlik valami új dolog. Hogy mindannyiunknak ugyanaz jut eszébe a Zoom meetingekből ki-belépve, hogy teljesen egyértelmű, miért az utcán várakozunk boltba lépés előtt, vagy hogy egyáltalán mi a fenének hordok maszkot?!

Jó eséllyel azonban a megfelelő történetmesélés nem áll meg itt, mert ez így önmagában elég megúszós,

mint volt az az őszi kisfilm, amiről korábban írtunk már. Ha valami egyszerűen csak ilyen háttérrel akar elmondani valamit, amit járvány nélkül már ezerszer láttunk. Karantén idején forgatni tehát egyszerre szívás és lehetőség. Csak nehogy elhiggyük, elég néhány összekacsintó poént beleírni a forgatókönyvbe. Anne Hathaway és Chiwetel Ejiofor szinte zárt szituációs filmje alkalmas az ilyen karanténpara megmutatására. Azért csak szinte, mert amellett, hogy ez a film végső soron egy lakásban és az előtte lévő utcán játszódó szerelmi történet, a végére gyémántrablásba torkollik. Egy kicsit ez is és az is, egy kicsit ez sem, és az sem. Hogy miért, mindjárt elmondom, csak előtte nézzük az alapokat!

Linda és Paxton 30 pluszos fiatal londoni pár – szakítófélben. Éppen csak az tartja össze őket, hogy a ránk szakadt kijárási tilalom miatt kénytelenek együtt maradni. Linda és Paxton jobban nem is különbözhetne egymástól. Előbbi, az Amerikából érkezett fiatal fehér lány szélsebes tempóval ugrál a marketingcég ranglétráján, a fekete fiú pedig iskolázatlan, valaha bűnöző volt, most pedig sofőrként dolgozik. Hát persze, hogy egy olyan szállítmányt kell elvinnie, amelyik áruháznak a biztonsági rendszerét a lány ismeri a legjobban. A szállítmány 3 millió dolláros gyémántjával ki lehetne szállni az üzleti élet mókuskerekéből, és közben lehetne tenni a világbékéért is, amit 2020 tavaszán úgy lehet fordítani, hogy

nagy mennyiségű pénzzel lehet segíteni a brit egészségügyön.

Ez a túl sok fantáziát nem tartalmazó, jelentősen egyenes vonalú gyémántrabló szál menti meg a filmet attól, hogy az teljesen a pandémia mögé bújva próbáljon meg azzal ámítani minket, hogy egy innovatív projekt. És noha pusztán 18 nap alatt rakták össze, néhány apró csellel igyekszik azért ügyesen stilizálni. A gyakori videokonferenciás képek a látványban járulnak hozzá a tavaly tavasszal mindannyiunk számára megszokott érzéshez, a furcsamód rengeteg klasszikus zene pedig a hangzást alapozzák meg. Az egészségügyi dolgozókért csapott esti lárma inkább ciki, mint patetikus, Paxton az utca lakóinak felolvasott verses meglepetései azonban kifejezetten jó ötletnek tűnnek.

Különösen, hogy ezek a Karantén meló hangulatának meghatározó részei: a londoni utca, az először csak emlegetett, majd meg-megmutatott üres metropolisz, ami még egy kihalt városból is főszereplőt tud kreálni.

A modern Heathrow jelenetei mellett a város téglaborítású házai a főhősökével konkrétan visszakereshetőek: a Lillieshall Road (egészen kis utca valahol Clapham városrészben) lakóinak a film végén mond köszönetet a stáblista. Az ilyen és ehhez hasonló kis gesztusok teszik igazán londonivá a filmet. Minálunk ezt úgy mondják: „ez itt a város, vagyunk lakói”.

Mindezen apró nüanszok mellett azért azt is meg kell említeni, hogy a két főszereplő között kitűnően működik a kémia. Anne Hathaway karaktere egyszerre a pedáns régióvezető a cégnél, aki közben kislányként kér folyton bocsánatot rég meghalt nagyijától, ha csak eszébe jut a rablás gondolata. A Chiwetel Ejiofor által játszott jó útra térő bűnöző ma már jófiú, sokáig el sem tudjuk képzelni, mi kötötte össze őket 10 évig. De aztán szépen összeérnek a karakterek. Mindez persze nincs annyira jól megírva, hogy elvigye a hátán a lakásmagány bezártsága, talán ezért is volt fontos beleépíteni a gyémántrabló szálat.

A Karantén meló epizódjai azonban külön-külön nem állnának meg. A civódó pár története azért mégsem egy Mezítláb a parkban, ahogy a gyémántrablás sem egy eszeveszett Ocean’s Eleven folytatás. Doug Liman, A Bourne-rejtély rendezője adós maradt azért a feszültségadagolással, ahogy a fordulatok is inkább megmosolyogtatóak, mintsem hogy megállna bennünk az ütő. Így aztán a film mégis kicsit beleesett az „ahhoz képest” logikájába, hiszen egy olyan időszakban készült, amikor másra nem nagyon volt lehetőség. De hogy megpróbáltak élni vele, mindenképpen megsüvegelendő.

A film az HBO GO-n látható.

Avatar

Sergő Z. András

Sergő Z. András alapító, főszerkesztő-helyettes. Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film követője. Kedvencei a dokuk, a kamaradarabok, sport- és valláspolitika. sergoandras@filmtekercs.hu

Podcast

Hirdetés

Hirdetés