A Kihalás (Extinction) hiába inváziós sci-fi álombeli jóslatokkal és rovarszerű idegenekkel, mégis letargikus darab; még Michael Peña is unja magát benne.
Ha ez a film a Black Mirror egyik 45 perces epizódja lenne (sokkal jobb rendezéssel és feszesebb ütemezéssel), akkor egész nézhető lenne – bár nem számítana élvonalbeli epizódnak: ennél jobbára csavarosabb ötletek pörögnek abban a sorozatban. Önálló mozifilmként, 95 percben viszont nehéz elviselni.
Pedig a Kihalás (Extinction) alaphelyzete legalább valamelyest eredeti, ez az egy a javára írható. Egy családapa életét lassan tönkreteszik a világvégéről szóló álmok, ám mielőtt széthullana családja és állása, a világvége valóban elérkezik, klasszikus sci-fi módon, a várost porig égető idegenekkel – apuka tehát feleségével és sikítozó gyerekeivel igyekszik menekülni, és nemsokára rá kell jönnie, miért is álmodta meg előre az egészet. A ráismerés pedig rosszabb, mint maga az apokalipszis.
Izgalmas helyzet, a megvalósítás azonban gyenge. A Kihalás
vontatott, csaknem letargikus.
A jelenetek fele teljesen érdektelen, az akció fantáziátlan és unalmas, az idegenek egy Zs-kategóriás film kellékei közé illenek. Az effektek olcsók, a kellékek és a dizájn derivatívak, a felhőkarcolók csak a távolban égnek…
Még nagyobb baj, hogy Michael Peña nem erre a szerepre való. Szokásos „béta átlagember” játékát hozza, és sehogy se lesz belőle hihető akciósztár; sokkal inkább illik reszketve egy sarokba, mint az események élére. Lizzy Caplan a feleség szerepében sokkal hitelesebb.
Nem lenne tisztességes, ha a kis költségvetésű Kihalást az élvonalbeli inváziós sci-fikkel hasonlítanánk össze. De lássuk csak a másodvonalat! A kiscsoportos túlélés és a karakterfejlődés terén az első két Cloverfield lehetne minta. Az elsőben ugyanúgy egy apokaliptikus városban menekülnek a túlélők, de (ellentétben a Kihalással) működő csoportdinamikát írtak nekik, és a tagok közötti feszültség jócskán hozzájárul a film izgalmához. A másodikban a főszereplőnek (jelentős küzdelmek árán) jellemében fel kell nőnie az invázióval szembeni ellenálláshoz – Michael Peña karakterének is ez lenne a fő íve, de Peña fejlődése hiteltelen ugrásokból áll, az elején csaknem cselekvésképtelen énje különösebb megrázkódtatások nélkül alakul át kompetens harcossá.
És a megvalósítás terén nem csak a gyenge főszereplő és a szűk skálájú helyszín a probléma. A B-filmes (és sokban, pl. az effektek szintjén nagyon hasonló) A legsötétebb óra című filmnek például idegtépőbb menekülési jelenetei voltak, márpedig a kiscsoportos-túlélős inváziós filmnek nyilván a bujkálás és a menekülés adja sava-borsát.
A gyöngébben sikerült idegenes-inváziós filmek típushibái könnyen felismerhetők. Az egykori csodagyerek Neil Blomkamp rendezésében kísértetiesen hasonló gondokkal küszködő Rakka című rövidfilmről ezt írtam: „A filmes-sorozatos sci-fi eleve hátrányban van az irodalommal szemben, de ez a film különösen szenved az ürességtől: a karakterek, a szituációk, az események régen és sokszor látott típusok fantáziátlan reinkarnációi.” Dettó Kihalás: régi narratív és vizuális elemek újrahasznosítása. Az éjszakában égő nagyváros, ami háttér-látványelemen kívül semmi funkcióval nem jár; az épületeket végigkutató idegen gyalogság, aminek nincs csapatmunkája, csak ballagászik egyesével szerteszét; az épp csak kicsit földönkívüli lőfegyverek; a fedezéknek épp jó, de akadályt nem képező törmelék az utcán…
Oké: „de miért is kellene folyton újat mutatni?” Nos: „valóban nem kötelező. Viszont nem is ártana egy olyan stúdió számára, amelyik kreativitásával szeretné magát elhelyezni a filmipar térképén.” Ugyanez igaz az egész estés Kihalásra és a moziiparba betörni szándékozó Netflixre is.
Márpedig a Netflix
erősen próbál betörni a sci-fi (és fantasy) új aranykorába.
Egyelőre kevés sikert ért el. A nagy hírverést szerzett Altered Carbon sorozat az erős nyitány után már csak közepes értékeléseket kapott. A harmadik Cloverfield sokkal gyengébb, mint az előző két (nem netflixes) rész. Duncen Jones Mute-ját utálta a kritika és a közönség. A Bright, Will Smith-szel, irodalmi alapanyaga nyomán sokkal többet ígért, mint amennyit megvalósított, és még a kétségkívül egyedi Expedíció is megosztotta a közönséget ahelyett, hogy valódi sikerré vált volna.
A Kihalást eredetileg a Universal tervezte forgalmazni a mozikban világszerte, de aztán lemondott róla és átadta a Netflixnek. Ez a vásárlás ismét nem volt egy bölcs döntés az online stúdió részéről.
Innen SPOILEREK!
Akkor olvass tovább, ha láttad (vagy ha nem is szeretnéd látni), mert elmesélem a fő csavart.
A csavar, amire a film épül, nemcsak a sci-fin, de magán a történetmesélésen belül is ősi trükk – és a sci-fi éppenséggel kiváló otthon a számára –: „az ember a valódi szörny!”
Ennek aztán mindenféle kortárs implikátumai vannak. Kortárs politikai implikátumai; idehaza kiszerkesztenék a filmet a Magyar Időkben és megírnák, hogy Soros György írta és rendezte. Az androidok szenvedése és jogtiprásuk ugyanis a bevándorlókéra rímel. És rettentő látványosan ez adja a film elkészültének egyetlen intellektuális apropóját: a párhuzamokat a Kihalás az ember arcába tolja a jól időzített híradó-betétekkel és flashbackekkel.
Azonban túl a szociális kommentáron, sztoriszinten ez a toposz túl gyenge ahhoz, hogy egy egész filmet kizárólagosan felépítsenek rá. Túl sokszor valósították meg ennél sokkal-sokkal átgondoltabban. Ott a District 9, az Avatar, a Monsters, az Animátrix, az E.T., a King Kong, a The Day the Earth Stood Still, a Doctor Moreau filmek, no meg bármelyik random zombifilm – mind „az ember a valódi szörny!” alapgondolatára épül.
Hiába szerepelt a Kihalás forgatókönyve a 2013-as Black Listen, a legjobb meg nem valósult szkriptek listáján, a megvalósítás során sok erénye egyszerűen tovatűnt. A Kihalás emiatt azok közé a filmek közé tartozik, amelyek az adott műfajjal – sőt magával a mozival – még csak ismerkedők számára nagy meglepetést jelentenek, de amik a tapasztalt filmnézőt már untatják: az egylövetű, egyetlen ötlet köré épülő filmek közé. Sci-fi szüzek számára adhat valamit a film nagy csavarja: kérdés, hogy a Netflix ezt a célközönséget keresi, vagy csak mellélőtt ezúttal.