Kritika

Kínosan hosszúra nyújtott Activity – Ezer szó

Ha egy unalmas vasárnap délután lekapnánk egy Adam Sandler filmet a polcról, de ne adja isten, már mindet végignéztük, akkor bátran nyúljunk az Ezer szó után. Garantálom, hogy egészen hasonló élményekben lesz részünk.

A film

Ha valakinek volt szerencséje a Távkapcshoz (és nekem sajnos volt), az igen sok hasonlóságot fog felfedezni a két film között. A történet egészen hasonló, csak itt nem egy varázs-távirányító fogja megváltoztatni hősünk életét, hanem egy varázsfa. Egy fa, aminek annyi levele hullik le, ahányszor Jack McCall (Eddie Murphy) kiejt vagy leír egy szót. Ha minden levél lehull, Jack meghal. Az első tíz percben gyorsan letudjuk karakterének jellemzését: kicsit bunkó, rohanó életet élő fickó. Magyarán teljesen átlagos (kivéve talán, hogy foglalkozása minden bölcsész álma: könyvkiadással foglalkozó ügynök), ezért nem teljesen indokolt miért pont Jackről gondolja úgy a fa, hogy megérett a változásra. A fával először amúgy egy népszerű lelki guru kertjében találkozik, aki a film során több olyan szentenciát is megoszt velünk, mint például, hogy a lényeget kevés szóban is el lehet mondani, amire bizonyítékot is szolgáltat: ír egy öt oldalas(!) könyvet.
null
A filmnek két gyengepontja van: Eddie Murphy és a forgatókönyv. Kezdem Eddie-vel, akit az Amerikából jöttem miatt nem ítélek el teljesen, és aki a drámai részeknek köszönhetően mégsem ripacskodik másfél órán keresztül. A végéhez közeledve főszereplőnk megbékél a sorsával, így a mi sorsunk is könnyebb lesz, hiszen legalább addig a pár percig nem kell a Starbucksban túlgesztikulálva kalimpáló Murphy-t nézni. A némaságra ítélt színész önmaga paródiájává válik azzal, hogy (arc)játéka nem hogy finoman megmunkált lenne, de annyira a végletekig fokozza, mintha egy igen korai némafilmet néznénk.

Nem lehet persze mindent rákenni, hiszen valakinek bele kellett álmodnia a filmbe egy olyan „mókás” jelenetet, ahol a kábulatban lévő Jack főnöke orrába egy óriási ropit dug az üzleti megbeszélés közepén. A történet elmaszatolja a lényeget a sok töltelék jelenettel ahelyett, hogy kikövezné az utat a nagy felismerésig, amire Jack a végén ráébred. Mellesleg ez a fa ügy sincsen jól kidolgozva, semmi nem indokolja, hogy éppen vele szemléltessék a folyamatot – amellett persze, hogy az egy levél-egy szó képletet könnyű párhuzamosan egymásra vágni.

Ez a film tökéletes fúziója rendező (Brian Robbins) és a forgatókönyvíró elképzeléseinek. Visszakapcsolva a cikk elejéhez, ő az a Steven Koren, aki a világra szabadította a már emlegetett Távkapcsot, és a szintén Adam Sandler főszereplésével készült Jack&Jillt. A polcról megint leemelt és kissé átalakított forgatókönyv mellé pedig a rendező szolgáltatta a főszereplőt, hiszen Eddie Murphy már több filmjében feltűnt (Norbit, Az üresfejű).

Ha valaki olyan buliba készül, ahol valószínűleg Activity-zés is lesz, akkor ihletet meríthet a filmből. Egyéb esetben csak akkor nézzük meg, ha nagy Távkapcs rajongók vagyunk, máskülönben érdemes elkerülni.

A lemez (Kiss Tamás)

A kiadványra még néhány kimaradt jelenet is felfért, ám a többségük csak bénán fokozza a főhős kényszerű némaságából (a vak férfi átkísérésekor nagyobb karambol, farkasszem-csata a főnökasszonnyal, mezítláb az asramban) vagy éppen a fával való fantasztikus kapcsolatából (az avartakarítás fuvallata nyakkendőt lobogtat) származó poénokat. Valójában egyetlen tartalmas szituációval lehetnek gazdagabbak a bónuszanyag-kedvelők: Eddie Murphy és Kerry Washington kibontakozó párkapcsolati válságukat plüssállatok, illetve felirataik segítségével öntik szavakba.

Értékelés: 4/10

Ezer szó (A Thousand Words)
színes, amerikai vígjáték, 91 perc, 2012

rendező: Brian Robbins
forgatókönyvíró: Steve Koren
zeneszerző: John Debney
operatőr: Clark Mathis
producer: Nicolas Cage, Alain Chabat, Brian Robbins
vágó: Ned Bastille

szereplők:
Eddie Murphy (Jack McCall)
Kerry Washington (Caroline McCall)
Emanuel Ragsdale (Tyler McCall)
Clark Duke (Aaron Wiseberger)
Cliff Curtis (Dr. Sinja)
Ruby Dee (Annie McCall)
Kayla Blake (Emily)

Piller Mónika

Piller Mónika az ELTE-n végzett filmelmélet és filmtörténet, illetve dán szakon. Szakdolgozatát az izlandi filmek és a globalizáció témakörében írta. Specializációja a skandináv film, a dokumentumfilm és az animációs film. Jelenleg a Magyar Televíziónál dolgozik szerkesztő-riporterként.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com