Kritika

Lecke az életről – Kensuke’s Kingdom

Hiába az első nagyjátékfilmjük, Neil Boyle és Kirk Hendry a legnagyobb animációs mesterek nyomában lépkedve csodaszép tanmesét tettek az asztalra: a Michael Morpurgo azonos című regényéből készült Kensuke’s Kingdom hűségre és az élet tiszteletére tanít gyerekeket és szülőket egyaránt.

Michael Morpurgo brit író neve a filmrajongóknak sem lehet ismeretlen, hiszen számos művéből készült már élőszereplős és animációs adaptáció: leghíresebb munkájából, a Hadak útján című gyerekregényből maga Steven Spielberg forgatott végül hat Oscar-díjra jelölt filmet 2011-ben. Most egy másik klasszikusa, az 1999-ben megjelent Kensuke királysága kapott rajzfilmes feldolgozást. 

A történetben egy fiatal fiú, Michael (a foglalkoztatott gyerekszínész, Aaron MacGregor), miután családjával (a most csak korlátozott játékteret kapó Cillian Murphy, Sally Hawkins és Raffey Cassidy) vitorlázni indul, hajótörést szenved, majd egy lakatlan szigetre jutva megpróbál túlélni kutyájával, Stellával együtt. Hamarosan kiderül, hogy a sziget nem is olyan üres, mint elsőre gondolta: a második világháborús veterán, Kensuke (Ken Watanabe) is itt él a világtól elvonulva.

Kettejük között különleges kötelék szövődik, Michael pedig nemcsak a túlélés, de az élet szabályait is megtanulja mesterétől.

Morpurgo visszatérő témái, a kívülállók diadala, a túlélés és az ember természethez fűződő kapcsolata ebben a könyvében is megjelenik, miközben az író ezúttal a barátság, az összetartás és az emberi kitartás témáit is boncolgatja – gazdag leírásainak és érzelmi mélységének köszönhetően fontos tanulságokat közvetít a fiatal olvasók számára, éppen ezért történetét gyakran használják az iskolai tananyag részeként is. 

Egy ilyen fontos alkotás csak idő kérdése volt, mikor kap adaptációt. Az eddig rövidfilmeken és nagyjátékfilmek animátoraiként dolgozó (már most következő, Frida Kahlóról szóló filmtervüket fejlesztő) Neil Boyle és Kirk Hendry rendezőké lett a lehetőség, hogy az igazi régi motorosnak számító Frank Cottrell Boyce (A szavak ereje, Viszlát , Christopher Robin, A háború démonai) forgatókönyvéből filmre vigyék ezt a különleges történetet. Az angol-luxemburgi-francia koprodukcióban megszületett rajzfilm elsősorban ez utóbbi ország rajzfilmes hagyományait folytatja, és óhatatlanul is olyan filmeket idéz, mint például a hasonló tematikájú, de egyértelműen a felnőtt közönséghez szóló A vörös teknős.  

Egyre több fikciós film is foglalkozik a környezetvédelem kérdéseivel;

de míg az olyan játékfilmek, mint a Medicine Man, a Gorillák a ködben vagy az Avatar és folytatása, az Avatar – A víz útja szintén a felnőtt közönség szemét igyekeznek felnyitni, a Kensuke’s Kingdom egy fiatal hőst téve a történet középpontjába elsősorban a fiatalabb korosztályt szólítja meg. Ez az a célcsoport, ami miatt végül a film „csak” nagyszerű lesz, de nem kiváló, mert az alkotók egyfajta biztonsági játékként sokszor jóval erősebben fejezik ki mondandójukat, mint azt tette például Michaël Dudok de Wit A vörös teknős esetében: direktebb megfogalmazások, máshol túlzásba vitt aláfestő zenék jelzik a szándékot.

A film lassan bontja ki gondolatait a természet tiszteletéről – az alkotók lélegzetelállító szépségű cinemascope képekkel festik meg az igazi paradicsomot, amit aztán az orvvadászok megjelenése veszélyeztet. Fantasztikusan kidolgozott részletek és többféle rajzstílus találkozik a vásznon – a Kensuke múltját felelevenítő flashbackek a jellegzetes japán tus stílusában különösen megkapóak.

Mivel Michael és Kensuke nem beszélnek közös nyelvet, így a cselekmény sem elsősorban a párbeszédeket keresztül bontakozik ki: az alkotók előszeretettel használnak montázsokat és hangulatfestő szekvenciákat, melyekkel nagyon könnyű mennie a nézőnek is. Ez a film legerősebb és legérzelmesebb része is: amikor szavak nélkül válhatunk mi is Kensuke királyságának részeivé, ahol mi is, Michaellel együtt, felfedezhetjük a flóra és fauna csodáit, és szerezhetünk új barátot a Kensuke és a dzsungel állatainak személyében. Csodás nézni a két főszereplő közös fejlődését, ami mindkettejüknek gyógyírt ad traumáikra – Kensuke lassan elengedi a múlt sebeit, Michael pedig dacos kölyökből felelősségteljes kamasszá cseperedik.

A Kensuke’s Kingdom az a mese, amivel bármelyik szülő szívesen tanítaná a gyerekét az élet és a természet tiszteletére, a barátság és a család fontosságára – bízom benne, hogy hamarosan a hazai nézőknek is lesz rá módjuk.

A filmet a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál kínálatában láttuk.

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs.hu egyik alapítója, 2020 augusztusáig főszerkesztője. Geográfusként és filmtörténetre specializálódott bölcsészként végzett, PR-, branding- és marketingtanácsadóként dolgozik. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!