A Kettős életek egy könyvkiadó körül forog: a főszerkesztő, felesége, kolléganője, az író, az ő barátnője és a köztük szövődő baráti és szerelmi viszonyokról szól, valamint a változásban lévő könyvkiadói politikáról.
Olivier Assayas hatvanas éveiben járó, anyai ágon magyar származású francia filmes – gyökerei Tiszta lap (L’Eau froide, 1994) című filmjében kerülnek szóba. Mielőtt filmrendezésbe kezdett, kipróbálta magát a filmkritikában a Cahiers du cinémánál, és forgatókönyveket is írt. Több filmjének fontos témája a kamaszkor (Üres lap, Május után) vagy felnőtté érés (Augusztus elején, szeptember végén). Gyakran foglalkozik művészekkel: például festőkkel a Nyári időszámításban vagy a Május utánban. A Sils Maria felhőiben Juliette Binoche egy tépelődő színésznőt alakít, A stylistban híres celebet, a Kettős életekben egy sikeres tévészínésznőt. A rendező volt felesége, Maggie Cheung az Irma Vepben kínai színésznőt játszik, akinek nem könnyű megállni a lábán egy franciaországi forgatáson a kicsinyes hatalmi harcokban.
„Mind egy életművet építenek, csak más-más oldalról” – interjú Olivier Assayas-szal
Assayas új vígjátéka hasonlóan művészeti közegben játszódik, egy új könyvét befejező író és kiadója találkozásával indul. Alain (Guillaume Canet), a sikeres főszerkesztő úgy gondolja, hogy Léonard (Vincent Macaigne) újabban hasonló regényeket ír: mind az ő bonyolult szerelmi életét dolgozza fel, ráadásul olyan részletességgel, hogy az olvasók ráismerhetnek a könyvben érintett személyekre. Ez nagy felháborodást okoz, és Alain nem akarja kiadni az új könyvet, ráadásul az is zavarja, ahogy Léonard a nőkről beszél. A vígjátéki helyzetet a két férfi ellentétes kinézete, nézetei, elvárásai hozzák létre. Megjelenésükben egymás tökéletes ellentétét képezik: az elegáns, öltönyös, borotvált szerkesztő és a kinyúlt pulcsis, szakállas, hosszú hajú író. A határozott és a tétova. A visszafogott és a falánk. A humoros jeleneteket a kettejük közti utalásokból álló játszmák adják, majd az ezt követő nyers pontosítások.
A Kettős életek címet nem nehéz felfejteni: egyrészt az önfikcióra utal, Léonard megkettőzött életére, másrészt a számos szereplőt érintő párkapcsolati válságra, szeretői viszonyokra, titkolózásra.
Nehéz eldönteni, hogy a szemmel láthatólag súlyos témákat – például ha van egy házaspár, amelynek mindkét tagja csalja a másikat – miért kezeli könnyedén a film. Már azon túl, hogy vígjátékot látunk (míg a rendező előző két filmje egzisztenciális dráma volt). Tényleg nem lenne akkora ügy egy viszony – hiszen az élet folyton változik –, vagy csak azt akarja jelezni, hogy nincs nagy hatással ezekre a párokra, mert amúgy stabilak?
A tavaly Velencében versenyző Kettős életekben a hűtlenséget leginkább az magyarázza, hogy a szereplők vigasztalást keresnek. Gyengének mutatkoznak a társuk szemében, nem értenek egyet vele. Keresnek hát egy másikat, aki ha csak ideiglenesen is, de felnéz rájuk, akinek imponálnak. Az író fut az őt értő olvasóhoz, a szerkesztő a fiatal, karakán kolléganőhöz. Úgy tűnik, a szerelmi bonyodalmak nélkülözhetetlenek Assayasnak, és egy-egy poénra valóban lehetőséget is adnak – például Az ébredő erő alatt zajló randit az író átírja a Fehér szalagra, amit nem is látott, így szórakoztató módon hebeg erről a döntésről egy rádióinterjúban.
A humoron túl mégis érdekesebbnek tartom ezt a filmet egy-két felszínre hozott téma miatt. Az egyik például, hogy a könyvkiadásnak át kell-e állnia digitális kiadásra. Az e-könyv átveszi-e a papíralapú könyvek helyét? Több vitát hallunk erről, nem is terméketleneket, és Assayas végül amellett teszi le a voksát, hogy van is és lesz is igény könyvekre, és ezt én is így gondolom – olvasóként, irodalmárként és szerkesztőként is. Másrészt attól, hogy az elektronikus kiadás olcsóbbnak és jóval inkább környezetbarátnak tűnik, mint a papíralapú könyv, nem vagyok benne biztos, hogy ez hosszútávon, minden tényezőt figyelembe véve is így van. Vajon hány könyv termel annyi nehezen elhelyezhető, újrahasznosítható hulladékot, mint elektronikus eszköz? A film nem megy bele ezekbe a részletekbe, de elgondolkodtat.
És már ez is eredmény.
Más, csak részlegesen érintett téma például, hogy a politikusok milyen terepmunkát végeznek, mitől és mennyire lehetnek hatékonyak. A rendőrnőt alakító nagyszerű sorozatszínésznő, akit leszólítanak az utcán. Vagy az önfikcióhoz kapcsolódó kérdések – megengedett-e, milyen státusza van. Nem hiszem, hogy bárki rendezhetne úgy filmet egy művészfiguráról, hogy maga alkotóként ne lenne érintett benne. Mégis, Assayas önfikciós regényírója nem kelti fel az érdeklődést a rendező személye iránt. Nem ösztönöz, hogy összefüggéseket keressünk filmje és élete között, mint Léonard olvasói a könyvével – pedig nagyon magas a labda. Mert a rendező még hasonlít is az egyik színészére, Guillaume Canet-ra, a sikeres főszerkesztőre.
Nem vártam sokat ettől a filmtől, mert Assayast mindig szerzővé válni nem tudó filmkészítőnek tartottam, aki a műveltsége – irodalmi és filmes intertextualitás jellemzi műveit – és a jó színészei ellenére is csak egy-egy poén erejéig használja eszközeit. Nyilván jó pont jár a színészgárdáért. Alapvetően Juliette Binoche miatt érdekelt a film, de minden színész kiváló a szerepében, kár, hogy az összkép lett túl lanyha. Nora Hamzawi, az író barátnője, a tökéletes megjelenésű, határozott kampányfőnök, Vincent Macaigne, az író vagy Guillaume Canet, a kiadó.
Az, hogy életszerűen szövevényes akar lenni a Kettős életek – jó pár emlegetett szereplő nem jelenik meg, mint a dühös volt feleség vagy a sötét múltú vállalkozó – nem tesz jót a forgatókönyvnek. Mindenki csak teng-leng, és ez nem az a fellinis burjánzó tengés, hanem valami kevéssé érdekes. Minden gyengesége mellett azért nem vesztette el Assayas a szimpátiámat. Ha a végeredmény nem is kerek, vannak jó pillanatok, gondolatok ebben a filmjében is.
