Kritika

Amerikai nindzsa – Kígyószem: G.I. Joe – A kezdetek

A legújabb G.I. Joe filmre, mely a Kígyószem címet kapta, könnyen rá lehet mondani, hogy fantáziátlan, ám az összecsapott jelzővel már nehezebben lehet illetni.

Egy év masszív COVID-elzárás után, amely során a mozik ímmel-ámmal nyitottak csak, de főleg sehogy, idén nyáron ismét várják a nézőket a százmillió dolláros büdzséből készülő agyatlan, de sokszor jól eső filmek. Óriásszörnyek, dzsungelkalandok, menő verdák, szuperkémek és Tapsi Hapsi után most a Hasbro jól ismert akciófigurái lépnek a vásznakra – remélhetőleg eggyel több dimenzióval, mint amikor gyerekként játszottunk velük.

A G.I. Joe, mint filmes franchise, nem mutatott eddig sokat.

A régi rajzfilmsorozat és annak egész estés változata után 2009-ben esett neki a Paramount, hogy blockbuster akciófilmet gyártson a gyerekjátékokból – A Kobra árnyéka alcímet viselő film pedig 2013-ban egy teljesen új szereplőgárdával folytatódott, Megtorlás néven. Két része volt mindössze, ami arra se volt képes, hogy konzisztensen építkezzen, így elmondható, hogy a G.I. Joe-k nem igazán tudták megvetni a lábukat Hollywoodban. Ezek után tesz újabb próbálkozást a Kígyószem, mely a Joe-k legnépszerűbb karakterének eredettörténetét mutatja be.

Full Trailer Takes You Behind the Mask of G.I. Joe Character 'Snake Eyes' [Video] - Bloody Disgusting

Könnyű választás ez a Paramount részéről: tekinthetjük ezt olyan vállalkozásnak, mint amikor az X-Men széria közönségkedvence, Farkas kapott különálló filmeket (mindjárt hármat). A Kígyószem azonban nem ugyanabban a filmes univerzumban játszódik, mint a Stephen Sommers és Jon M. Chu által jegyzett előző darabok –

teljesen az alapoktól kezdi a sztorit új színészekkel, és egy másfajta megközelítéssel.

Kicsoda Kígyószem? A G.I. Joe elit kommandó és titkos ügynökség legszótlanabb tagja, aki tetőtől talpig feketébe burkolózva, szamurájkarddal csapja szét az ellent (mely a legtöbb esetben a rivális terroristaegylet, a Kobra valamelyik katonája). Kígyószem nem beszél, nem látszik az arca, tehát nincs mimikája: a tettek embere, aki pont attól menő, mert nem hajlandó felböfögni a G.I. Joe-filmek buta dialógusát, csupán seggeket rúg. Aki ezt várja a 2021-es film főhősétől is, mindenképp csalódni fog.

Snake Eyes' Film Review: Henry Golding's Charm Gets Lost in Pointless Prequel

Mimika nélküli hőssel egyesek szerint lehet azonosulni, hisz sokan szeretik a The Mandaloriant. Néma főszereplővel valamivel könnyebb, hiszen emberi oldalát és érzéseit könnyen leszűrhetjük tekintetéből. Na, de olyannal, akinél se mimika, se beszéd, az túl nagy kihívás volna, ezért a Paramount okosan (?) a karakter védjegyéül szolgáló tulajdonságokat elvonta, és megmutatta, milyen volt az a Kígyószem, aki még sokkal jobban hasonlított egy emberre, mint egy gyilkológépre.

Henry Golding, a Kőgazdag ázsiaiak sztárja bújt a szerepbe, aki kellően szimpatikus színész ahhoz, hogy helyre billentse Kígyószem történetbéli megítélését.

Mert bár a sorozat alapjául szolgáló akciófigurák meglehetősen sematikusak (van a fekete nindzsa, ellenfele a fehér nindzsa), Kígyószem és ellenfele, Viharárny (Andrew Koji) ábrázolása egyáltalán nem egyértelmű. Sőt, ha teszünk egy lépést hátrébb, tulajdonképpen megindokolható az is, hogy a tragikus múltú, bosszúra szomjazó hős minden rossz forrása, és tulajdonképpen antagonista is lehetne egy másik szemszögből.

Snake Eyes: G.I. Joe Origins unmasked at San Diego Comic-Con with Henry Golding

A Kígyószem: G.I. Joe – A kezdetek ebben tud a legjobban kibontakozni: az egymásra testvérként, majd később ősellenségként tekintő két fiatal kapcsolata a legerősebb pont. Kettejük dinamikája egy szoftosabb királydrámát is eredményez, ahol az öntelt örökös konfliktusba kerül családjával, mert az életét is megmentő újdonsült barátja elárulja őt. Viharárny csalódottságát és dühét ez fűti azon felül, hogy saját hibákat is elkövet.

Az alkotók nem elégedtek meg a két központi karakter sematizálásával, de a sok réteg miatt néha inkonzisztens, amit látunk.

Kígyószemmel pont azért nehéz azonosulni, mert bár apja gyilkosát keresi, olyan szinten elvakult, amivel már nyilvánvalóan árt másoknak. Ezen felül a forgatókönyvírók egy alacsony fokozatú Han Solót is akartak kreálni belőle, aki nem tartja vissza szarkasztikus megszólalásait sem. A kettő együtt aligha működik: a becsületességet mindenre tartó, ám belül mégis becsvágyó Viharárny jobban kidolgozott antihős lett.

KRITIKA: Kígyószem - G.I. Joe: A kezdetek

Sokat segít a produkción, hogy a kamera túloldalán az a német rendező, Robert Schwentke ül, aki néha olyan szerzői munkákat is képes letenni az asztalra, mint a Der Hauptmann, ám úgy tűnik, Hollywood végérvényesen bekebelezte. Emiatt egy többnyire jó iparos lett belőle, már amennyire az alapanyag engedi. Korrekt filmekből (Red, Az időutazó felesége) és nagyköltségvetésű ipari hulladékokból (A lázadó, R.I.P.D.) egyaránt kaptunk tőle. Itt színvonalas munkát végez:

a Kígyószem akciójeleneteiben bár sok a kapkodó kamera, mégis jó, földhöz ragadt stílussal közelítettek a jelenetek nagy részéhez.

A film flörtöl azzal, hogy szellemiséget adjon a cselekménynek, ugyanis Kígyószem kiképzése három próbával jár. Ebből azonban csak az első szolgál igazi, blockbuster akciófilmeken túlmutató tanítással az önzés feladásáról és az erőszakkal gondolkodás céltalanságáról. Ott látszott, hogy gondoltak valamit az írók – az utána következő megpróbáltatásokat ki is dobhatjuk az ablakon. Különösen a harmadik teszt csapja agyon az addig jól épített „realizmust” a förtelmes CGI-állatokkal. Szinte tapintható, ahogy a stáblistáig fokozatosan elbutul a film.

A produkció egyes jeleneteit láthatóan inspirálták a Kill Bill, a Batman: Kezdődik! vagy a 2013-as Farkas kulcsmomentumai, de az előző G.I. Joe-k túlzott sci-fi lövöldéjét kardokra és öklökre lecserélni kiváló ötlet volt. Épp ezért bukik az, amikor univerzumot akarnak tágítani, és behozzák a G.I. Joe és a Kobra csapat ügyeletes női figuráját pár perc erejéig. A bébiszitterben megismert Samara Weaving tragikusan erőtlen a flegmán vicceskedő Scarlet szerepében, míg A nagy pénzrablás színésznője, Úrsula Corberó Bárónőként csapnivalóan ripacs.

A nagy kérdés persze, ami a Paramount döntéshozóinak fejében is jár, hogy lehet-e ezekre az új alapokra építkezni. Mivel Kígyószem a film végére továbbra sem néma és az arcát is mutatja, így a történetet a karaktert súlyosan érintő események elé helyezték. Számítanak folytatásra, és ez a kiindulópont mindenképpen ígéretesebb, kevésbé idétlen, mint annak idején A Kobra árnyéka volt. Viszont ehhez az kell, hogy a Kígyószemnek saját identitása legyen, ne pedig lízingeljen a sikeresebb blockbusterektől. A műanyagfigurák egy lépcsőfokkal mélyebb jellemábrázolása kétségtelenül jó irány, de még messze vagyunk az igazi lélekbúvárkodástól.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel a Magazin és Kritika rovat szerkesztője. Kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok és az igényes blockbusterek.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés