Kritika

Keleti kényelem – Hotel Transylvania – Ahol a szörnyek lazulnak

Genndy Tartakovsky (Dexter laboratóriuma, Szamuráj Jack) ezúttal a nagy vásznon mutatja be nekünk kissé elvont, ugyanakkor szerethető hőseit. Első egész estés filmje, a Hotel Transylvania – Ahol a szörnyek lazulnak cselekménye és üzenete ugyan nem a legeredetibb, visszájára fordított világa, kedves karakterei és pörgős hangulata viszont magával ragad – kicsiket és nagyokat egyaránt.

A történet szerint az életére törő emberek miatt korán megözvegyült Drakula (Adam Sandler) az átlagnál is jobban óvja egyetlen csemetéjét, Mavist (Selena Gomez). Azonban a kamaszodó lány egyre inkább szeretne kitörni a szülői kastélyból, ami 118 éves fejjel azért érthető is. A problémát tovább fokozza amikor Mavis születésnapi partiján a címbéli szállodába – melyet a gróf a nyugalomra vágyó „szörnyek” kedvéért épített – besétál minden teremtmények leggonoszabbika: az ember…

A gyereket előbb vagy utóbb el kell engedni, akár akarjuk, akár nem – örök téma ez, amivel idén nem kevesebb, mint 3 animációs filmben is találkozhatunk. A Merida, a bátor is lényegében ezt a kérdéskört járta körül, megfejelve azzal a tanulsággal, hogy hagyni kell utódainkat a saját útjukat járni. Jelen filmünk azonban közelebb áll a hamarosan 3D-ben újrázó Némó nyomábanhoz, ami szintén a szülői túlféltés káros utóhatásaiból fakadó problémákat (na meg persze kalandokat) dolgozta fel. Esetünkben az „áldozat” Mavis, aki már nagyon szeretne kiszabadulni túlbuzgó apja kezei közül, amit persze a rémek életében egyszer bekövetkező „ding”, vagyis a szerelem is megbonyolít.

A témában a filmnek nem sikerült újat mondania (tiszteljük a másik akaratát, szabaduljunk meg előítéleteinktől, legyünk nyitottak stb.); ahogyan viszont mesél, azt igazán szórakoztatóan teszi. Sikerült a klasszikus szörnyeket szimpatikusan, esendően (vagy mondjuk ki: emberien) ábrázolnia, akik egyszerre küzdenek mindennapi (gyereknevelés, párkapcsolatok) és meglehetősen egyedi (testrészek szanaszét esése, láthatatlanság) kihívásokkal. Az ezekből fakadó humoros szituációk adják a Hotel Transylvania – Ahol a szörnyek lazulnak legjobb pillanatait; a közben felmerülő, kötelező jellegű tanulságok kissé szájbarágósak, de szerencsére nem zavaróan.


Genndy Tartakovsky rendező nevét eddig leginkább a 90-es években felcseperedők ismerhették. Olyan klasszikus Cartoon Network sorozatok felett bábáskodott, mint a Pindúr pandúrok, a Dexter laboratóriuma vagy a Szamuráj Jack, de ő állt az első, 2003-as A klónok háborúja széria mögött is. Mozifilmes debütálása mind a figurák egyedi világképében, mind hangulatában a fenti szériákra emlékezetet, így azok rajongói különösen fogékonyak lesznek a Drakula-féle bulira.

A végeredmény tehát egy néha kiszámítható, de szórakoztató alkotás minden korosztály számára. Amíg a gyerkőcök nyilván élvezni fogják a csöppet sem ijesztő megjelenésű, megkapóan hétköznapi problémákkal küszködő rémeket, addig a kicsit nagyobbakat a felfordított világ és a kulturális utalások fogják lekötni. Utóbbiból viszont valamivel több van a kelleténél; úgy tűnik, ebből egyszerűen képtelenek kigyógyulni az animációs filmek. Elsősorban viszont a lázadás küszöbén álló kiskamaszoknak ajánlott, akik nagyon is át tudják érezni Mavis helyzetét – na meg persze közvetlen felmenőiknek.

Értékelés: 7/10

Hotel Transylvania – Ahol a szörnyek lazulnak (Hotel Transylvania)
színes, magyarul beszélő, amerikai animációs film, 2012

rendező: Genndy Tartakovsky
forgatókönyvíró: Dan Hageman, Kevin Hageman, David I. Stern
zeneszerző: Mark Mothersbaugh
producer: Michelle Murdocca
vágó: Catherine Apple

Szereplők:
Adam Sandler (Drakula hangja)
Selena Gomez (Mavis hangja)
Steve Buscemi (Wayne hangja)
Kevin James (Frank / Frankenstein hangja)
David Spade (Griffin – a láthatatlan ember hangja)
Andy Samberg (Jonatán hangja)
Fran Drescher (Eunice hangja)
David Koechner (Quasimodo hangja)
Molly Shannon (Wanda hangja)
CeeLo Green (Murray)

IMDb

Polgári Lilla

Jelenleg elsős kommédiás mesterszakos hallgatóként az ELTE padjait koptatom. Két szenvedélyem van: a filmek és az írás, így e kettő kombinációjából indultam el az újságírói, de különösképpen a kritikusi pálya felé. Nem lehet elég korán kezdeni: családi beszámolók szerint 4 évesen a Schindler listáját néztem újra és újra, akkor még szerény (ám mai napig őrzött) VHS-gyűjteményünk egyikén. Ma már a sorozatok is jelentős szerepet töltenek be (izé, sok időt vesznek el); sok esetben vészesen függő lettem.

Filmek: vegyesen. Igyekszem bepótolni a klasszikusokat, bár ahogy haladok, kezdek rájönni, hogy arra egy élet is kevés. Legközelebb talán Tim Burton „korai” filmjei (a Nagy hallal bezárólag) állnak, valamint mindenféle kifordított mese (A herceg menyasszonya, Csillagpor, Leharcolt oroszlánok). A 3D-t nem szívelem, viszont általa a nagy vásznon tekinthetek meg filmeket, amik anno kimaradtak (Toy Story 1-2., Titanic, idén Jurassic Park). Mert minden moziban az igazi.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés