Kritika

Képes kapcsolathatározó – Don Jon

Miközben a tradicionális hollywoodi stúdiófilm idén is folytatta végtelennek tűnő mélyrepülését az ötlettelenségbe, kisöccse, az amerikai függetlenfilm egyre magasabbra szárnyal, folyamatosan bizonyítva, hogy bár kevesebb pénz, de sokkal több kreativitás rejtőzik benne. Legyen szó akár gengszterfilmről (Killing Them Softly), sci-firől (Moon), thrillerről (Stoker), lélektani drámáról (Shame, Take Shelter), coming of age történetről (Juno, Moonrise Kingdom), vagy romantikus vígjátékról (500 Days of Summer, Silver Linings Playbook), a független-félfüggetlen szcénában sokkal izgalmasabb alkotásokat találhatunk. Joseph Gordon-Levitt (Eredet, Looper) írói és rendezői debütálása, a Don Jon is ezt támasztja alá.

A stúdiórendszerben a vígjáték különösen nehéz helyzetben van. A műfaj ki sem látszik az elkoptatott viccek, altesti poénok, kínos alakítások és a nulla mondanivaló tengeréből. Egyre ritkább, hogy egy vígjáték ne csak primitív nevetési vágyunkat elégítse ki, hanem releváns is tudjon lenni. Ha pedig mégis, akkor az a film rendszerint a függetlenek közül kerül ki. Szerencsénkre a Don Jon pont egy ilyen film lett, nagyon ránk fért már a Nagyfiúk 2, Másnaposok 3, Női szervekKamatylista, Családi üzelmek, Gyakornokok és társaik agyzsibbasztása után.

A film főhőse, a Gordon-Levitt által nagy átéléssel (és fizikai átalakulással) alakított Jon egy macsó nőcsábász, akit kevés dolog érdekel az életben. Azokról viszont teljes őszinteséggel beszél velünk, a nézőkkel: a teste, a kérója, a verdája, a családja, a vallása, a spanjai, a csajai és a pornó. Utóbbi a legfontosabb, legeslegfontosabb, Jon még a valódi szexben sem lel akkora örömöt, mint egy jó pornóban. Természetesen meg is tudja magyarázni nekünk, hogy miért, egész filozófiája van rá. Gondosan felépített világa veszélybe kerül azonban, mikor megismerkedik Barbarával (Scarlett Johansson), a 10-es skálán 12 pontos lánnyal. Nem bánja, hogy a szőke ciklon feldúlja az életét, mert szerelmes. Bármit megtenne érte. Illetve majdnem bármit, mert a pornóról képtelen leszokni.

A Don Jont az emeli ki a vígjátékok lapos mezőnyéből, ami annak idején például a szintén Joseph Gordon-Levitt főszereplésével készült 500 Days of Summert is kiemelte, hogy egy kicsit őszintébb, egy kicsit mélyebben gondolkodik, több empátiával viseltetik a karakterek iránt, ennyi azonban éppen elég ahhoz, hogy megragadja a figyelmünket. Még ha nem is annyira keményen, mint azt a Shame tette, hanem visszafogottabb vígjátéki keretek között, de nyíltan és (ami talán még fontosabb) nem egyoldalúan beszél az abszolút tabutémának számító szexről és pornóról, a modern felszínességről és érzéketlenségről, na és persze az emberi kapcsolatokról.

Nem attól lesz jó film, hogy bármi újat kitalál, hanem egyrészt attól, hogy sikerül pár óvatos ütést bevinnie a romantikus zsánernek, másrészt pedig, hogy őszintén és ismerős, életközeli helyzetekben adja elő a mondanivalóját. Szerintem valahol belül ráismerünk, hogy karikírozva ugyan, de ezek mi vagyunk, velünk is ilyen egyszerű dolgok történnek. Gyanútlanul elmegyünk függönyt venni, és irtó nagy veszekedés lesz belőle. Próbálunk megfelelni magunknak és másoknak, csak sajnos a kettőt egyszerre kell. Megvannak persze a műfaj sablonjai is, ugyanúgy szerepeltet infantilis, ügyetlen barátokat, hóbortos családot, macsó szexizmust, ismétlődésen alapuló poénok garmadáját, ugyanúgy elmondja, hogy a külső nem minden, ugyanazt üzeni, hogy próbáljuk meg megérteni egymást, de a tálalás miatt nem érezzük torkunkon lenyomott hülyeségnek. Sőt… A tanulság, hogy a mesélés módja legalább annyit számít, mint az üzenet maga.

Don JonÉs bizony érződik rajta, hogy az író-rendező-főszereplő szeretetprojektje, hogy szívvel-lélekkel mesél, és hogy érti is azt, amiről beszél. Ez a szeretet ráadásul kiterjed a formára is, remekül egyben van tartva a film, képileg és szerkesztésileg sokkal érdekesebb jó pár tapasztaltabb rendező munkájánál. A lelkesedés érdeméből még az is csak keveset von le, hogy csak Don Jon narrációja működik hibátlanul, a párbeszédek azért még helyenként csikorognak. Bár őszintén nem tudom megmondani, hogy ezért mekkora részben felelős Gordon-Levitt írói vénája, és mekkorában a szörnyű magyar szinkron, ami hiteltelenné teszi az eredeti szlenget és eltünteti az akcentusokat. Szóval JGL rendezői bemutatkozása, bár közel sem hibátlan, elég erősre sikeredett ahhoz, hogy örömmel várjam a következő filmjét. Amíg hasonlóan autentikus marad, addig bármit szívesen.

Avatar

Horváth Balázs

Még nem írt bemutatkozást, de hamarosan fog, megígérjük.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya