Kritika

Mit adtak nekünk a latinók? – Kék Bogár

Beszálltak végre a reprezentációs versenybe a latinók is: a Puerto Ricó-i Ángel Manuel Soto egy szerethető, de csak részben eredeti Kék Bogár (Blue Beetle) adaptációval bővíti a DC filmes univerzumát az idehaza is nagy kedvencnek számító Xolo Maridueñával a főszerepben.

Az itthon most még talán ismeretlen Ángel Manuel Soto nem először meséli el feltörekvő kisebbségek történetét: 2015-ben készült La Granja egy ígéretes Puerto Ricó-i boxolóról szól, a 2020-as Charm City királyai pedig egy fekete srác bringás felnövekvéstörténete. Ez utóbbit már Will és Jada Pinkett Smith produceri felügyelete mellett készítette, de feltehetően a Sundance Fesztiválon bezsebelt díj is sokat segített, hogy a direktor végképp felhívja magára Hollywood figyelmét. Elnézve eddigi munkásságát, nála keresve sem találhatott volna az álomgyár megfelelőbb embert egy latin képregényhős filmre vitelére. Partneréül Gareth Dunnet-Alcocer szegődött, aki a nem túl emlékezetes Tölténykirálynővel ugyan nem írta be még magát a legsikeresebb mexikói filmesek közé, de hálás témát kapott az első latin szuperhős történetével.

A mexikói-amerikai karakter 2006 februárjában jelent meg először a DC univerzumában: Jaime Reyes, alias Kék Bogár személyiségét Keith Giffen, John Rogers és Cully Hamner alkotta meg. Reyes a harmadik, aki a Kék Bogár nevet viseli, lényegesen különbözik azonban az elődeitől. 1939-ben a Kék Bogár még rendőr volt, csak 1964-ben vált bűnüldöző régésszé, aki egy ősi egyiptomi szkarabeusztól nyerte misztikus képességeit. Az ő tanítványa volt a szuperképességekkel nem rendelkező Ted Kord, aki a jelenlegi filmben is fontos szerepet kapott. Jaime Reyes 2006-ban bemutatott karaktere bővítette ki a Kék Bogár mitológiáját:

behozta az idegen technológiát és a latin szálat a cselekménybe.

Az adaptáció – ahogy azt már megszokhattuk hasonló filmek esetében – a hős születésének meglehetősen ismerős története: a 22 éves Jaime Reyes (a Cobra Kai tinilead Xolo Maridueña) elsőként szerez diplomát a családjában, de a dzsentrifikáció és a kitelepítés sújtotta Palmera Cityben ő sem kap fehérgalléros feladatot. Amikor egy balul elsült munka során felfigyel rá Jenny Kord (Bruna Marquezine), a Kord Industriest vezető Victoria Kord (Susan Sarandon) unokahúga, a fiúnál landol egy világító kék szkarabeusz. Találkozása az idegen biotechnológia ősi ereklyéjével nemcsak az ő, de az egész Reyes család sorsát megváltoztatja.

A latinók reprezentációja mindmáig komoly problémát jelent különösen az egyébként az amerikai mozikat legnagyobb arányban látogató spanyol ajkú filmnézők körében, hiszen míg az amerikai lakosság nagyjából 20 százalékát alkotják – a Los Angeles-ieknek pedig a felét –, addig a filmek mindösszesen 7%-ában tűnik fel egyáltalán latinó színész. Különösen aggasztó ez a szám annak tükrében, hogy az arány az elmúlt évtizedben alig növekedett. Éppen emiatt jelent mérföldkövet a Kék Bogár – és jelenti azt a latinók számára, ami a Fekete Párduc volt az afro-amerikaiaknak. 

Olyan filmekből, mint a Szeress Mexikóban, az Ugyanaz a hold, az El Mariachi: A zenész, az In the Heights: New York peremén, az Élet könyve, a Coco vagy az Encanto kirajzolódik egy jellegzetes latinó kép: a család az első, a szerelem szenvedélyes, a konyha mennyei, a zenére megmozdul mindenki lába, a pisztolyok füstölögnek, és az élet közel sem ér véget a halállal. Hasonló a benyomása a Kék Bogárnak is a latinókról, meg is spékelik egy kis humorral is, az összkép mégis furcsán ellentmondásos:

a karakterisztikák közhelyesednek és amerikanizálódnak, míg végül egy erősen hollywoodiasított latinó képet kapunk.

Hogy csak egyetlen példát hozzak: miközben Jaime (nem Jamie) erejének fő forrásának a családját tekinti, sőt, az akcióban is osztozik velük, a film nem hagyja ki dinamizáló erőként a képregényes eredettörténetek legnagyobb közhelyét, a család(tag) elvesztésének traumáját sem. Nincs annál amerikaiasabb dolog, mint falig tolni egy üzenetet, ami enélkül is átjött volna: emlékezzünk csak párhuzamként a Berlin felett az ég európai happy endjével szembenálló tragédiára a film amerikai remake-jében, az Angyalok városában. Persze szerettük az Angyalok városát is, így szeretjük most a Kék Bogarat is: hiába, a tex-mex konyha óta tudjuk, hogy egy kis amerikai íz még jót is tehet.

Visszatérve a családra, egyértelműen ez adja a film legerősebb részét. A védelmező anya (Elpidia Carrillo), az érzékeny apa (Damián Alcázar), a szupernagyi (Adriana Barraza), a kicsit őrült nagybácsi (George Lopez) és a szuperjófej nővér (Belissa Escobedo) nemcsak azért vannak ott, hogy „bölcsességet adjanak neki, hanem aktív részesei is annak, hogy Jaime Kék Bogárrá váljon” – meséli a rendező a család fontosságáról a cselekményben is. –

„Mindannyiuknak van hősies ívük, mert bár a szkarabeusz adta (Jaime-nak) a szuperképességet, de az teszi őket szuperhőssé, amit önmagukban találnak meg.”

Ennek köszönhető, hogy a Kék Bogár – csakúgy, ahogy a Disney hathatós közbenjárásának köszönhetően egyre több szuperhősfilm a Marvel univerzumban is – végül igazi családi filmmé tud válni: most nem egy a geekek éltette magányos hős történetét látjuk kirajzolódni, hanem egy olyan sztorit, amiben a család minden tagja magára ismerhet. Ideje volt már egy ilyen filmnek a denevéres istállóban is – a Shazam! sajnos e tekintetben sem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket.

Nincs családi film humor nélkül – ennek pedig a család mellett a másik forrása a szellemes túlzás, ami végigkíséri a történetet. Jaime nem olyan szuperhős, aki faarccal veszi a buktákat, bénázásiból, a családi akciócsoportból és a Ted Kord előtt tisztelgő retro apparátból jó néhány poén kitelik. Sokkal kevésbé megy a komoly küzdelem – az akció néhol egyenesen unalmas, csakúgy, ahogy a képregénytörténet egyik legsematikusabb főgonosza, a szinte minden gondolatát üres frázisokkal verbalizáló Victoria Kord karaktere is, akire vétek volt elpazarolni Susan Sarandon zsenijét. 

Összességében tudtam menni a filmmel, és – ahogy azt a negyedik hét után után a kasszáknál a Kék Bogár mögé szorult Barbie is bizonyítja – nem is voltam ezzel egyedül. Mindenkinek kell egy hős – még ha az az elődeihez hasonlóan amerikaibb is a kelleténél.

A Kék Bogár augusztus 17-től látható a mozikban.

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs.hu egyik alapítója, 2020 augusztusáig főszerkesztője. Geográfusként és filmtörténetre specializálódott bölcsészként végzett, PR-, branding- és marketingtanácsadóként dolgozik. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com