Kritika

Kémek krémje – Mission: Impossible – Fantom protokoll

Brian De Palma 1996-os kémfilmjét kétszer is kezelésbe vette az álomgyár, hogy kellemetlenül langyos folytatásokban újra csatasorba állítsa Ethan Hunt ügynököt a világuralomra törő terroristák ellen. Úgy tűnik, nem csak a magyar igazság a hárompluszegy, de a hollywoodi is, így idén a Mission: Impossible sorozatból quadrológia lett. Azt gondolhatjuk, ez már csak egy utolsó kegyetlen rúgás a rég elvérzett amerikai James Bond tetemébe, de tévedünk: a Fantom Protokoll nemhogy feléleszti a szériát, de gyakran kifejezetten szellemes önreflexióval csinál viccet a korábbi filmek fájdalmas kliséiből.

Hunt különleges ügynök (Tom Cruise) a film kezdetén egy orosz börtöncellában tengeti szürke hétköznapjait. Mintha derengene, hogy az utolsó epizód végén éppen újdonsült feleségével, Juliával (Michelle Monaghan) indultak el nászútra, így feltételezhetjük: vége a mézesheteknek. Az, hogy hogyan jut egy házasság odáig, hogy az Impossible Mission Force high-tech kütyüjei se tudják megmenteni, egyelőre nem derül ki, mert Huntot egy lazább börtönlázadás szítása után kiszabadítják amerikai barátai. Közben kiderül, hogy egy Kobalt fedőnévre hallgató világvége-megszállott tudós (Michael Nyqvist) atomháborút szeretne kirobbantani, természetesen az emberiség jól megfontolt érdekében. Ördögi tervének már a film legelején áldozatul esik az IMF egyik ügynöke (ráadásul Budapesten), ami végtelenül felbőszíti Hunt ügynöktársát, és egyben a film jónőjét, a Paula Patton alakította Jane-t. Szinte régi ismerősként üdvözöljük Benji, a lúzer-laza technogeek szerepében Simon Pegget, aki már az előző filmben is feltűnt pár sor erejéig cinkos labortechnikusként, de ezúttal szerencsére egész sok szövegével kiválóan működik a filmi karakterhumor fő forrásaként. Huntot küldetése Moszkvába repíti, ahol azonban a nyakába varrják a Kreml felrobbantását, sőt, emiatt életbe lép a Fantom Protokoll is, vagyis az IMF teljes felszámolása, így az útközben még egy ügynökkel (Jeremy Renner) kiegészülő csapat magára marad Kobalt ármányaival szemben.

Mission-Impossible1Tom Cruise lehetetlen küldetése eltörpül amellett, amely elé Brad Bird rendezőt állították. A korábbi Pixar alkotásaiért (A hihetetlen család, L’ecsó) már két Oscar-díjat bezsebelt szerző most először készített élőszereplős filmet, ráadásul egy olyan trilógia folytatásaként, amibe már nem sok bizalmat vethettünk. Az első ránézésre sajátos választás sikeresnek bizonyult. Nem elég, hogy olyan látványvilágot sikerült létrehoznia (Robert Elswit közreműködésével), amely büszkeséggel tölti majd el az IMAX mozi feltalálóit, de pörgő, feszes történetvezetésével, és a néző felé tett gyakori kikacsintásokkal, műfaji klisék parodizálásával szinte a film teljes hosszára a székhez szögezi a nézőt. A Fantom Protokoll gyengébb pillanatai is inkább annak tudhatók be, hogy a produceri széket is elfoglaló Cruise néha úgy érzi, meg kell lengetnie a csillagos-csíkos zászlót, és kinyögnie valamilyen hősi közhelyet. Sajnos itt nincs meg az a színészi önirónia, amit például a szerepéből kiöregedő Harrison Ford és a negyedik Indiana Jones-film esetében láthattunk. Mindennek ellenére Cruise elismerést érdemel, hiszen nem sok ötvenhez közelítő színész vállalna be dublőr nélkül egy, a 882 méteres dubaji Burdzs Kalifa szikrázó üvegfalán játszódó jelenetet.

mission-impossible-00-special-effectsA színész öniróniájának hiányáért kárpótolnak Brad Bird, és az írók, Joseph Appelbaum és André Nemec kémfilm-paródiára emlékeztető gesztusai. Az ezúttal is zseniálisan kiötölt szupermodern kütyük egyre-másra meghibásodnak, nem egyszer komoly bajban – Huntot például több száz méter magasan lógva – hagyva hőseinket. Visszatérő poén Benji részéről, hogy minden áron szeretne egyszer (a korábbi filmekből unalomig ismert) tökéletes hasonmás-maszkot felvenni. A rendező azonban azért sem hagyja, hogy így legyen, az utolsó pillanatban az a gép is elromlik. Mintha azt mondanák nekünk a szerzők: „Tudjuk, hogy eddig nem volt, de ettől még lehet ez jó.”

És igazuk van: annak ellenére, hogy a film nem tudja levetkőzni hollywoodiságát, teljesen élvezhető alkotás. A Dubajban és Mumbaiban játszódó jelenetekért a műfaj kedvelői ha tehetik, használják ki az IMAX nyújtotta élményeket, néha 3D nélkül is neki fogják nyomni a hátukat az ülésnek. Akik pedig cinizmussal állnának a Mission: Impossible-széria negyedik részéhez gondoljanak erre: a készítők is így tettek, és mégis milyen jó vége lett.

 

Avatar

Kerényi Máté

Szólj hozzá!

Click here to post a comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..