Kritika

Félelem és reszketés a FaceTime-on – Kilenc hónap háború

Csuja László Kilenc hónap háború című filmje érzékletesen mutatja meg, mennyire nem tudunk semmit arról, milyen érzés centikre lenni a haláltól, majd visszatérni a rendes kerékvágásba.

Erős az idei éve a fiatal debreceni filmesnek. Csuja László Virágvölgy című, melodrámai felhangokkal rendelkező road movie-ját idén júniusban Karlovy Varyban, jelen dokumentumfilmjét pedig alig egy hónappal később Szarajevóban mutatták be. Amíg előbbi általános emberi érzéseket fogalmaz meg, addig itt egy szerte a világon ismert esemény perifériája látható. Az orosz-ukrán viszály 2014-es eseményei háborút indítottak, és a hazai sajtóba a kárpátaljai magyar kisebbség okán egy réteggel hangsúlyosabban is kerültek be.

Egy ilyen kárpátaljai fiatal Jani Beregszászról. Sok magyar társa Magyarországra menekül a háború elől, ő viszont önként vállalja a 9 hónap szolgálatot a keleti fronton. Hogy emelje a tétet, indulás előtt még megkéri barátnője kezét.

Csuja László Kilenc hónap háború című filmje hiánypótló alkotás: 21. századi, békéhez szokott hétköznapjainkban új értelmezéseket kínál arról, milyen is a háború.

Végső soron mi is élőben látjuk a háborút Jani telefonján keresztül. Így lesz a napi családi beszélgetésből háborús tudósítás, a jövő kutatható történeti forrása, a FaceTime megörökíti a katonai bázis eseményeit ugyanúgy, ahogy a harcmezőn történteket. Egyedülálló felvételek jutnak el így a nézőkhöz is a háború epicentrumából, miközben egyre szélesebb skáláját látjuk annak is, mit jelent háborúban félni.

A film legnagyobb erejét az adja, ahogyan a főszereplő a különböző helyzetekben viselkedik, és ahogy ezt a kamera mindig el tudja kapni. Jani 20 évesen, nyár végén, bevonulás előtt felveszi fess katonaruháját, és a napnál is világosabb, fogalma sincs, mi vár rá. Gond nélkül kiolvasható a szeméből, hogy háborút eddig csak filmen látott, és az azzal kapcsolatos pozitív sztereotípiák járnak a fejében. Most még talán nem izgul, mondja is kicsit dodonai módon, hiszen egyszer felfogja, hová indul. De csak ésszel.

A következő snitt már a katonai bázis. Csend van még, de tudják, hogy egy köpésre már lőnek. Borscs levest főznek, ugratják egymást férfias játékokkal, de azért már szóba kerül a háború. Újabb hetek telnek el, süvít a golyó, most már látható távolságban. Jani, aki eddig sosem fejezte ki könnyen érzelmeit, bevallja: most már van mitől félni. A film előrehaladtával egyre nagyobb a tét, s vele együtt a főszereplőre is egyre inkább máshogy nézünk. Végül is háború van, amit mi is leginkább a filmekből ismerünk. Ezeket a képeket nem kell magyarázni, Jani reakciói maga a magyarázat.

Ilyen, minden sallangtól mentes, tényleg az események sűrűjében rögzített, a lényegről beszélő haditudósítást minden politikusi kézfogás nélkül ma nem találsz a híradókban.

A fronton kívül persze zajlik egy másik háború. Az otthon maradt anya és az ifjú menyasszony csendben, lélegzetét visszafojtva várja a rossz hírt vagy a hazaérkező katonát. Ez is csak olyan, amiben szerencsére legtöbbünknek nem volt része, maradtak tehát az olvasmány- és filmélmények, legjobb esetben a nagymamák beszámolója. Az ötvenes éveiben járó anya, aki már elvesztette férjét, és most könnyen elvesztheti egyetlen gyerekét is, ismét csak gesztusaiban, ki nem mondott félszavaiban adja tudtunkra, micsoda feszültség zajlik benne.

De a legerősebb képek azok, amikor két hétre hazaengedik Janit, majd a visszautazás előtt egyre feszültebb a hangulat. Már mindenki tudja, mit lehet elveszteni. Ezek már régen nem azok a napsütötte augusztusi képek, amikor először indult katonának.

Sergő Z. András

Sergő Z. András a Filmtekercs.hu alapítója és 2022-ben bekövetkezett haláláig felelős szerkesztője volt. Aktívan követte Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film eseményeit. Érdeklődési körébe tartoztak a dokuk, a kamaradarabok, a sport- és a valláspolitika.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com